Hello! Olvass csak ennyit! ;D puszi xxx
Hirtelen, egy ajtócsapódást hallottunk. Dan nem lehetett, mert edzésen van, Lottie pedig, egy az, hogy nem a hátsóajtón jönne be, kettő pedig, hogy ő vásárolni van az anyukájával, a fiúk meg Zayn is itt vannak, rajtuk kívül pedig nincs nagyon senkim. Ijedten néztem a fiúkra, majd vissza a hang irányába. Szótlanul ültünk ott, és bámultuk a hang felé. Nagyon megijedtem, szó szerint már remegtem.
- Hahó!!!- kiáltottam ki remegő hangon. Nem érkezett felelet, csak lépteket hallottunk. Zayn felállt.
- Mindjárt jövök!- suttogta.
- Mit csinálsz?!?!- suttogtam vissza, olyan szigorúan, ahogyan csak tudom.
- Mondjuk megnézem, hogy ki az, és hogy mit csinál?!!!- válaszolt, majd már el is indult. Szörnyen féltettem őt, és szörnyen féltem én is. Zayn vitt magával egy serpenyőt a biztonság kedvéért. Mikor eltűnt a kanyarban, éreztem, hogy Harry magához húz, és átölel. Jó érzés volt, de ez sem tudta elfelejtetni velem, hogy lehet, hogy egy betörő, vagy esetleg egy gyilkos ólálkodik itt a házban, és Zayn pedig ott van vele valahol.
- Nyugi....- suttogta oda nekem Harry.
- Honnan veszed, hogy nem vagyok nyugodt?!- kérdeztem, bár tényleg nem voltam nyugodt. Nagyon nem!!
- Érzem ahogy remegsz!- mosolygott. Hogy bír ilyenkor mosolyogni?!
- Ja....te nyugodt vagy?!
- Őszintén?! Nem. De ha én mosolygok, akkor azt gondoltam, hogy talán te is....- válaszolt.
- Ja! Köszönöm...- nyomtam egy puszit az arcára. Ő csak bólintott.
- Zayn!!!- szólt ki kicsit hangosabban Louis. Nem érkezett felelet. Óriási gombóc növekedett a torkomban, és csak másodpercek kérdése volt, hogy zokogni kezdjek.
*Zayn szemszöge*
Amikor Harry már belekezdett a mondandójába, egy hangos ajtócsapódást hallottunk. Mindannyian egyszerre meredtünk a hang irányába, de nem láttunk meg senkit, és senki hangját sem hallottunk. Ránéztem Sophie-ra, és látszott rajta, hogy gondolkozik. Akkor ez azt jelenti, hogy....ő sem tudja, hogy ki az?! Egyszer csak rémült arckifejezéssel bámult ránk, és utána vissza a hátsóajtó felé.
- Hahó!!!- szólt ki remegő hangon. Nagyon megsajnáltam. Itt ülünk, öt fiú, és egy lány, és egyikünk sem mer kimenni?!?! Végül is, az én barátnőm, az én barátnőm lakása! Ha nem én, akkor ki fogja megvédeni őt?!
- Mindjárt jövök!- suttogtam, miközben felálltam.
- Mit csinálsz?!?!- suttogott vissza, és éreztem a hangjában, afféle "parancsot", hogy üljek vissza.
- Mondjuk megnézem, hogy ki az, és hogy mit csinál?!?!- válaszoltam, majd el is indultam. Amúgy sem tudott volna meggyőzni arról, hogy menjek vissza. Kimentem a konyhába, és azért önvédelmi fegyvernek fogtam egy serpenyőt. Filmekben láttam már, gondoltam hogy talán jó valamire. Elindultam az ajtó felé, és őszintén szólva izgultam. Mi van ha van nála fegyver?! Azzal a tudattal, hogy hogyha most én nem megyek ki, és látom el a baját az illetőnek, akkor lehet, hogy a barátnőmnek esik valami baja. És ha van nála fegyver, akkor mi van?! Inkább meghalok érte....amikor odaértem az ajtóhoz nem láttam senkit. Indultam is, de ekkor éreztem, hogy valaki lefog hátulról, és befogja a számat. Hallottam, hogy valaki a szobából a nevemet kiálltja. Próbáltam válaszolni, de nem tudtam. Ekkor elengedtek, és egy idős hölgy jelent meg előttem. Értetlen fejjel néztem rá.
- Jó napot fiatalember!- mosolygott- én Sophie nagymamája vagyok, és szeretném meglepni az unokámat. Segítene?
- Jó napot! Persze....- sóhajtottam. Úgy megkönnyebbültem. Először el sem akartam hinni. Aztán persze lassan tudatosult bennem, hogy nincs semmi baj.
- Sajnálom, ha megijesztettem! Szerintem arra a serpenyőre nem lesz már szükség! De ha akarja, felőlem hordozhatja magával....na szóval a terv annyi, hogy maga eljátssza, hogy én egy őrült vagyok, és elrabolom Önt. Elbújunk fent Sophie szobájában, és amikor feljön, hogy felkapjon valamit, majd pedig hősiesen megmentse, előugrunk. Rendicsek?- kacsintott. Elvigyorodtam.
