Sziasztok! Itt is van az új rész. Bocsi, ha rövid lesz. LAU!!!!!! Mi van Kállay-val? ÉS MIÉRT NEM VAGY ELÉRHETŐ????!!!!! Adj valami életjelet!!!!
Amúgy meg nem tudom, hogy mikor fog jönni az új rész. SAJNÁLOM!!!! :$ Ja, és amikor megnyitjátok a vidit, azzal ne törődjetek, hogy ZAYN MALIK HATE CLUB! Csak ott lesz, hogy 'Listen', arra menjetek rá, és hallgassátok!
Na puszi xxx
*4 hónappal később*
Hát vitákon, és rossz híreken kívül minden történt velem az utóbbi időben. Az utóbbi 5 évben először vagyok igazán és nagyon boldog. Dan-t el tudtam érni, mivel vettünk egy új telót, és Zaynnek megvolt a száma. Bár, hogy akkor miért nem hívtuk fel az övéről, az már jó kérdés. James pedig eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Ami pedig a legeslegfontosabb, az az, hogy kb. olyan 1 hónappal ezelőtt nagyon rosszul voltam. A hányás volt a legjellemzőbb. Zayn elvitt orvoshoz. Ott elmondták, hogy terhes vagyok. Mivel már túl későn vettük észre, nem vetethettük el. Nem azt mondtam, hogy el akartuk. Erről szó sincs.
A fiúk nagyon örültek, ahogy persze mi is. Paul már más kérdés. Ő azt mondta, hogy ez nagyon felelőtlen volt, ugyanis nem fogja Zayn bírni, hogy mondjuk amikor turnén hulla fáradtan hazaér, egy gyerek fog neki visítani+még nevelni is kéne. Zayn azt mondta, hogy nehéz lesz, de bevállalja. Csillogást, és leírhatatlan örömet láttam a szemében, amikor elmondtam neki a nagy hírt.
Még nekem is nehéz elhinni, hogy anya leszek!! És a gyerek apja Zayn lesz!! Azt mondták, hogy a gyerek lány lesz. Remélem sok mindenben Zaynre fog hasonlítani. Ha mást nem, legalább a szemét örökölje!!
- Hey! Hogy van az én kismamám?- feküdt be mellém az ágyba Zayn mosolyogva.
- Jól, köszöni szépen.- nyomtam egy csókot a szájára.
- És a kicsi?- simogatta meg a hasam.
- Ő is. Remélem.- néztem a hasamra, ami már elkezdett növekedni. Sőt!
- Lány név kéne. Valami gyönyörű.- nézett rám.
- Igen. Tipp?
- Ömm...- sóhajtott.- Mondjuk Fiorella?
- Mi?!- kérdeztem vissza visító hangon, kistányérnyi szemekkel.
- Csak vicceltem, nyugi!- nevetett. Én is nevetni kezdtem.
- De erről eszembe jutott a Bella. Az nem tetszik neked?- mosolyogtam.
- Bella? De...ez tényleg szép. Nekem is tetszik.
- Akkor meg is van.- dőltem hátra.
- Ugye tudod, hogy te leszel a világ legjobb anyukája?- kérdezte, mikor észrevette, hogy elég feszült vagyok.
- Nem tudom.- ültem fel.- Tudod Zayn, nem lesz könnyű. Tényleg. Te is fáradt leszel, nem fogsz tudni annyit a gyerekkel foglalkozni, én pedig nem tudom, hogy képes leszek-e egyedül boldogulni. De panaszkodni nem panaszkodhatok, hiszen tudom, hogy minden tőled telhetőt meg fogsz tenni, hiszen nagyszerű vagy. De...nem is tudom...
- Akkor már csak egy lehetőség maradt.- sóhajtott egy nagyon nagyot.
- Mi?
- Ott kell hagynom a bandát.- leesett az állam.(vidi)
- MI?! Zayn ezt nem teheted!! Hiszen ott vannak a fanok, a fiúk, minden!! Neked ez az életed!- mondtam kétségbeesetten.
- Nem Sophie! Jelen pillanatban te, és a baba vagytok az életem. A fiúk is biztosan meg fogják érteni.- felelte, de láttam rajta, hogy nehezére esik ezt kimondani.
- Mit fogunk megérteni?- rontott be Harry.
- Harry! Légyszi hívd be a többieket is.- kérte higgadtan Zayn.
- Oké, de valami baj van?
- Nem, vagyis majd elmondom. Csak légyszi hívd be őket.
- Ok.- mondta, majd kiment. Könnybe lábadt a szemem. Csak nem lenne képes maga mögött hagyni ennyi mindent!! Ez ilyen egyszerű lenne?! Ha nekem úgy tartja kedvem, csak úgy simán otthagyok valamit?! Ami mellesleg az életem?! A megélhetőségem?! Ezt is elrontottam. Ha nem mondom neki, hogy nem fogok boldogulni, akkor még mindig minden simán menne.
Bejöttek a fiúk, és csöndben leültek.
- Na tesó? Mi a helyzet?- Liam.
- Fiúk! Én úgy gondolom, hogy ez lesz a legjobb nekem és Sophie-nak is. Nehéz, de meg kell tennem.- kezdett bele Zayn.
- Zayn baszd meg ne kertelj már, mondd ki amit akarsz!- fakadt ki Louis.
- Loui!- szólt rá Harry a káromkodás miatt.
- Bocsika.- sütötte le a szemét. Mindenki kettőnkön kívül nevetni kezdett.
- Kilépek a bandából.- szólt közbe Zayn hirtelen. Mindenki csöndben maradt, és döbbenten nézett ránk.
- Hogy mi?- Niall.
- Sajnálom srácok. De egyszerre nem lehetek híres is, meg jó apa is.- láttam Zayn szemében, ahogy könnyek csillogtak.
*Este*
A fiúk egy kicsit kiakadtak. Hát még Paul!! De azt mondta, ha tényleg jól átgondoltuk, akkor majd intézkedik. Sajnos már végleges lett. Holnap már ez lesz minden újságban: "FELOSZLOTT A ONE DIRECTION!!" Ami még rosszabb...MIATTAM....
Vajon a fanok nagyon utálni fognak engem? Vagy meg fogják érteni? Vagy nem úgy fogják látni, ahogy én? Hiszen mondjuk részben nem az én hibám. Ha azt mondtam volna Zaynnek, hogy minden rendben, boldogulni fogok, hazudtam volna. Mert nem így gondoltam. De vajon megért ez annyit, hogy emiatt vége legyen a bandának? Nem tudom...
Mindennek vége. 2010 óta tart, és most vége. Lehetne úgy is mondani, hogy azért, mert felnőttek. Mert már nem azok a fiatalok, aki voltak. Sőt, Zayn már apa lett! Felnőtt, és már sosem lesznek koncertek. Albumok. Videónaplók. Ugyanis vége.
Sajnálom azokat, akik az elejétől fogva rajongók voltak, de sosem találkozhattak a fiúkkal. Hogy azt hitték, ők lesznek a feleségeik. De nem. Én ezzel összetörtem minden álmot. De lehetnek mondjuk egy páran megértőek is...
Mondjuk, amikor én rajongó voltam, örültem, ha Zayn boldog volt. Még, ha nem is velem, az annyira nem izgatott.
Oldalra fordultam, és könnyek kezdtek folyni az arcomon. Igaz, hogy én minden nap fogok majd találkozni velük, de rossz belegondolni. Hogy nincsenek többé mondjuk 'Zarry' pillanatok...
És akkor még rosszabb lehet a fanoknak. Akiknek ezzel minden álmukat összetörjük. És én nagyon sajnálom. Tényleg!
- Hey, pityeregsz?- nézett rám Zayn, bár már sötét volt. Bólogatni kezdtem.
- Nehogy azt hidd, hogy ezt azért csináltam, mert én is nagyon akartam. Ha nektek ennyire hiányozni fog, képzelj el engem. Aki elvesztette azt, ami eddig az élete volt. Aki ezzel most az álmait hagyta el. A hűséges rajongóit. És aki elveszítette a LEGJOBB BARÁTAIT!!!
2013. április 30., kedd
2013. április 27., szombat
26.rész- Újra együtt
Zayn egy jó ideig nem mondott semmit, csak döbbenten meredt rám. Félve vártam a reakcióját, hogy vajon mit fog mondani. Hogy vajon szeret-e még engem.
- Mit csinálsz?- rázta meg a fejét.
- Mindegy. Semmit. Hülyeség az egész.- hajtottam le a fejem.- Most megyek.
- Hova?- felálltam, és egy kis időre rá ő is.
- Nem tudom.- vontam meg a vállam.
- Nincs kedved addig megszállni nálunk?- vetette fel az ötletet. Nem tudtam, hogy ez most jó ötlet lenne-e.
- Ööö...hát ha nem zavarok.- válaszoltam végül.
- Dehogyis! Gyere!- átvette tőlem a bőröndöt, majd csak sétálni kezdtünk. Én szépen lassan kullogtam utána. Összezavarodtam. Amikor újra megkérdezte már annyira nem voltam bátor, hogy kimondjam. Berezeltem, hogy mi van akkor, ha az érzés már nem kölcsönös. Ha ő már valaki mást szeret, és nem engem.
Amikor odaértünk a házuk elé a villanyok még égtek. Zayn benyitott, én pedig lassan besurrantam. Minden szem rám szegeződött. Először döbbent tekintetek fogadtak, aztán mindenki arcára kiült egy széles mosoly.
- Hey haver! Mit nem mondtál el nekünk?- vigyorgott Louis.
- Mi történt itt?- nézett ránk perverzen Harry.
- Semmi csak az a "kedves" James barátja megerőszakolta, ma pedig kidobta a házból.- újságolta el röviden Zayn. Mindenki arcáról lehervadt a mosoly.
- Jézusom, de ugye jól vagy?- jött oda Niall.
- Persze, semmi bajom!- öleltem át.
Leültünk vacsorázni. Még soha életemben nem ettem annyit. Büszkén kijelenthetem, hogy többet ettem, mint Niall. Képzelhetitek...
Aztán leültünk felelsz vagy merszezni. Már egy jó ideje játszottunk, és nagyon megdöbbentett, hogy a fiúk nem találtak eszement hülyeségeket, hanem egész normálisan játszottak. Nem értettem. Hiszen akiket utoljára láttam, azok a hülyéskedő, vicces, örökké fiatal, idióta "gyerekek" voltak. Most pedig tök komolyak.
- Fiúk!- szóltam.
- Hmm?- Louis.
- Mióta vagytok ilyen komolyak?
- Nem is olyan régóta. Nem...mi nem akartuk...de nem játék amiket néhány Directionator írni tud.- sóhajtott Liam.
- És? Na ne már, hogy ezért képesek lennétek feladni mindent! Na és Larry?- kerekedtek ki a szemeim. Harry és Louis egymásra néztek.
- Vége...- mondta Harry. Lefagytam.
- Mi?! Larry-nek nem lehet vége!!
- Sajnos muszáj Sophie. Lebuziztak!- Niall.
- De fiúk! Gondoljatok már bele! Aki eddig utált titeket, csak azért nem lesz rajongótok, mert vége lett Larry-nek, vagy csak mert már nem vagytok olyan viccesek...
- Lehet, hogy nem lesznek rajongók, de legalább már nem lesz okuk azt mondani, hogy buzik vagyunk.- Zayn.
- Akkor előveszik a régebben készült felvételeket! Azt fogják mondani, hogy aki akkor buzi volt, akkor most mi változna! Komolyan fiúk, akkor gondoljatok a Directionerekre! Akik abba a One Direction-ba szerettek bele, akik régen voltatok! Akik éveken át kitartottak mellettetek, és hevesen ellenkeztek, és vitáztak a Directionatorok ellen! És ti..akikért harcoltak, feladjátok?!
- Ebben van valami...mi ezt nagyon is sajnáljuk.- állt fel Louis.- De nem lehet így élni.
- Sajnos igaza van.- helyeseltek a fiúk. Majd a végén mindenki felállt, így már csak én és Zayn maradtunk ott a földön egyedül.
- Jól vagy?- kérdezte.
- Persze. Furcsa, hogy így gondolkoztok. Régen még a fanok voltak a legfontosabbak.- sóhajtottam.- Mindegy is. Minden és mindenki változik.
- Sajnálom, hogy már nem azok vagyunk, akikbe beleszerettél.