- Kifejezetten tetszik! Csak azt kérem, hogy tegeződjünk! Akár hiszi, akár nem, nem vagyok annyi idős mint....mindegy...- húztam el a szám. Nem tehetek róla, néha csak úgy kicsúsznak az ilyen szemtelenségek. A számomra még épp hogy ismert nagymama adott egy taslit.
- Amúgy ki vagy te?- kérdezte, miközben én simogattam a helyét ott, ahol megütött.
- Én Zayn Malik vagyok, Sophie barátja!- nyújtottam oda a kezem.
- Rendben szia! Én Sarah vagyok, és hívj csak így, oké?- mosolygott. Kicsit csodálkoztam....tök jó fej ez a nagyi!
- Ok, de szerintem kezdjük el!
- Igazad van!- válaszolt, majd már neki is láttunk a színészkedésnek.
*Sophie szemszöge*
Csak most legyek erős!!! Folyton csak ezt hajtogattam magamban, hogy nehogy elsírjam magam. A fiúk és én csak egy árulkodó jelet vártunk, hogy vajon hol lehet Zayn. Egyszer csak megjelent egy fekete maszkos eléggé alacsony ember az ajtóban. Zayn nyakát fogta. Én a kezemet a szám elé kaptam, és a könnyek elkezdtek folyni az arcomon.
- Ha bármit is mernek tenni, a fiúnak annyi, világos?!- fenyegetett. A hangjából ítélve nő volt, és annyira nem is fiatal. Mi csak bólintottunk. Éreztem, hogy a mellettem ülő Harry-nek is eláll a lélegzete, akárcsak nekem- én most átkutatom az emeletet! Egy mozdulat, és annyi neki!- majd fogta magát, és Zaynnel együtt felment. Mondani akartam volna a fiúknak, hogy gyerünk, de attól féltem, hogy akkor esetleg Zaynnek esik valami baja. Harry simogatta a hátam, ami tényleg jól esett. Ha most Zaynt is elveszítem, az életem már végképp értelmetlen lesz. Fentről egy hangosbemondóba- gondolom a betörő- ennyit mondott: "EMBERRABLÁS", majd egy ablakcsapódás után már semmit sem hallottunk.
- NE!!!!!!!!!!- ordítottam, miközben felpattantam, és felrohantam az emeletre. Még a lépcsőről visszanéztem, és akkor már a fiúk szemében is könny csillogott. Mert persze ilyen az én formám! Engem nem érdekel, Zaynt nem engedem! Ő az enyém, és senki sem veheti el tőlem!! Berontottam a szobámba, és ott volt nyitva az ablak. Szóval itt jártak utoljára....kinyitottam a szekrényem, és akkor hirtelen kiugrott belőle nagyi és Zayn.
- WÁ!!!!!!!!!!!!!
- Bazd meg!- ennyire tényleg nem ijedtem meg, még soha-soha-soha!!!! Ledobtam magam az ágyamra, mert kb majdnem elájultam ott. A fiúk is felértek addigra, de ők jókat vihogtak- azt a rohadt....te idióta!- mutattam mérgesen Zaynre. Ő csak vigyorgott. És nagyi....úristen, de hiányzott....
- Szia kicsikém!- mosolygott.
- Szia nagyi! Semmit sem változtál, még mindig olyan sunyi vagy, mint régen!- mosolyogtam vissza, majd felálltam, és jó szorosan átöleltem. Nagyon örültem, hogy végre van itt valaki felnőtt is velem. Nem azért mert vigyázni kell rám, hanem mert.....nem tudom, még életemben nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányozhat egy őskövület.
- Tudom! Talán baj!- tolt el magától finoman.
- Nem!- mosolyogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára- hiányoztál!
- Te is nekem! Nagyapa majd jön, de csak 2 nap múlva!
- Ez azt jelenti hogy....maradtok?- mosolyogtam reménykedve.
- Hidd el, nem fogsz megszabadulni tőlem egy hamar!- kacsintott. Én rávigyorogtam, majd Zayn felé fordultam.
- Te pedig! Tudod mennyire aggódtam miattad?! Ezt még megkeserülöd!- vigyorogtam, és közelebb mentem hozzá.
- Hát most betojtam!- nyújtotta ki rám a nyelvét, majd megcsókolt.
- Ja és Sophie! Még egy hír: a fiúk és én már kishúgunknak tekintünk!- kacsintott Louis. Alig akartam elhinni.
- Ez most komoly?!- döbbentem le.
- Nagyon is!- vigyorgott Niall.
- Uram isten fiúk!!- mosolyogtam, majd átöleltem mind a négyüket. Réges-régen nem voltam ilyen boldog, de nem bánnám, ha minden napom ilyen lenne...!!!
2 megjegyzés:
Nagyon jó ez is!!!!!!! ;D Milyen kis huncut ez a nagyi!!!! XD siess a kövivel!!!!!! ;D
XD köszi és okay :D
Megjegyzés küldése