- Én is. De nem azért szerettelek a kapcsolatunkban, aki a bandában voltál, hanem azért aki a való életben. Ha nem is sok, de van különbség. Mármint akkor még volt. Most már nem tudom.- csóváltam meg a fejem.
- Fel kéne menni. Gondolom már te is fáradt vagy.
- Igen, menjünk.- felálltam, és hagytam, hogy Zayn előremenjen. Lassan követtem őt. Amikor felértünk, kivettem a bőröndömből a fogkefém, és a pizsamámat kezdtem keresni.
Nem találtam. Persze, ott maradt a földön!! Bakker...
- Zayn! Ez egy kicsit gáz lesz, de...tudnál adni egy pizsit?- nevettem.
- Persze!- odasietett a szekrényéhez, és a legfelső polcról levette az én régi nyuszis pizsim.- Tessék. Megfelel?
- Tökéletes.- mosolyogtam.- Akkor én használatba is venném a fürdőt, oké?
- Menj csak.- bólintott. Kimentem a szobából, be a fürdőbe. Bezártam az ajtót, és az első dolgom az volt, hogy mélyen magamba szívtam a pizsi illatát. Zayn illata volt, amit mondanom sem kell, hogy imádok!
Gyorsan lezuhanyoztam, majd kimentem. Zayn már egy alsóban feküdt az ágyon. Végignéztem a tökéletes felsőtestén.
- Az a baj, hogy csak egy ágy van. Hajlandó vagy még mellettem aludni?- ült föl, ahogy meglátott.
- Mi?! Ööö...persze!- ráztam meg a fejem. Kiterítettem a törölközőm, majd belülre bemásztam.
- Még mindig belül szeretsz aludni?- fordult felém. Bólintottam, miközben a gyönyörű barna szemeit fürkésztem.
- Sophie! Amikor ott voltunk a padnál, akkor azt mondtad nekem, hogy...hogy...szeretsz?- kérdezte. Lehajtottam a fejem. Bár-mivel már lekapcsoltuk a villanyt, és sötét volt- nem láthatta volna meg, hogy elpirultam.- Ne! Kérlek nézz rám!
- Oké...igen azt mondtam. Mert ez van Zayn! Állatira szerelmes vagyok beléd!- mondtam ki végre.
- De..akkor miért nem mondtad el még egyszer?
- Mert...elbizonytalanodtam. Hogy mi van akkor, ha te már mást szeretsz. Akkor tökre beégek.- vallottam be őszintén.
- Sophie! Én bármikor-bárhol szeretni foglak! Ne aggódj, én mindig itt leszek neked! Hiszen azért találtuk meg egymást újra! Ez így van megírva!- mosolygott. Nagy kő esett le a szívemről.(zene)
- Ezek szerint...az érzés...hogy te is...szeretsz?- nyögtem ki nagy nehezen.
- Ezt mondtam! Mindig, bárhol-bármikor!- egyre közelebb jött, és a végén....MEGCSÓKOLT! Évek után először. Rámásztam, és beletúrtam a hajába. Már hosszú ideje csókolóztunk, és csak levegővételért álltunk meg, amikor Zayn elkezdte lehúzni rólam a pólómat.
- Szabad?- fejezte be éppen amit csinált.- Készen állsz?
- Igen Zayn! Most döntöttem el, hogy akarlak!- mondtam ki határozottan, majd ismét megcsókoltam. Ő tovább húzta rólam, majd a végén a póló le is került rólam. Rajtam már csak egy gatya volt, rajta pedig csak egy alsó.
Aztán a végén azok is lekerültek rólunk, majd végre először megtörtént életem szerelmével is!
*Reggel*
Életem legjobb estéjében volt részem tegnap! Zayn mellettem még nagyon szuszogott. Lassan persze ő is ébredezni kezdett.
- Jó reggelt!- mosolygott rám, mikor felébredt.
- Neked is!- nyomtam egy csókot a szájára.
- Éhes vagyok.- mondta. Felnevettem.
- Na mi van?! Szerepet cseréltetek Niall-el?!
- Még az is lehet.- mondta, miközben felállt. Gyorsan felkaptunk pár göncöt, és már indultunk is volna le, amikor én megpillantottam egy tárgyat a földön.
- Zayn...mond, hogy abból még volt neked!- mutattam rá ijedten. Kétségbeesett tekintettel nézett vissza rám, miután már ő is szemügyre vette a tárgyat. Lassan megcsóválta a fejét.
- Nem volt...tegnap nem használtunk...óvszert....
- Mit csinálsz?- rázta meg a fejét.
- Mindegy. Semmit. Hülyeség az egész.- hajtottam le a fejem.- Most megyek.
- Hova?- felálltam, és egy kis időre rá ő is.
- Nem tudom.- vontam meg a vállam.
- Nincs kedved addig megszállni nálunk?- vetette fel az ötletet. Nem tudtam, hogy ez most jó ötlet lenne-e.
- Ööö...hát ha nem zavarok.- válaszoltam végül.
- Dehogyis! Gyere!- átvette tőlem a bőröndöt, majd csak sétálni kezdtünk. Én szépen lassan kullogtam utána. Összezavarodtam. Amikor újra megkérdezte már annyira nem voltam bátor, hogy kimondjam. Berezeltem, hogy mi van akkor, ha az érzés már nem kölcsönös. Ha ő már valaki mást szeret, és nem engem.
Amikor odaértünk a házuk elé a villanyok még égtek. Zayn benyitott, én pedig lassan besurrantam. Minden szem rám szegeződött. Először döbbent tekintetek fogadtak, aztán mindenki arcára kiült egy széles mosoly.
- Hey haver! Mit nem mondtál el nekünk?- vigyorgott Louis.
- Mi történt itt?- nézett ránk perverzen Harry.
- Semmi csak az a "kedves" James barátja megerőszakolta, ma pedig kidobta a házból.- újságolta el röviden Zayn. Mindenki arcáról lehervadt a mosoly.
- Jézusom, de ugye jól vagy?- jött oda Niall.
- Persze, semmi bajom!- öleltem át.
Leültünk vacsorázni. Még soha életemben nem ettem annyit. Büszkén kijelenthetem, hogy többet ettem, mint Niall. Képzelhetitek...
Aztán leültünk felelsz vagy merszezni. Már egy jó ideje játszottunk, és nagyon megdöbbentett, hogy a fiúk nem találtak eszement hülyeségeket, hanem egész normálisan játszottak. Nem értettem. Hiszen akiket utoljára láttam, azok a hülyéskedő, vicces, örökké fiatal, idióta "gyerekek" voltak. Most pedig tök komolyak.
- Fiúk!- szóltam.
- Hmm?- Louis.
- Mióta vagytok ilyen komolyak?
- Nem is olyan régóta. Nem...mi nem akartuk...de nem játék amiket néhány Directionator írni tud.- sóhajtott Liam.
- És? Na ne már, hogy ezért képesek lennétek feladni mindent! Na és Larry?- kerekedtek ki a szemeim. Harry és Louis egymásra néztek.
- Vége...- mondta Harry. Lefagytam.
- Mi?! Larry-nek nem lehet vége!!
- Sajnos muszáj Sophie. Lebuziztak!- Niall.
- De fiúk! Gondoljatok már bele! Aki eddig utált titeket, csak azért nem lesz rajongótok, mert vége lett Larry-nek, vagy csak mert már nem vagytok olyan viccesek...
- Lehet, hogy nem lesznek rajongók, de legalább már nem lesz okuk azt mondani, hogy buzik vagyunk.- Zayn.
- Akkor előveszik a régebben készült felvételeket! Azt fogják mondani, hogy aki akkor buzi volt, akkor most mi változna! Komolyan fiúk, akkor gondoljatok a Directionerekre! Akik abba a One Direction-ba szerettek bele, akik régen voltatok! Akik éveken át kitartottak mellettetek, és hevesen ellenkeztek, és vitáztak a Directionatorok ellen! És ti..akikért harcoltak, feladjátok?!
- Ebben van valami...mi ezt nagyon is sajnáljuk.- állt fel Louis.- De nem lehet így élni.
- Sajnos igaza van.- helyeseltek a fiúk. Majd a végén mindenki felállt, így már csak én és Zayn maradtunk ott a földön egyedül.
- Jól vagy?- kérdezte.
- Persze. Furcsa, hogy így gondolkoztok. Régen még a fanok voltak a legfontosabbak.- sóhajtottam.- Mindegy is. Minden és mindenki változik.
- Sajnálom, hogy már nem azok vagyunk, akikbe beleszerettél.
- Én is. De nem azért szerettelek a kapcsolatunkban, aki a bandában voltál, hanem azért aki a való életben. Ha nem is sok, de van különbség. Mármint akkor még volt. Most már nem tudom.- csóváltam meg a fejem.
- Fel kéne menni. Gondolom már te is fáradt vagy.
- Igen, menjünk.- felálltam, és hagytam, hogy Zayn előremenjen. Lassan követtem őt. Amikor felértünk, kivettem a bőröndömből a fogkefém, és a pizsamámat kezdtem keresni.
Nem találtam. Persze, ott maradt a földön!! Bakker...
- Zayn! Ez egy kicsit gáz lesz, de...tudnál adni egy pizsit?- nevettem.
- Persze!- odasietett a szekrényéhez, és a legfelső polcról levette az én régi nyuszis pizsim.- Tessék. Megfelel?
- Tökéletes.- mosolyogtam.- Akkor én használatba is venném a fürdőt, oké?
- Menj csak.- bólintott. Kimentem a szobából, be a fürdőbe. Bezártam az ajtót, és az első dolgom az volt, hogy mélyen magamba szívtam a pizsi illatát. Zayn illata volt, amit mondanom sem kell, hogy imádok!
Gyorsan lezuhanyoztam, majd kimentem. Zayn már egy alsóban feküdt az ágyon. Végignéztem a tökéletes felsőtestén.
- Az a baj, hogy csak egy ágy van. Hajlandó vagy még mellettem aludni?- ült föl, ahogy meglátott.
- Mi?! Ööö...persze!- ráztam meg a fejem. Kiterítettem a törölközőm, majd belülre bemásztam.
- Még mindig belül szeretsz aludni?- fordult felém. Bólintottam, miközben a gyönyörű barna szemeit fürkésztem.
- Sophie! Amikor ott voltunk a padnál, akkor azt mondtad nekem, hogy...hogy...szeretsz?- kérdezte. Lehajtottam a fejem. Bár-mivel már lekapcsoltuk a villanyt, és sötét volt- nem láthatta volna meg, hogy elpirultam.- Ne! Kérlek nézz rám!
- Oké...igen azt mondtam. Mert ez van Zayn! Állatira szerelmes vagyok beléd!- mondtam ki végre.
- De..akkor miért nem mondtad el még egyszer?
- Mert...elbizonytalanodtam. Hogy mi van akkor, ha te már mást szeretsz. Akkor tökre beégek.- vallottam be őszintén.
- Sophie! Én bármikor-bárhol szeretni foglak! Ne aggódj, én mindig itt leszek neked! Hiszen azért találtuk meg egymást újra! Ez így van megírva!- mosolygott. Nagy kő esett le a szívemről.(zene)
- Ezek szerint...az érzés...hogy te is...szeretsz?- nyögtem ki nagy nehezen.
- Ezt mondtam! Mindig, bárhol-bármikor!- egyre közelebb jött, és a végén....MEGCSÓKOLT! Évek után először. Rámásztam, és beletúrtam a hajába. Már hosszú ideje csókolóztunk, és csak levegővételért álltunk meg, amikor Zayn elkezdte lehúzni rólam a pólómat.
- Szabad?- fejezte be éppen amit csinált.- Készen állsz?
- Igen Zayn! Most döntöttem el, hogy akarlak!- mondtam ki határozottan, majd ismét megcsókoltam. Ő tovább húzta rólam, majd a végén a póló le is került rólam. Rajtam már csak egy gatya volt, rajta pedig csak egy alsó.
Aztán a végén azok is lekerültek rólunk, majd végre először megtörtént életem szerelmével is!
*Reggel*
Életem legjobb estéjében volt részem tegnap! Zayn mellettem még nagyon szuszogott. Lassan persze ő is ébredezni kezdett.
- Jó reggelt!- mosolygott rám, mikor felébredt.
- Neked is!- nyomtam egy csókot a szájára.
- Éhes vagyok.- mondta. Felnevettem.
- Na mi van?! Szerepet cseréltetek Niall-el?!
- Még az is lehet.- mondta, miközben felállt. Gyorsan felkaptunk pár göncöt, és már indultunk is volna le, amikor én megpillantottam egy tárgyat a földön.
- Zayn...mond, hogy abból még volt neked!- mutattam rá ijedten. Kétségbeesett tekintettel nézett vissza rám, miután már ő is szemügyre vette a tárgyat. Lassan megcsóválta a fejét.
- Nem volt...tegnap nem használtunk...óvszert....
2013. április 26., péntek
25.rész- Szabadság
Sziasztok! Tudom, hogy egyre ritkábban hozom a részeket, de ugye én szóltam. Sajnálom, és szerintem ez sem lesz túl hosszú. Bocsika :( xxx
Reggel amikor felébredtem James már nem volt mellettem. Csodálkozna azon valaki, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik?! Nem hiszem. Viszont zajokat hallottam lentről, és ebből következtettem arra, hogy még itthon lehet. Nekem 08.00-kor kelnem kell, hogyha be akarok érni a munkába.
Direkt nem gondoltam a tegnap estére. Akár hiszitek, akár nem, akkor még mindig szűz voltam, és nagyon nem így képzeltem el az első alkalmat. Egy idegbeteg állattal!
És Zayn...ő még mindig tökéletes volt. Éreztem, hogy vágyom rá. Az ölelésére. Hogy azt súgja nekem, hogy 'szeretlek'. Hogy vigyázzon rám. Hogy olyan szenvedélyesen megcsókoljon. Hogy szeressen!
- Gyerünk te ribanc, kelj föl aztán húzzál dolgozni. Este buliba megyünk.- jött be James. Megtörölgettem az akkorra már könnyes szemeim.
- Nem zavar, hogy nincs rajtam ruha?!- néztem rá, miközben nyakig magamra húztam a takarót.
- Nem. Tegnap már láttalak. Pattanj már te lusta liba!- megragadta a kezem, és kirántott az ágyból. Az ajkai az enyémre tapadtak. Én viszolyogva húztam el a fejem. Egy sátáni vigyort még küldött felém, majd kisétált. Undorító.
Eszembe jutott Dan. Hogy vajon most mi van vele. Hogy hol van, hiszen a cuccai nálunk vannak, ő pedig nem tudhatja, hogy ez a nyomi hova vett neki lakást. Remélem nem egy híd alatt fogok összefutni vele. Bár volt nála pénz, és azt erősen kétlem, hogy ne lett volna annyi esze, hogy nem megy el egy szállodába, vagy valahova.
Arra gondoltam, hogy talán már soha többé nem fogok a saját bátyámmal találkozni...sem beszélni. Amikor anyáék elmentek még azt sem becsültem meg, hogy egy ilyen szerető bátyám, pasim, és legjobb barátnőm van.
És ebből maradt nekem egy pasi, aki úgy bánik velem, mint egy kutyával. Sőt még rosszabbul is. De már nem látom értelmét annak, hogy sírjak. Már vagyok annyira erős, hogy ez ne bántson. Érdekes, nem?! Senkim sincs, és mégsem bánom. Jó életet adott nekem a sors...
Odaálltam a szekrényem elé, és ezeket a göncöket vettem fel:
Miután elkészültem a frufrumat egy sárga rózsával oldalra tűztem, majd 09.15-kor indulásra is készen álltam. Étvágyam nem volt, nem először. Reggelente sosincs. James szinte nyálcsorgatva nézett végig rajtam.
- Csorgathatod csak a nyálad, mert abban biztos lehetsz, hogy a második fiú, akivel le fogok feküdni, az nem te leszel!- vetettem oda gúnyosan. Közelebb jött, és belemarkolt a fenekembe.
- Figyelj kicsi lány! Enyém vagy! Soha nem leszel másé! Én minden második kurvával lefeküdhetek, ha úgy tartja kedvem, de neked csak velem szabad. Értve vagyok?- sziszegte.
- Kicsit sem! Mi bajod van?! Először még ajándékokkal, na meg szenvedélyes csókokkal halmozol el, tegnap este pedig megerőszakoltál! Szó szerint! Nekem csak egy pasi kéne! A szüleim meghaltak! A nagymamám elment! A pasim elhagyott! A legjobb barátnőm elköltözött! Aztán jöttél te, akiben bíztam, akire azt hittem, hogy majd segíthet! Erre a bátyámat is kiküldöd a világból, engem pedig még jobban a föld alá döngölsz!- rogytam le a székre sírva. Minden ami évekig bennem volt, most rajta jött ki. Nem szólt semmit. Még csak azt sem hallottam, hogy megmozdult volna. Aztán egyszer csak felment. Én nem néztem fel, csak az arcomat a tenyerembe temetve sírtam. Sírtam, amiért ez az életem. Hogy minek is élek?! Azt már magam sem tudom...
- Tessék!- nyomta a kezembe a bőröndömet, és benne volt az összes cuccom.- Menj el!
- Mi?- néztem fel rá döbbenten.
- Csak húzz már el innen!- kiabált. Én gyorsan felálltam, és a bőröndömmel odasiettem az ajtóhoz. Kinyitottam, de még egyszer visszanéztem.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá halványan. Nem válaszolt, rám sem nézett. Kisétáltam, és elindultam a pláza felé. Már az első nap el fogok késni. Király.
Mikor odaértem a főnök már csípőre tett kézzel várt a bolt bejáratánál.
- Ó, Miss.Mitchell, köszönöm, hogy megtisztel jelenlétével...- nézett a karórájára- csaknem 20 perc késéssel!
- Sajnálom, többet nem fordul elő.- morogtam rekedtes hangon.
- Ajánlom is! És mi az a bőrönd?! Úgy gondolta, hogy ide költözik?!
- Bocsánat, de ez már tényleg személyes!- kezdtem nagyon ideges lenni ettől a nőszemélytől. Hümmögve bólintott, majd elsétált.
Nekem annyi volt a dolgom, hogy amikor valaki bejön, odamenjek hozzá, és megkérdezzem tőle, hogy kell-e neki segíteni valamiben, ha pedig igen, akkor tegyem meg. Nem nagy dolog. Mivel nem sokan kértek segítséget, sokat tudtam gondolkozni. Akin gondolkoztam, az nem volt más, mint James. Összezavart. Hogy tegnap és ma reggel még ribancozott, aztán meg elenged.
Az pedig a másik fele, hogy fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Nincs még telóm sem...
*Este*
20.30-kor jöttem el a munkából, most pedig egy bőröndöt magam után húzogatva kóválygok itt, London utcáin. Mindig körbe-körbe tekintek, hátha meglátok egy ismerőst, akinél megszállhatok. Bár mivel itt csak Dan, és a fiúk vannak ismerőseim, erre elég kicsi a valószínűség. Még csak pénz sincs nálam!!
Az pedig már csak mellékes volt, hogy éhen, na meg szomjan haltam.
Egy szűk kis utcába értem. Úgy láttam, hogy nem nagyon jár arra senki. Leültem egy padra, és körbenéztem. Senki nem volt ott rajtam kívül. Az amúgy koromsötét utcákat kivilágították az utcai lámpák. Néha-néha enyhe szellő mozgatta meg a fákat, de mivel volt rajtam egy pulcsi, egyáltalán nem fáztam.
James járt a fejemben. Hogy ezek szerint nem csak kőszíve tud lenni, hiszen elengedett. De akkor miért bánt így velem? Nem tudom ezt kiverni a fejemből, valahogy sehogy sem találok ezekre a kérdésekre választ. Teljesen összezavart...
Lépteket hallottam meg. Kapkodtam a fejem jobbra-balra, de senkit sem láttam. Hirtelen hátulról valaki átpattant a padon, le mellém. A lélegzetem is elállt.
- Hát te?- kérdezte halkan.
- Ömm...ki vagy vagyok paterolva. Itt fogok maradni, amíg nem...nem tudom meddig...- meredtem rá fapofával.
- Mi van?! Nem láttál még helyes embert?- igen, az egója még ugyanaz maradt.
- De...de csak egyet...- hajtottam le a fejem.
- Megtaláltad...a...a....le...mindegy.
- Igen, megtaláltam a levelet.- mosolyogtam.
- Sophie bakker, hiányzol!- nézett mélyen a szemembe Zayn. Mivel akkor a pulcsi nem volt rajtam, meglátszottak James tegnapi szorításai a karomon. Úgy vettem észre, hogy ezt ő is észrevette.
- James?- simított lassan végig rajtuk. Könnyezve bólintottam. Gyengéden átölelt. Ó, Istenem! Megszorítottam, és magamba szívtam az illatát. Semmit sem változott, talán csak férfiasodott. És most újra itt van velem. Mi mintha egymásnak lennénk teremtve, mindenhol megtaláljuk egymást. Nem is bánom! Már csak annyi kéne, hogy puha ajkai újra finoman az enyémre tapadjanak...!
- Sajnálom...- törölgettem meg a szemeim.
- Én sajnálom Sophie. Sajnálom, hogy hagytalak elmenni. Hogy nem hallgattalak meg. Hogy nem adtam neked még egy esélyt. Hogy rögtön elküldetek. Sajnálok mindent.- úgy láttam, hogy az ő szemei is csillognak.
- Zayn...- néztem rá.
- Mond!- mosolygott. Vettem egy nagy levegőt.
- Szeretlek!
Reggel amikor felébredtem James már nem volt mellettem. Csodálkozna azon valaki, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik?! Nem hiszem. Viszont zajokat hallottam lentről, és ebből következtettem arra, hogy még itthon lehet. Nekem 08.00-kor kelnem kell, hogyha be akarok érni a munkába.
Direkt nem gondoltam a tegnap estére. Akár hiszitek, akár nem, akkor még mindig szűz voltam, és nagyon nem így képzeltem el az első alkalmat. Egy idegbeteg állattal!
És Zayn...ő még mindig tökéletes volt. Éreztem, hogy vágyom rá. Az ölelésére. Hogy azt súgja nekem, hogy 'szeretlek'. Hogy vigyázzon rám. Hogy olyan szenvedélyesen megcsókoljon. Hogy szeressen!
- Gyerünk te ribanc, kelj föl aztán húzzál dolgozni. Este buliba megyünk.- jött be James. Megtörölgettem az akkorra már könnyes szemeim.
- Nem zavar, hogy nincs rajtam ruha?!- néztem rá, miközben nyakig magamra húztam a takarót.
- Nem. Tegnap már láttalak. Pattanj már te lusta liba!- megragadta a kezem, és kirántott az ágyból. Az ajkai az enyémre tapadtak. Én viszolyogva húztam el a fejem. Egy sátáni vigyort még küldött felém, majd kisétált. Undorító.
Eszembe jutott Dan. Hogy vajon most mi van vele. Hogy hol van, hiszen a cuccai nálunk vannak, ő pedig nem tudhatja, hogy ez a nyomi hova vett neki lakást. Remélem nem egy híd alatt fogok összefutni vele. Bár volt nála pénz, és azt erősen kétlem, hogy ne lett volna annyi esze, hogy nem megy el egy szállodába, vagy valahova.
Arra gondoltam, hogy talán már soha többé nem fogok a saját bátyámmal találkozni...sem beszélni. Amikor anyáék elmentek még azt sem becsültem meg, hogy egy ilyen szerető bátyám, pasim, és legjobb barátnőm van.
És ebből maradt nekem egy pasi, aki úgy bánik velem, mint egy kutyával. Sőt még rosszabbul is. De már nem látom értelmét annak, hogy sírjak. Már vagyok annyira erős, hogy ez ne bántson. Érdekes, nem?! Senkim sincs, és mégsem bánom. Jó életet adott nekem a sors...
Odaálltam a szekrényem elé, és ezeket a göncöket vettem fel:
Miután elkészültem a frufrumat egy sárga rózsával oldalra tűztem, majd 09.15-kor indulásra is készen álltam. Étvágyam nem volt, nem először. Reggelente sosincs. James szinte nyálcsorgatva nézett végig rajtam.
- Csorgathatod csak a nyálad, mert abban biztos lehetsz, hogy a második fiú, akivel le fogok feküdni, az nem te leszel!- vetettem oda gúnyosan. Közelebb jött, és belemarkolt a fenekembe.
- Figyelj kicsi lány! Enyém vagy! Soha nem leszel másé! Én minden második kurvával lefeküdhetek, ha úgy tartja kedvem, de neked csak velem szabad. Értve vagyok?- sziszegte.
- Kicsit sem! Mi bajod van?! Először még ajándékokkal, na meg szenvedélyes csókokkal halmozol el, tegnap este pedig megerőszakoltál! Szó szerint! Nekem csak egy pasi kéne! A szüleim meghaltak! A nagymamám elment! A pasim elhagyott! A legjobb barátnőm elköltözött! Aztán jöttél te, akiben bíztam, akire azt hittem, hogy majd segíthet! Erre a bátyámat is kiküldöd a világból, engem pedig még jobban a föld alá döngölsz!- rogytam le a székre sírva. Minden ami évekig bennem volt, most rajta jött ki. Nem szólt semmit. Még csak azt sem hallottam, hogy megmozdult volna. Aztán egyszer csak felment. Én nem néztem fel, csak az arcomat a tenyerembe temetve sírtam. Sírtam, amiért ez az életem. Hogy minek is élek?! Azt már magam sem tudom...
- Tessék!- nyomta a kezembe a bőröndömet, és benne volt az összes cuccom.- Menj el!
- Mi?- néztem fel rá döbbenten.
- Csak húzz már el innen!- kiabált. Én gyorsan felálltam, és a bőröndömmel odasiettem az ajtóhoz. Kinyitottam, de még egyszer visszanéztem.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá halványan. Nem válaszolt, rám sem nézett. Kisétáltam, és elindultam a pláza felé. Már az első nap el fogok késni. Király.
Mikor odaértem a főnök már csípőre tett kézzel várt a bolt bejáratánál.
- Ó, Miss.Mitchell, köszönöm, hogy megtisztel jelenlétével...- nézett a karórájára- csaknem 20 perc késéssel!
- Sajnálom, többet nem fordul elő.- morogtam rekedtes hangon.
- Ajánlom is! És mi az a bőrönd?! Úgy gondolta, hogy ide költözik?!
- Bocsánat, de ez már tényleg személyes!- kezdtem nagyon ideges lenni ettől a nőszemélytől. Hümmögve bólintott, majd elsétált.
Nekem annyi volt a dolgom, hogy amikor valaki bejön, odamenjek hozzá, és megkérdezzem tőle, hogy kell-e neki segíteni valamiben, ha pedig igen, akkor tegyem meg. Nem nagy dolog. Mivel nem sokan kértek segítséget, sokat tudtam gondolkozni. Akin gondolkoztam, az nem volt más, mint James. Összezavart. Hogy tegnap és ma reggel még ribancozott, aztán meg elenged.
Az pedig a másik fele, hogy fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Nincs még telóm sem...
*Este*
20.30-kor jöttem el a munkából, most pedig egy bőröndöt magam után húzogatva kóválygok itt, London utcáin. Mindig körbe-körbe tekintek, hátha meglátok egy ismerőst, akinél megszállhatok. Bár mivel itt csak Dan, és a fiúk vannak ismerőseim, erre elég kicsi a valószínűség. Még csak pénz sincs nálam!!
Az pedig már csak mellékes volt, hogy éhen, na meg szomjan haltam.
Egy szűk kis utcába értem. Úgy láttam, hogy nem nagyon jár arra senki. Leültem egy padra, és körbenéztem. Senki nem volt ott rajtam kívül. Az amúgy koromsötét utcákat kivilágították az utcai lámpák. Néha-néha enyhe szellő mozgatta meg a fákat, de mivel volt rajtam egy pulcsi, egyáltalán nem fáztam.
James járt a fejemben. Hogy ezek szerint nem csak kőszíve tud lenni, hiszen elengedett. De akkor miért bánt így velem? Nem tudom ezt kiverni a fejemből, valahogy sehogy sem találok ezekre a kérdésekre választ. Teljesen összezavart...
Lépteket hallottam meg. Kapkodtam a fejem jobbra-balra, de senkit sem láttam. Hirtelen hátulról valaki átpattant a padon, le mellém. A lélegzetem is elállt.
- Hát te?- kérdezte halkan.
- Ömm...ki vagy vagyok paterolva. Itt fogok maradni, amíg nem...nem tudom meddig...- meredtem rá fapofával.
- Mi van?! Nem láttál még helyes embert?- igen, az egója még ugyanaz maradt.
- De...de csak egyet...- hajtottam le a fejem.
- Megtaláltad...a...a....le...mindegy.
- Igen, megtaláltam a levelet.- mosolyogtam.
- Sophie bakker, hiányzol!- nézett mélyen a szemembe Zayn. Mivel akkor a pulcsi nem volt rajtam, meglátszottak James tegnapi szorításai a karomon. Úgy vettem észre, hogy ezt ő is észrevette.
- James?- simított lassan végig rajtuk. Könnyezve bólintottam. Gyengéden átölelt. Ó, Istenem! Megszorítottam, és magamba szívtam az illatát. Semmit sem változott, talán csak férfiasodott. És most újra itt van velem. Mi mintha egymásnak lennénk teremtve, mindenhol megtaláljuk egymást. Nem is bánom! Már csak annyi kéne, hogy puha ajkai újra finoman az enyémre tapadjanak...!
- Sajnálom...- törölgettem meg a szemeim.
- Én sajnálom Sophie. Sajnálom, hogy hagytalak elmenni. Hogy nem hallgattalak meg. Hogy nem adtam neked még egy esélyt. Hogy rögtön elküldetek. Sajnálok mindent.- úgy láttam, hogy az ő szemei is csillognak.
- Zayn...- néztem rá.
- Mond!- mosolygott. Vettem egy nagy levegőt.
- Szeretlek!
2013. április 17., szerda
Rossz hír :(
Sziasztok! Nem új részt hoztam. Sajnálatos bejelenteni való, hogy szerintem már csak TALÁN hétvégenként tudok részt hozni,mert ilyenkor hétköznap már nagyon nincs időm. De most hétvégén SEM tudok részt hozni, és szerintem még sok ilyen alkalom lesz. Sajnálom...a kövi rész jövőhét szombatra vagy vasárnapra várható. :(
2013. április 14., vasárnap
24.rész- Az ő rabja lettem
Olyan hosszúnak tűnt az út. Dannel nem beszélgettem, mert bealudt. Nem csodálkozom, nagyon fáradt lehet. Még múlt héten találtam magamnak egy munkát ott Londonban egy plázában. Nehéz lesz, hogy olyan sokat kell majd utaznom a TW-hoz táncolgatni, de legalább nem olyan sűrűn, na meg pénzért. Nem is kevésért...
- Dan!- keltegettem. Lassan kinyitotta a szemét.- Megjöttünk.
- Oké...- nyújtózkodott, majd felállt, és elkezdtünk leszállni.
Tudtam, hogy James ott fog várni a gép előtt. Remélem nem fogja észrevenni, hogy sírtam. Semmi kedvem neki elmesélni mindent, amin keresztül mentem. Még azt sem tudja, hogy nem élnek a szüleim.
Olyan érzéketlen, és rideg lettem amióta teljesen egyedül maradtam. Szinte semmit sem tudok sajnálni, és még a cigire is rászoktam. Egyre többet járok bulizni is. Dan is mondta nekem már nem egyszer, hogy rám se ismer, de az a legdurvább, hogy én se ismerek magamra.Tudom, hogy rosszat teszek, mégis csinálom.
Megláttam őt. Nagy mosollyal várt engem ott. Talán mégis megörültem neki. Odafutottam, és a nyakába vetettem magam.
- Úgy hiányoztál!- súgta a fülembe.
- Te is nekem.- néztem bele a tengerkék szemébe. Megfogta a bőröndöm, és betette egy taxiba. Dan mondta, hogy neki már mennie is kell, de vigyük haza a cuccait.
Mikor megérkeztünk elámulva szálltam ki. Beépített medence, luxus...
- James, ez biztos, hogy a miénk?- dadogtam.
- Igen. Én néztem ki nektek. Tetszik?- ölelt át hátulról.
- Ez gyönyörű...- ámultam-bámultam.
- És még vár bent egy meglepetés.- megfogta a kezem, és elkezdett befelé húzni.- Emlékszem, mesélted nekem, hogy régebben még élni-halni tudtál volna a One Direction-ért. Megkérdeztem a húgom, ő pedig mondta, hogy aki egyszer Directioner volt, az az is marad.- magyarázta, miközben befelé mentünk. Jaj istenem, ebből még nem fog jó kisülni.
- Aha, és?- kérdeztem tök egyszerűen. Benyitott. Ez a látvány fogadott:
És ez még nem volt minden. A kanapé mögül előugrottak a 1D-s fiúk. Zayn is mosolyogva ugrott elő, de ahogy engem meglátott, lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy az összes többi fiúnak, na meg nekem is.
- James. Ez nagyon kedves, de én...- fordultam a barátom felé.
- Nem tetszik?- csalódottnak tűnt.
- Nem erről van szó, ez nagyon kedves tőled, de...ez bonyolult. Köszönöm, hogy örömet próbáltál szerezni, de ez most nem nagyon jött össze.- mosolyogtam rá halványan.
- Miért?
- Mert...mert én és Zayn régen jártunk, de aztán szakítottunk. És...ennyi.- meséltem el röviden.
- Hoppá. Bocsika, ezt nem tudtam.- szabadkozott. Átöleltem. Gőzöm sincs, hogy most akkor mit mondjak a fiúknak, vagy most mit csináljunk.
- Ömm...hát heló.- köszönt Harry.
- Sziasztok.- nevettem fel egy kicsit.
- Láttuk a The Wanted új klipjét.- vágott egy grimaszt Louis.
- Talán nem tetszik, ahogy táncol a barátnőm?- James kezei megfeszültek a derekamon.
- Talán a barátnődnek nem egy olyan nyomi bandában kéne táncolnia, mert jobbat érdemel.- kacsintott Liam.
- Köszönöm.- pirultam el.
- Nincs kedved átjönni hozzánk táncolni?- vetette fel az ötletet Niall.
- Azt hittem, hogy nincs már köztetek semmi.- dobta oda neki James bunkón. Szembe fordultam vele.
- Kérlek. Nincs is semmi. Ne csinálj ebből nagy ügyet.- sóhajtottam.- Nagyon szívesen mennék Niall, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Inkább maradnék a Wanted-nél.
- Oké. Szerintem is maradj.- mondta Zayn. Harry beleütött a hasába.
- Nincs kedvetek maradni mozizni egyet?- kérdeztem.
- Hát...sajnos ma este koncertünk van, meg gondolom neked is inkább pakolnod kéne, de holnap szívesen átjövünk.- mosolygott Liam.
- Rendben. A számom nem változott.- kacsintottam, majd elköszöntünk a fiúktól. Felmentem a szobámba, és elképesztő látvány fogadott még ott is.
Miután kipakoltam(James segítségével) leültünk az ágyamra. Hozzábújtam, de ő most durván ellökött magától.
- Nem akarom, hogy azokkal a fiúkkal találkozgass.- mondta, és a szeméből most a düh érzése volt kivehető.
- Mi? James, mondtam, hogy velük csak barátok vagyunk.- sóhajtottam.
- Nem hiszek neked. Nem jön át senki ide, megértetted? Dannek máshova vettem lakást, a város másik felébe. Mostantól úgy fogsz táncolni, ahogy én fütyülök, érted?!
- James, mi van veled?- ugrottam fel ijedten. Megfogta a karom, és visszahúzott.
- Enyém vagy. Ide a telefonod!- adta ki az utasítást.
- Nem.- makacskodtam. Ezt ő egy pofonnal díjazta. Éreztem, ahogy ég az arcom jobb fele, ahol megütött. A könnyek elkezdtek lefolyni az arcomon. A kezébe adtam a telefonom. Ő azt a földhöz vágta, így darabokra esett.
- Figyelj cica. Sokkal egyszerűbb lesz minden, ha hagyod, hogy csináljam a dolgom.- fektetett le az ágyon. A két kezemet lefogta. A nyakamat kezdte csókolgatni. Mivel a kezeimet nem tudtam mozgatni, tökön rúgtam. A fájdalomtól egy kis időre abbahagyta, majd újból elkezdte, immár a lábaimon ülve. Ficánkoltam, kapkodtam el a fejem.
- Nyugodj már le te kurva!- csapta meg a combom. Ismét sírni kezdtem. Levette rólam a farmerem, és a pólóm, és a hasamat kezdte el simogatni. Kirázott a hideg. Lassan mindent levett rólam, és magáról is. Egy jó ideig még ficánkoltam, és próbáltam menteni magam, de egy idő után már elfáradtam, és kénytelen-kellet átadtam magam neki.
- Dan!- keltegettem. Lassan kinyitotta a szemét.- Megjöttünk.
- Oké...- nyújtózkodott, majd felállt, és elkezdtünk leszállni.
Tudtam, hogy James ott fog várni a gép előtt. Remélem nem fogja észrevenni, hogy sírtam. Semmi kedvem neki elmesélni mindent, amin keresztül mentem. Még azt sem tudja, hogy nem élnek a szüleim.
Olyan érzéketlen, és rideg lettem amióta teljesen egyedül maradtam. Szinte semmit sem tudok sajnálni, és még a cigire is rászoktam. Egyre többet járok bulizni is. Dan is mondta nekem már nem egyszer, hogy rám se ismer, de az a legdurvább, hogy én se ismerek magamra.Tudom, hogy rosszat teszek, mégis csinálom.
Megláttam őt. Nagy mosollyal várt engem ott. Talán mégis megörültem neki. Odafutottam, és a nyakába vetettem magam.
- Úgy hiányoztál!- súgta a fülembe.
- Te is nekem.- néztem bele a tengerkék szemébe. Megfogta a bőröndöm, és betette egy taxiba. Dan mondta, hogy neki már mennie is kell, de vigyük haza a cuccait.
Mikor megérkeztünk elámulva szálltam ki. Beépített medence, luxus...
- James, ez biztos, hogy a miénk?- dadogtam.
- Igen. Én néztem ki nektek. Tetszik?- ölelt át hátulról.
- Ez gyönyörű...- ámultam-bámultam.
- És még vár bent egy meglepetés.- megfogta a kezem, és elkezdett befelé húzni.- Emlékszem, mesélted nekem, hogy régebben még élni-halni tudtál volna a One Direction-ért. Megkérdeztem a húgom, ő pedig mondta, hogy aki egyszer Directioner volt, az az is marad.- magyarázta, miközben befelé mentünk. Jaj istenem, ebből még nem fog jó kisülni.
- Aha, és?- kérdeztem tök egyszerűen. Benyitott. Ez a látvány fogadott:
És ez még nem volt minden. A kanapé mögül előugrottak a 1D-s fiúk. Zayn is mosolyogva ugrott elő, de ahogy engem meglátott, lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy az összes többi fiúnak, na meg nekem is.
- James. Ez nagyon kedves, de én...- fordultam a barátom felé.
- Nem tetszik?- csalódottnak tűnt.
- Nem erről van szó, ez nagyon kedves tőled, de...ez bonyolult. Köszönöm, hogy örömet próbáltál szerezni, de ez most nem nagyon jött össze.- mosolyogtam rá halványan.
- Miért?
- Mert...mert én és Zayn régen jártunk, de aztán szakítottunk. És...ennyi.- meséltem el röviden.
- Hoppá. Bocsika, ezt nem tudtam.- szabadkozott. Átöleltem. Gőzöm sincs, hogy most akkor mit mondjak a fiúknak, vagy most mit csináljunk.
- Ömm...hát heló.- köszönt Harry.
- Sziasztok.- nevettem fel egy kicsit.
- Láttuk a The Wanted új klipjét.- vágott egy grimaszt Louis.
- Talán nem tetszik, ahogy táncol a barátnőm?- James kezei megfeszültek a derekamon.
- Talán a barátnődnek nem egy olyan nyomi bandában kéne táncolnia, mert jobbat érdemel.- kacsintott Liam.
- Köszönöm.- pirultam el.
- Nincs kedved átjönni hozzánk táncolni?- vetette fel az ötletet Niall.
- Azt hittem, hogy nincs már köztetek semmi.- dobta oda neki James bunkón. Szembe fordultam vele.
- Kérlek. Nincs is semmi. Ne csinálj ebből nagy ügyet.- sóhajtottam.- Nagyon szívesen mennék Niall, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Inkább maradnék a Wanted-nél.
- Oké. Szerintem is maradj.- mondta Zayn. Harry beleütött a hasába.
- Nincs kedvetek maradni mozizni egyet?- kérdeztem.
- Hát...sajnos ma este koncertünk van, meg gondolom neked is inkább pakolnod kéne, de holnap szívesen átjövünk.- mosolygott Liam.
- Rendben. A számom nem változott.- kacsintottam, majd elköszöntünk a fiúktól. Felmentem a szobámba, és elképesztő látvány fogadott még ott is.
Miután kipakoltam(James segítségével) leültünk az ágyamra. Hozzábújtam, de ő most durván ellökött magától.
- Nem akarom, hogy azokkal a fiúkkal találkozgass.- mondta, és a szeméből most a düh érzése volt kivehető.
- Mi? James, mondtam, hogy velük csak barátok vagyunk.- sóhajtottam.
- Nem hiszek neked. Nem jön át senki ide, megértetted? Dannek máshova vettem lakást, a város másik felébe. Mostantól úgy fogsz táncolni, ahogy én fütyülök, érted?!
- James, mi van veled?- ugrottam fel ijedten. Megfogta a karom, és visszahúzott.
- Enyém vagy. Ide a telefonod!- adta ki az utasítást.
- Nem.- makacskodtam. Ezt ő egy pofonnal díjazta. Éreztem, ahogy ég az arcom jobb fele, ahol megütött. A könnyek elkezdtek lefolyni az arcomon. A kezébe adtam a telefonom. Ő azt a földhöz vágta, így darabokra esett.
- Figyelj cica. Sokkal egyszerűbb lesz minden, ha hagyod, hogy csináljam a dolgom.- fektetett le az ágyon. A két kezemet lefogta. A nyakamat kezdte csókolgatni. Mivel a kezeimet nem tudtam mozgatni, tökön rúgtam. A fájdalomtól egy kis időre abbahagyta, majd újból elkezdte, immár a lábaimon ülve. Ficánkoltam, kapkodtam el a fejem.
- Nyugodj már le te kurva!- csapta meg a combom. Ismét sírni kezdtem. Levette rólam a farmerem, és a pólóm, és a hasamat kezdte el simogatni. Kirázott a hideg. Lassan mindent levett rólam, és magáról is. Egy jó ideig még ficánkoltam, és próbáltam menteni magam, de egy idő után már elfáradtam, és kénytelen-kellet átadtam magam neki.
2013. április 9., kedd
23.rész- Levél
Hali! Bocsi, hogy ilyen későn, de meghoztam az új részt! Kicsit lelkizős, és egy kicsit rövid, de itt van! ;)) Puszi xxx
*Négy évvel később*
Éppen a cuccaimat dobálom egy bőröndbe, ugyanis az én drága bátyám kitalálta, hogy jobb lesz nekünk, ha Londonba költözünk. Hogy miért?! Nem tudom, és szerintem ő se.
Ahogy pakoltam a cuccaim, érdekes képek kerültek elő. Volt olyan is, amin még Lottie-val voltam. Hát igen...ő két éve elköltözött. Tartjuk a kapcsolatot, de nem tudjuk olyan sűrűn az időeltolódás miatt. Nálunk 19.15 van, náluk 4.15. Kicsit sem kevés. Aztán előkerült egy olyan, ahol a 1D-s fiúkkal pózolok. Hogy hiányoznak nekem a baromságaik...
Ezeket a dolgokat egy kis ékszeres ládikóba tettem, és lassan összehúztam a bőröndöm, indulásra készen állva. Igaz, majd csak 20.00-kor kell indulnunk, de én még el akarok menni "elbúcsúzni" a környéktől. Mégiscsak 21 éve itt élek!
21...szép kor. Amióta nem vagyok Zaynnel, a The Wanted háttértáncosának álltam. Igaz, hogy nem jövök ki jól a fiúkkal, de sokat fizetnek, és szeretem is azt, amit csinálok. Nekem ez épp elég. Dan menedzsment, ezért nagyon keveset van itthon, és amikor itthon is van, akkor is hulla fáradt. A nagyiék Kanadába költöztek, és nem sűrűn beszélünk. Nagyon egyedül érzem magam. 4 éve egy fiú sem akadt, akiben úgy megbíztam volna, mint Zaynben. Bár, most van alakulóban valami egy bizonyos James nevű fickóval.
- Sophie! Ha még el akarsz menni egy kicsit, akkor szerintem indulj!- nyitott be Dan.
- Oké, köszi hogy szóltál.- dobtam felé egy mosolyt, majd készülődni kezdtem. Régen ekkora sarokkal még
biztos, hogy nem tudtam volna járni, de mivel a klipekben magassarkúban kell táncolni, ezért már egész jól belejöttem. A hajamnak -amit akkorra átfestettem feketére- a frufruját egy sárga rózsával elcsatoltam, szürke szemhéjfestéket, és "cicás" szemceruzát raktam fel, majd indulásra készen álltam.
Mikor már sétálgattam, eszembe jutott James. Vele már olyan 3 hete beszélek. Igen, mert csak 1 hetet találkozgattunk, mert ő is kiköltözött Londonba. Jó hír, hogy szinte szomszédok leszünk. Körbenéztem. New Yorknak ennek a része vészesen kezd ürülni. Szinte minden második üzlet be van zárva, ami pedig nyitva van, az totál csöves. A házak össze vannak graffitizve. Néhány ablak be van törve, és minden házban legalább 4 lakás tuti eladó. Szó szerint ijesztő. Mégis szeretem. Érthető...minden emlékem ide köt. Csak még a régebbi nyaralások nem, de amióta nincs velünk felnőtt, azok is megszűntek. Elmentem a parkba, ahova még régebben nagyon sokat jártam. Egy kopó ugróiskola volt a földön, mellette pedig egy kréta. Megfogtam, és jó nagy betűkkel odaírtam:
SZERETLEK NEW YORK! KÖSZÖNÖK MINDENT!
Hogy mit köszönök?! Nem tudom...jól esett leírni. Lehet az, hogy a magányba beleőrüljön az ember?! Mert akkor nekem az is sikerült. Még egyszer körbenéztem. Aztán valamin megakadt a szemem. Egy kis cetli volt azon a helyen, ahol csak én és Zayn jártunk. Két bokor közötti, elég rozoga padon. Odasétáltam, és leakasztottam onnan. Sokkot kaptam. Zayn kézírása....és az üzenet nekem van címezve!
"Sophie! Amikor ezt olvasod, akkor mi már valószínűleg nem leszünk együtt. Sőt, én még a közeledben sem leszek...
De tudd, hogy mindig vigyázni fogok rád. AKÁRHOL!
Nem minden úgy sült el, ahogy én gondoltam. Rosszul esett amit mondtál nekem...ellenben elhiszem, hogy neked is rosszul esett, amit én mondtam.
Életemben először a szívem két felé húzott. Hozzád, és ahhoz, hogy ne bocsássak meg neked. Lehet, hogy azért, mert nem volt elég merszem ahhoz, hogy eléd álljak, és azt mondjam: SZERETLEK!
Már tudom, hogy nagy hiba volt. Remélem találsz magadnak valakit, aki megérdemel egy olyan tökéletes lányt, mint amilyen te vagy. Sajnálok mindent...
Mindig szeretni fog téged: Zayn Malik, az a gyáva nyúl, aki volt olyan hülye, hogy hagyott elmenni téged."
Már megint sikerült megsiratnia...Miért nem találtam meg ezt előbb?! Miért most, amikor már nem tehetek semmit?!
Lassan, és sírva sétálgattam haza. A házunk előtt Dan már a kocsi előtt toporgott. Én a levelet szorongattam. Sosem fogom elengedni...HIÁNYZIK AZ A BAROM!!
Bepakoltunk a kocsiba, és elindultunk. 1 óra múlva már a repülőn ültem. Hogy eltereljem a gondolataimat Zaynről, azon kezdtem gondolkozni, hogy hamarosan James ölel majd át.
Most először még ennek sem tudtam örülni...
*Négy évvel később*
Éppen a cuccaimat dobálom egy bőröndbe, ugyanis az én drága bátyám kitalálta, hogy jobb lesz nekünk, ha Londonba költözünk. Hogy miért?! Nem tudom, és szerintem ő se.
Ahogy pakoltam a cuccaim, érdekes képek kerültek elő. Volt olyan is, amin még Lottie-val voltam. Hát igen...ő két éve elköltözött. Tartjuk a kapcsolatot, de nem tudjuk olyan sűrűn az időeltolódás miatt. Nálunk 19.15 van, náluk 4.15. Kicsit sem kevés. Aztán előkerült egy olyan, ahol a 1D-s fiúkkal pózolok. Hogy hiányoznak nekem a baromságaik...
Ezeket a dolgokat egy kis ékszeres ládikóba tettem, és lassan összehúztam a bőröndöm, indulásra készen állva. Igaz, majd csak 20.00-kor kell indulnunk, de én még el akarok menni "elbúcsúzni" a környéktől. Mégiscsak 21 éve itt élek!
21...szép kor. Amióta nem vagyok Zaynnel, a The Wanted háttértáncosának álltam. Igaz, hogy nem jövök ki jól a fiúkkal, de sokat fizetnek, és szeretem is azt, amit csinálok. Nekem ez épp elég. Dan menedzsment, ezért nagyon keveset van itthon, és amikor itthon is van, akkor is hulla fáradt. A nagyiék Kanadába költöztek, és nem sűrűn beszélünk. Nagyon egyedül érzem magam. 4 éve egy fiú sem akadt, akiben úgy megbíztam volna, mint Zaynben. Bár, most van alakulóban valami egy bizonyos James nevű fickóval.
- Sophie! Ha még el akarsz menni egy kicsit, akkor szerintem indulj!- nyitott be Dan.
- Oké, köszi hogy szóltál.- dobtam felé egy mosolyt, majd készülődni kezdtem. Régen ekkora sarokkal még
biztos, hogy nem tudtam volna járni, de mivel a klipekben magassarkúban kell táncolni, ezért már egész jól belejöttem. A hajamnak -amit akkorra átfestettem feketére- a frufruját egy sárga rózsával elcsatoltam, szürke szemhéjfestéket, és "cicás" szemceruzát raktam fel, majd indulásra készen álltam.
Mikor már sétálgattam, eszembe jutott James. Vele már olyan 3 hete beszélek. Igen, mert csak 1 hetet találkozgattunk, mert ő is kiköltözött Londonba. Jó hír, hogy szinte szomszédok leszünk. Körbenéztem. New Yorknak ennek a része vészesen kezd ürülni. Szinte minden második üzlet be van zárva, ami pedig nyitva van, az totál csöves. A házak össze vannak graffitizve. Néhány ablak be van törve, és minden házban legalább 4 lakás tuti eladó. Szó szerint ijesztő. Mégis szeretem. Érthető...minden emlékem ide köt. Csak még a régebbi nyaralások nem, de amióta nincs velünk felnőtt, azok is megszűntek. Elmentem a parkba, ahova még régebben nagyon sokat jártam. Egy kopó ugróiskola volt a földön, mellette pedig egy kréta. Megfogtam, és jó nagy betűkkel odaírtam:
SZERETLEK NEW YORK! KÖSZÖNÖK MINDENT!
Hogy mit köszönök?! Nem tudom...jól esett leírni. Lehet az, hogy a magányba beleőrüljön az ember?! Mert akkor nekem az is sikerült. Még egyszer körbenéztem. Aztán valamin megakadt a szemem. Egy kis cetli volt azon a helyen, ahol csak én és Zayn jártunk. Két bokor közötti, elég rozoga padon. Odasétáltam, és leakasztottam onnan. Sokkot kaptam. Zayn kézírása....és az üzenet nekem van címezve!
De tudd, hogy mindig vigyázni fogok rád. AKÁRHOL!
Nem minden úgy sült el, ahogy én gondoltam. Rosszul esett amit mondtál nekem...ellenben elhiszem, hogy neked is rosszul esett, amit én mondtam.
Életemben először a szívem két felé húzott. Hozzád, és ahhoz, hogy ne bocsássak meg neked. Lehet, hogy azért, mert nem volt elég merszem ahhoz, hogy eléd álljak, és azt mondjam: SZERETLEK!
Már tudom, hogy nagy hiba volt. Remélem találsz magadnak valakit, aki megérdemel egy olyan tökéletes lányt, mint amilyen te vagy. Sajnálok mindent...
Mindig szeretni fog téged: Zayn Malik, az a gyáva nyúl, aki volt olyan hülye, hogy hagyott elmenni téged."
Már megint sikerült megsiratnia...Miért nem találtam meg ezt előbb?! Miért most, amikor már nem tehetek semmit?!
Lassan, és sírva sétálgattam haza. A házunk előtt Dan már a kocsi előtt toporgott. Én a levelet szorongattam. Sosem fogom elengedni...HIÁNYZIK AZ A BAROM!!
Bepakoltunk a kocsiba, és elindultunk. 1 óra múlva már a repülőn ültem. Hogy eltereljem a gondolataimat Zaynről, azon kezdtem gondolkozni, hogy hamarosan James ölel majd át.
Most először még ennek sem tudtam örülni...
2013. április 7., vasárnap
Új blog :)
Nem új részt hoztam, csak bejelenteni valót. Új blogom van, amire már ki is raktam az új részt. Légyszi kukkantsatok be, és köszönöm ide a komikat, de mindig ugyanazok írnak...szeretném tudni, hogy mi a véleményetek a blogomról...KRITIKA IS JÖHET!!!!!!!!!! Nem pofázok többet, itt a blog: http://fantasystorywithharry1d.blogspot.hu/ na puszi xxx
2013. április 6., szombat
22.rész- A szökés(xDD)
Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit később, de itt az új rész. :) Bocsi, a cím utáni "xDD"-re, csak apum imádja azt a sorozatot. xDD Jövőhéten az egyik barinőm, és az ő barinője szervezne egy Directioner találkozót, nem lennének túl sokan, de akinek van kedve, az vagy ide komiba, vagy twitteren, facebook-on írjatok neki! :) Twitter: https://twitter.com/mrsstyles0000
Facebook: http://www.facebook.com/profile.php?id=100004986030204
Olyan 14.00 órás kezdettel, ha minden igaz, akkor az árkádban történne ez. Én sajna nem tudok menni, épp nem leszünk otthon, jövőhét szombat a legvalószínűbb időpont. :) Mindenkit szívesen látnak, kaja-pia nem lesz, csak ha magadnak veszed, meg semmi ilyen, nem vendéglátósdi lesz. :D na bocsi, hogy ilyen sokat pofáztam, de megkért, hogy írjam ki. Puszi xxx
Sírtam, és sírtam, nem is akartam abbahagyni. Lehet, hogy nem olyan sok ideje ismerem, de nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy így megszeressem. Dan kiment, nem tudom, hogy hova. Egy idő után csillapodott a sírásom, és gondolkozni kezdtem. Még mindig nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Hogy ki hozott be, és hogy miért. Hogy Zayn vajon most mit csinál. Jobban örülnék annak, ha ő most boldog lenne. Nem szeretném, ha miattam sírna. Mindent elrontottam. Nem is én, hanem Justin, de tudom, hogy én is hibás vagyok, nem is mondom, hogy minden az ő hibája.
Dan egy kávéval jött be. Leült, és az arcomat fürkészte. A könnyek még folytak az arcomon. Ki akartam innen menni. Nem is tudom, hogy hova, most, hogy nincs velem...nem tudom, hogy hová megyek majd délutánonként. Nélküle minden olyan más lesz. Próbáltam lenyelni a torkomban az ismét keletkezett gombócot.
- Jobban vagy?- kérdezte Dan hirtelen.
- Kicsit sem.- csóváltam meg a fejem.- Dan?
- Hmm?
- Miért hoztak be, és ki?
- Sok vért vesztettél, és...Justin....- mondta ki a nevet már halkabban. Lefagytam. Az a...mi van, ha Zayn meglátta, ahogy engem a karjaiban visz?! Ajj, már megint Zayn. Zayn-t már kicsit sem érdeklem. Nem érdekli, hogy hol vagyok, nem érdekli, hogy mi van velem. Üreges tekintettel bámultam magam elé. Úgy éreztem, kezdek megkattanni. Nem csoda...megadatott nekem az, hogy egy olyan fiúval legyek együtt, járjak vele, akiért lányok milliói vannak oda, én pedig megcsaltam őt, és nem becsültem meg, ezt a fantasztikus részét az életemnek. Csak most látom, hogy mennyire hiányzik már minden, amit együtt csináltunk. Hihetetlen.
- Jó napot, Miss.Mitchell. Hogy van?- jött be a doki mosolyogva.
- Maga szerint hogy vagyok?!- ültem fel hirtelen. Dan felállt, és lassan visszanyomott az ágyba. Nyomott egy puszit az arcomra.
- Nyugi...- súgta oda közben. Lassan lenyugodtam.
- Nos, ha az állapota nem javul, még 1-2 hétig bent kell tartanunk. A súlyos vérveszteség többek közt hajhulláshoz, sápadt bőrhöz is vezethet. Sok vasat kell szednie, vagy pedig májat, spenótot kell ennie.- magyarázott. Én kikapcsoltam annál, hogy "1-2 hétig bent kell tartanunk". Biztos, hogy nem fogom kibírni. Éles tárgyat akarok, MOST!!!!
- Kérem, doki.- szóltam közbe higgadtan. Ő felnézett a kis füzetéből.- Ha javul az állapotom, akkor meddig kell még itt maradnom?
- Akkor pár napon belül hazamehet.
- De bakker, beszéljen már érthetően, mennyi az a pár nap?!- akadtam ki ismét.
- 4-5 nap hölgyem, és kérem higgadjon le. Nem tesz jót, ha...
- Nincs semmi bajom! Jól vagyok, csak egy kis vért vesztettem! Úgy beszél, mintha egy gyógyíthatatlan betegségben szenvednék!- kiabáltam.
- Pszichológussal is beszélnünk kell...- fordult Dan felé. A bátyám bólogatott. Remek, már a doki is azt hiszi, hogy totál dilis vagyok. Pedig nem! Vagy igen?! Én ezt nem bírom...meg kell szöknöm! Lefeküdtem újra, és nézegetni kezdtem a kezem. A jó mély vágásokat rajta. A mutatóujjamat végighúztam rajta, és egy kicsit felszisszentem. A doki kisétált.
- Na ez meg mire volt jó?! Azt hiszi, hogy beketyóztál!- kezdett engem szidni Dan.
- Dan? Hozol nekem egy fáslit a kezemre?- kérdeztem tőle. Tudom, hogy nem illett oda, egy kicsit sem, de nem érdekelt. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy arról beszélgessünk, hogy hogyan kellene itt viselkednem. Sehogy, ugyanis ez az utolsó napom, amit itt töltök.
- Lehet, hogy igaza is volt...- motyogta, majd felállt, és kiment. Én kinéztem az ablakon, és észrevettem, hogy a földszinten vagyunk. Felkeltem, és kinyitottam az ablakot. Odaraktam egy tollat, amit csak úgy ott találtam, hogy ne lehessen jól becsukni. Itt fogok kimászni éjszaka. Az ágyam szélén egy sporttáska volt, abba pakolta Dan a cuccaimat, amiket ma behozott nekem. Lépteket hallottam, gyorsan visszapattantam az ágyamba. Dan már be is nyitott, egy fáslival. Odanyújtottam neki a kezem, ő pedig bekötötte. Furcsa, hogy emiatt hoztak be, viszont még semmit sem csináltak vele...
21.00 óra fele Dan elköszönt, és elment. A doki is elköszönt 22.00 óra fele, és mondta, hogy éjszaka már nem néz be senki, hogy el tudjak normálisan aludni. Eljátszottam, hogy a halálomon vagyok, majd olyan 23.15 fele, amikor lassan kiürültek a folyósok, elkezdtem összeszedni a holmim. Csak egy farmert vettem föl, a kórházi gönc maradt rajtam. Fogtam a táskám, felvettem egy sportcipőt, és halkan felnyitottam az ablakot, és kiugrottam. Észrevettem, hogy a doki pont akkor nyitott be hozzám.
- Hey!!- hallottam az ordítását. Rohanni kezdtem. Nagy pechemre mi vagy 30 percre lakunk a kórháztól, Lottie 45, a fiúk pedig 5. Nem tudtam, hogy mit csináljak...Hátranéztem, és vagy 5 doki a nyomomban volt. Na ne már! Egy beteggel kevesebb, kit izgat?! Ott voltam a fiúk háza előtt. Égtek a villanyok. Hirtelen jött ötletből, vagy már csak reflexből, nem tudom, de megnyomtam a csengőt. Toporogva vártam, hogy végre valaki ajtót nyisson. Mikor már úgy láttam, hogy senki sem fog beengedni, viszont a dokik már majdnem itt vannak, ismét futni kezdtem volna, de akkor egy kar behúzott a kertbe. Gyorsan becsukta az ajtót, és bevitt a házba. Fuldokolva köhögtem. Szédülni kezdtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Hallottam, ahogy távoli hangok a nevemet kiáltják, aztán elsötétült minden.
Lassan ébredezni kezdtem. Puhán feküdtem, és egy hideg nedves valamit éreztem a homlokomon. Erőtlenül nyitottam ki a szemem. Egy nagyon ismerős szobában voltam, és az ágyon ott ült mellettem...
- Zayn!- kiáltottam, majd gyorsan felültem, de rögtön vissza is hanyatlottam, ugyanis éles fájdalom hasított a fejembe, és szédülni kezdtem. Nem mondott semmit, csak felállt. Odahozta mellém a táskámat.
- Jobban vagy?- kérdezte hidegen.
- Igen.- válaszoltam félénken.
- Akkor már indulhatsz is.- adta oda a táskámat, és kinyitotta nekem az ajtót.
Facebook: http://www.facebook.com/profile.php?id=100004986030204
Olyan 14.00 órás kezdettel, ha minden igaz, akkor az árkádban történne ez. Én sajna nem tudok menni, épp nem leszünk otthon, jövőhét szombat a legvalószínűbb időpont. :) Mindenkit szívesen látnak, kaja-pia nem lesz, csak ha magadnak veszed, meg semmi ilyen, nem vendéglátósdi lesz. :D na bocsi, hogy ilyen sokat pofáztam, de megkért, hogy írjam ki. Puszi xxx
Sírtam, és sírtam, nem is akartam abbahagyni. Lehet, hogy nem olyan sok ideje ismerem, de nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy így megszeressem. Dan kiment, nem tudom, hogy hova. Egy idő után csillapodott a sírásom, és gondolkozni kezdtem. Még mindig nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Hogy ki hozott be, és hogy miért. Hogy Zayn vajon most mit csinál. Jobban örülnék annak, ha ő most boldog lenne. Nem szeretném, ha miattam sírna. Mindent elrontottam. Nem is én, hanem Justin, de tudom, hogy én is hibás vagyok, nem is mondom, hogy minden az ő hibája.
Dan egy kávéval jött be. Leült, és az arcomat fürkészte. A könnyek még folytak az arcomon. Ki akartam innen menni. Nem is tudom, hogy hova, most, hogy nincs velem...nem tudom, hogy hová megyek majd délutánonként. Nélküle minden olyan más lesz. Próbáltam lenyelni a torkomban az ismét keletkezett gombócot.
- Jobban vagy?- kérdezte Dan hirtelen.
- Kicsit sem.- csóváltam meg a fejem.- Dan?
- Hmm?
- Miért hoztak be, és ki?
- Sok vért vesztettél, és...Justin....- mondta ki a nevet már halkabban. Lefagytam. Az a...mi van, ha Zayn meglátta, ahogy engem a karjaiban visz?! Ajj, már megint Zayn. Zayn-t már kicsit sem érdeklem. Nem érdekli, hogy hol vagyok, nem érdekli, hogy mi van velem. Üreges tekintettel bámultam magam elé. Úgy éreztem, kezdek megkattanni. Nem csoda...megadatott nekem az, hogy egy olyan fiúval legyek együtt, járjak vele, akiért lányok milliói vannak oda, én pedig megcsaltam őt, és nem becsültem meg, ezt a fantasztikus részét az életemnek. Csak most látom, hogy mennyire hiányzik már minden, amit együtt csináltunk. Hihetetlen.
- Jó napot, Miss.Mitchell. Hogy van?- jött be a doki mosolyogva.
- Maga szerint hogy vagyok?!- ültem fel hirtelen. Dan felállt, és lassan visszanyomott az ágyba. Nyomott egy puszit az arcomra.
- Nyugi...- súgta oda közben. Lassan lenyugodtam.
- Nos, ha az állapota nem javul, még 1-2 hétig bent kell tartanunk. A súlyos vérveszteség többek közt hajhulláshoz, sápadt bőrhöz is vezethet. Sok vasat kell szednie, vagy pedig májat, spenótot kell ennie.- magyarázott. Én kikapcsoltam annál, hogy "1-2 hétig bent kell tartanunk". Biztos, hogy nem fogom kibírni. Éles tárgyat akarok, MOST!!!!
- Kérem, doki.- szóltam közbe higgadtan. Ő felnézett a kis füzetéből.- Ha javul az állapotom, akkor meddig kell még itt maradnom?
- Akkor pár napon belül hazamehet.
- De bakker, beszéljen már érthetően, mennyi az a pár nap?!- akadtam ki ismét.
- 4-5 nap hölgyem, és kérem higgadjon le. Nem tesz jót, ha...
- Nincs semmi bajom! Jól vagyok, csak egy kis vért vesztettem! Úgy beszél, mintha egy gyógyíthatatlan betegségben szenvednék!- kiabáltam.
- Pszichológussal is beszélnünk kell...- fordult Dan felé. A bátyám bólogatott. Remek, már a doki is azt hiszi, hogy totál dilis vagyok. Pedig nem! Vagy igen?! Én ezt nem bírom...meg kell szöknöm! Lefeküdtem újra, és nézegetni kezdtem a kezem. A jó mély vágásokat rajta. A mutatóujjamat végighúztam rajta, és egy kicsit felszisszentem. A doki kisétált.
- Na ez meg mire volt jó?! Azt hiszi, hogy beketyóztál!- kezdett engem szidni Dan.
- Dan? Hozol nekem egy fáslit a kezemre?- kérdeztem tőle. Tudom, hogy nem illett oda, egy kicsit sem, de nem érdekelt. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy arról beszélgessünk, hogy hogyan kellene itt viselkednem. Sehogy, ugyanis ez az utolsó napom, amit itt töltök.
- Lehet, hogy igaza is volt...- motyogta, majd felállt, és kiment. Én kinéztem az ablakon, és észrevettem, hogy a földszinten vagyunk. Felkeltem, és kinyitottam az ablakot. Odaraktam egy tollat, amit csak úgy ott találtam, hogy ne lehessen jól becsukni. Itt fogok kimászni éjszaka. Az ágyam szélén egy sporttáska volt, abba pakolta Dan a cuccaimat, amiket ma behozott nekem. Lépteket hallottam, gyorsan visszapattantam az ágyamba. Dan már be is nyitott, egy fáslival. Odanyújtottam neki a kezem, ő pedig bekötötte. Furcsa, hogy emiatt hoztak be, viszont még semmit sem csináltak vele...
21.00 óra fele Dan elköszönt, és elment. A doki is elköszönt 22.00 óra fele, és mondta, hogy éjszaka már nem néz be senki, hogy el tudjak normálisan aludni. Eljátszottam, hogy a halálomon vagyok, majd olyan 23.15 fele, amikor lassan kiürültek a folyósok, elkezdtem összeszedni a holmim. Csak egy farmert vettem föl, a kórházi gönc maradt rajtam. Fogtam a táskám, felvettem egy sportcipőt, és halkan felnyitottam az ablakot, és kiugrottam. Észrevettem, hogy a doki pont akkor nyitott be hozzám.
- Hey!!- hallottam az ordítását. Rohanni kezdtem. Nagy pechemre mi vagy 30 percre lakunk a kórháztól, Lottie 45, a fiúk pedig 5. Nem tudtam, hogy mit csináljak...Hátranéztem, és vagy 5 doki a nyomomban volt. Na ne már! Egy beteggel kevesebb, kit izgat?! Ott voltam a fiúk háza előtt. Égtek a villanyok. Hirtelen jött ötletből, vagy már csak reflexből, nem tudom, de megnyomtam a csengőt. Toporogva vártam, hogy végre valaki ajtót nyisson. Mikor már úgy láttam, hogy senki sem fog beengedni, viszont a dokik már majdnem itt vannak, ismét futni kezdtem volna, de akkor egy kar behúzott a kertbe. Gyorsan becsukta az ajtót, és bevitt a házba. Fuldokolva köhögtem. Szédülni kezdtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Hallottam, ahogy távoli hangok a nevemet kiáltják, aztán elsötétült minden.
Lassan ébredezni kezdtem. Puhán feküdtem, és egy hideg nedves valamit éreztem a homlokomon. Erőtlenül nyitottam ki a szemem. Egy nagyon ismerős szobában voltam, és az ágyon ott ült mellettem...
- Zayn!- kiáltottam, majd gyorsan felültem, de rögtön vissza is hanyatlottam, ugyanis éles fájdalom hasított a fejembe, és szédülni kezdtem. Nem mondott semmit, csak felállt. Odahozta mellém a táskámat.
- Jobban vagy?- kérdezte hidegen.
- Igen.- válaszoltam félénken.
- Akkor már indulhatsz is.- adta oda a táskámat, és kinyitotta nekem az ajtót.
2013. április 4., csütörtök
21.rész- Kidobott
Sziasztok!:) Na, az van, hogy eddig a nővérem Hévízen volt, így az ő gépét használhattam, mert az enyém bekrepált. Szóval most, hogy hazaért, már ritkábban fogok tudni részeket hozni :s sorry. De most itt van egy ;) puszi xxx
Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...
Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...
Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...
Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...
2013. április 2., kedd
20.rész- Tudatában voltam, hogy óriási hibát követek el...
Sziasztok! Hoztam egy részt, bocsi ha rövid kicsit, de most csak ennyi időm van.Bocsi, hogy tegnap, és tegnap előtt nem hoztam részt. :( na puszi xxx
Zaynnel felkeltünk, és már elrontott kedvvel mentünk le reggelizni. Elgondolkoztam, és a gondolkozásomból az lett, hogy már rettegtem. Belegondoltam, hogy mi van, ha a Directionerek ezt elhiszik, és az első hír, amit rólam meghallottak, az az hogy ezt tettem Zaynnel. Bele sem merek gondolni, hogy miket csinálhatnának velem, ha nem szeretnének.
- Hey, min gondolkozol annyira?- fogta meg a derekam Zayn.
- Zayn...mi van, ha a Directionerek nem fognak szeretni?- kérdeztem lesütött szemekkel. Olyan dedósnak éreztem magam, hogy ilyet kérdezek.
- Miért ne szeretnének?- kereste a tekintetem. Mélyen a szemébe néztem.
- Mert elkönyvelnek olyannak, amilyennek ebben a cikkben beállítottak....
- Nem hisznek el olyasmit, amit mi nem támasztunk alá. Már ismerem őket...- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
Leültünk a reggelinkkel a kanapéra, és Zayn elkezdte olvasgatni az újságot. Ahogy olvasgatott, Paul hirtelen berontott.
- Malik! Magyarázatot! Most!- állt Zayn elé.
- Paul, hiszen te is ott voltál! Csak nem tudtam befejezni a mondatom és ennyi...
- Nem szeretnék több ilyet meghallani. Elég világos voltam?- kérdezte Paul ellentmondást nem tűrő hangon.
- Aha...- ült vissza Zayn unottan. Paul sóhajtva megcsóválta a fejét, majd elindult. Pont ahogy ő kilépett, a fiúk beléptek hozzánk a nappaliba.Mindenki elhelyezkedett a kanapén valamilyen érdekes pózban.
- Áááá!!- sikítottam fel. Niall ijedtében összerezzent, és ennek köszönhetően leesett a kanapéról. Kb egy perc múlva viszont már fel is bukkant.
- Bakker Sophie!- fakadt ki így hirtelen. Én szakadtam a röhögéstől. Ő is nevetett.- Megijedtem...
- Nem mondod?!- nyögtem ki. A többiek is persze röhögtek. Niall csak egy kicsikét nevetett, lehet hogy egy kicsit zavarba jött.
- Amúgy miért sikítozol?- vigyorgott Louis.
- Mert totál kiment a fejemből, hogy ma van a koncertetek napja...- mosolyogtam. A fiúknak kikerekedtek a szemeik.
- Az a legdurvább, hogy mi is elfelejtettük...- húzta a száját Zayn.
- Skacok, valaki hívja fel Pault, hogy nagyon gyorsan be kell szervezni egy próbát!- adta ki az utasítást Liam.
- Oké, akkor majd te!- intézte el Harry, egy sima rámutatással.
- Miért én?- siránkozott Liam.
- Mert mi túl nyuszik vagyunk.- vigyorgott Zayn. Liam hangosan felsóhajtott, majd fogta a telefont, és kivonult.
- Tudjátok, nem értelek titeket.- jelentettem ki. Mindenki érdeklődve tekintett rám.
- Miért?- Niall.
- Miért nem mertek soha Paullal beszélni?
- Nem tudjuk...csak mondjuk nem szeretjük, amikor leordítják a fejünket!- Harry.
- De...miért ilyen ideges mindig?- kérdezősködtem.
- Nem lehet könnyű neki sem. Nem is ítéljük el, csak inkább elkerüljük őt.- röhögött Zayn. Épp hogy ezt befejezte Liam már vissza is jött.
- Na, beszervezett nekünk egy próbát. Fél óra múlva értünk jön.- jelentette ki.
- Mennyire ordibált?- vigyorgott Loui.
- Hogy?- kérdezett vissza Liam. Mindenki röhögni kezdett. Ezek szerint nagyon.
- Mennyi idős kb egy próba?- kérdeztem, miközben Zayn ölébe ültem.
- Kb másfél órás. Zayn-t és Harry-t ismerve. Harry béna, Zayn meg sose emlékszik a szövegre.- sóhajtott Niall. Zayn és Harry megvonták a vállukat. Harry fölállt, és miközben vonult kifelé még visszaszólt:
- Nem baj, így kell szeretni!- mindenki fogta a cuccát, és készülődni ment. Belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.
- Menned kéne...készülődni...- mondtam egy kábán.
- Igen, kéne.- mosolygott. Adott egy rövid csókot, majd letett az öléből, és felment. Álmodozva dőltem hátra a kanapén. Mi lett volna velem, ha elmegyek nagyival?!
Emlékszem még régebben azon gondolkoztam, hogy senkinek sem hiányoznék. Lottie azt mondta nekem, hogy csak sajnáltatom magam. Lehet, hogy igaza volt, hiszen...jó, igen, elvesztettem a szüleim, de amikor mondjuk összevesztem Dannel, akkor sem kellett volna így magamba roskadnom, hiszen nem ez volt az első alkalom. Lehet, hogy tényleg sajnáltattam magam, hiszen itt volt nekem Zayn, Dan, Lottie, nagyi és a fiúk is, akikre mindig számíthattam, de én csak azzal voltam elfoglalva, hogy anyuék elmentek. Nem vettem észre azt, ami megvolt nekem.
Furcsa, hogy eddig ezeket nem vettem észre. Buta, felelőtlen, és dedós voltam, ahogy Dan mondta. Végig igazuk volt...
- Sophie! Velünk vagy?- nevetett Louis.
- Nem, bocsi. Miket mondtatok?- ráztam meg a fejem.
- Csak annyit, hogy elindultunk, majd jövünk.- mosolygott Liam. Bólintottam, majd integetni kezdtem. Zayn gyorsan odafutott hozzám, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
Mikor becsukták az ajtót, gondolkozni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy étterembe, és eszek valamit. Úgyis rég voltam már, meg amúgy is, még gondolkozni szerettem volna. Felmentem az emeletre, és a szekrényem elé álltam. Nem akartam nagyon kicsípni magam, egyedül megyek, de nem is akartam úgy kinézni, mint egy csöves. Valahogy a kettő közt. Miután felöltöztem, a hajamat egy szoros copfba kötöttem,
enyhe sminket raktam fel, majd elindultam. Nézegettem sorba az éttermeket. Olyat akartam, ahol nincsenek túl sokan. Ahogy nézegettem, az egyikben észrevettem Justin-t. Na, az ő társaságára mindig vágyok, most bepótolhatjuk, hiszen a múltkor úgyis váratlanul hagytam ott szegényt. Nem tudom, hogy jó ötlet lesz-e, hiszen ha Zayn megint meglát vele, akkor nekem annyi. De most szükségem volt valakire. Leültem mellé.
- Szia, szabad?- mosolyogtam, bár már ültem.
- Szia, neked mindig!- kacsintott, majd két puszival üdvözölt.
Beszélgetni kezdtünk, majd egy kis idő után kiöntöttem neki a szívem. Mindent elmondtam neki, amit délután gondoltam. Bólogatva hallgatott, majd amikor a végére értem, gondolkozni kezdett.
- Figyelj Sophie, szerintem...lehet, hogy csak a Dannel való vita, és minden más abban a korszakodban sokkal érzékenyebben érintett, mint máskor.
- Gondolod?
- Persze, sosem voltál ilyen, most hirtelen miért lettél volna? Hidd el nekem, ez így van!- mosolygott. Megöleltem.
- Köszönöm Justin, imádlak!
- Nagyon szívesen! Mondtam, hogy hozzám mindig fordulhatsz...- nézett a szemembe. Éreztem, hogy ez kezd kínossá válni. Justin elkezdett közelíteni felém. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, mégis lefagytam, és csak hagytam, hogy megcsókoljon. Eljutott a tudatomig, hogy most csaltam meg életem szerelmét...hirtelen elhúzódtam, és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom...- mondta halkan Justin. Könnyes szemmel felpattantam, majd hazarohantam. A fiúk már otthon voltak. Kicsaptam az ajtót, és körül nem nézve felrohantam a szobámba, és ott is becsaptam. Lerogytam az ágyamra, és csak zokogtam. Hogy lehetek ekkora idióta?! Zayn halkan benyitott. Leült mellém, és aggódva simogatni kezdett. Nem érdemlem meg őt...most mit mondjak neki?!
- Mi történt?
Zaynnel felkeltünk, és már elrontott kedvvel mentünk le reggelizni. Elgondolkoztam, és a gondolkozásomból az lett, hogy már rettegtem. Belegondoltam, hogy mi van, ha a Directionerek ezt elhiszik, és az első hír, amit rólam meghallottak, az az hogy ezt tettem Zaynnel. Bele sem merek gondolni, hogy miket csinálhatnának velem, ha nem szeretnének.
- Hey, min gondolkozol annyira?- fogta meg a derekam Zayn.
- Zayn...mi van, ha a Directionerek nem fognak szeretni?- kérdeztem lesütött szemekkel. Olyan dedósnak éreztem magam, hogy ilyet kérdezek.
- Miért ne szeretnének?- kereste a tekintetem. Mélyen a szemébe néztem.
- Mert elkönyvelnek olyannak, amilyennek ebben a cikkben beállítottak....
- Nem hisznek el olyasmit, amit mi nem támasztunk alá. Már ismerem őket...- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
Leültünk a reggelinkkel a kanapéra, és Zayn elkezdte olvasgatni az újságot. Ahogy olvasgatott, Paul hirtelen berontott.
- Malik! Magyarázatot! Most!- állt Zayn elé.
- Paul, hiszen te is ott voltál! Csak nem tudtam befejezni a mondatom és ennyi...
- Nem szeretnék több ilyet meghallani. Elég világos voltam?- kérdezte Paul ellentmondást nem tűrő hangon.
- Aha...- ült vissza Zayn unottan. Paul sóhajtva megcsóválta a fejét, majd elindult. Pont ahogy ő kilépett, a fiúk beléptek hozzánk a nappaliba.Mindenki elhelyezkedett a kanapén valamilyen érdekes pózban.
- Áááá!!- sikítottam fel. Niall ijedtében összerezzent, és ennek köszönhetően leesett a kanapéról. Kb egy perc múlva viszont már fel is bukkant.
- Bakker Sophie!- fakadt ki így hirtelen. Én szakadtam a röhögéstől. Ő is nevetett.- Megijedtem...
- Nem mondod?!- nyögtem ki. A többiek is persze röhögtek. Niall csak egy kicsikét nevetett, lehet hogy egy kicsit zavarba jött.
- Amúgy miért sikítozol?- vigyorgott Louis.
- Mert totál kiment a fejemből, hogy ma van a koncertetek napja...- mosolyogtam. A fiúknak kikerekedtek a szemeik.
- Az a legdurvább, hogy mi is elfelejtettük...- húzta a száját Zayn.
- Skacok, valaki hívja fel Pault, hogy nagyon gyorsan be kell szervezni egy próbát!- adta ki az utasítást Liam.
- Oké, akkor majd te!- intézte el Harry, egy sima rámutatással.
- Miért én?- siránkozott Liam.
- Mert mi túl nyuszik vagyunk.- vigyorgott Zayn. Liam hangosan felsóhajtott, majd fogta a telefont, és kivonult.
- Tudjátok, nem értelek titeket.- jelentettem ki. Mindenki érdeklődve tekintett rám.
- Miért?- Niall.
- Miért nem mertek soha Paullal beszélni?
- Nem tudjuk...csak mondjuk nem szeretjük, amikor leordítják a fejünket!- Harry.
- De...miért ilyen ideges mindig?- kérdezősködtem.
- Nem lehet könnyű neki sem. Nem is ítéljük el, csak inkább elkerüljük őt.- röhögött Zayn. Épp hogy ezt befejezte Liam már vissza is jött.
- Na, beszervezett nekünk egy próbát. Fél óra múlva értünk jön.- jelentette ki.
- Mennyire ordibált?- vigyorgott Loui.
- Hogy?- kérdezett vissza Liam. Mindenki röhögni kezdett. Ezek szerint nagyon.
- Mennyi idős kb egy próba?- kérdeztem, miközben Zayn ölébe ültem.
- Kb másfél órás. Zayn-t és Harry-t ismerve. Harry béna, Zayn meg sose emlékszik a szövegre.- sóhajtott Niall. Zayn és Harry megvonták a vállukat. Harry fölállt, és miközben vonult kifelé még visszaszólt:
- Nem baj, így kell szeretni!- mindenki fogta a cuccát, és készülődni ment. Belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.
- Menned kéne...készülődni...- mondtam egy kábán.
- Igen, kéne.- mosolygott. Adott egy rövid csókot, majd letett az öléből, és felment. Álmodozva dőltem hátra a kanapén. Mi lett volna velem, ha elmegyek nagyival?!
Emlékszem még régebben azon gondolkoztam, hogy senkinek sem hiányoznék. Lottie azt mondta nekem, hogy csak sajnáltatom magam. Lehet, hogy igaza volt, hiszen...jó, igen, elvesztettem a szüleim, de amikor mondjuk összevesztem Dannel, akkor sem kellett volna így magamba roskadnom, hiszen nem ez volt az első alkalom. Lehet, hogy tényleg sajnáltattam magam, hiszen itt volt nekem Zayn, Dan, Lottie, nagyi és a fiúk is, akikre mindig számíthattam, de én csak azzal voltam elfoglalva, hogy anyuék elmentek. Nem vettem észre azt, ami megvolt nekem.
Furcsa, hogy eddig ezeket nem vettem észre. Buta, felelőtlen, és dedós voltam, ahogy Dan mondta. Végig igazuk volt...
- Sophie! Velünk vagy?- nevetett Louis.
- Nem, bocsi. Miket mondtatok?- ráztam meg a fejem.
- Csak annyit, hogy elindultunk, majd jövünk.- mosolygott Liam. Bólintottam, majd integetni kezdtem. Zayn gyorsan odafutott hozzám, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
Mikor becsukták az ajtót, gondolkozni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy étterembe, és eszek valamit. Úgyis rég voltam már, meg amúgy is, még gondolkozni szerettem volna. Felmentem az emeletre, és a szekrényem elé álltam. Nem akartam nagyon kicsípni magam, egyedül megyek, de nem is akartam úgy kinézni, mint egy csöves. Valahogy a kettő közt. Miután felöltöztem, a hajamat egy szoros copfba kötöttem,
enyhe sminket raktam fel, majd elindultam. Nézegettem sorba az éttermeket. Olyat akartam, ahol nincsenek túl sokan. Ahogy nézegettem, az egyikben észrevettem Justin-t. Na, az ő társaságára mindig vágyok, most bepótolhatjuk, hiszen a múltkor úgyis váratlanul hagytam ott szegényt. Nem tudom, hogy jó ötlet lesz-e, hiszen ha Zayn megint meglát vele, akkor nekem annyi. De most szükségem volt valakire. Leültem mellé.
- Szia, szabad?- mosolyogtam, bár már ültem.
- Szia, neked mindig!- kacsintott, majd két puszival üdvözölt.
Beszélgetni kezdtünk, majd egy kis idő után kiöntöttem neki a szívem. Mindent elmondtam neki, amit délután gondoltam. Bólogatva hallgatott, majd amikor a végére értem, gondolkozni kezdett.
- Figyelj Sophie, szerintem...lehet, hogy csak a Dannel való vita, és minden más abban a korszakodban sokkal érzékenyebben érintett, mint máskor.
- Gondolod?
- Persze, sosem voltál ilyen, most hirtelen miért lettél volna? Hidd el nekem, ez így van!- mosolygott. Megöleltem.
- Köszönöm Justin, imádlak!
- Nagyon szívesen! Mondtam, hogy hozzám mindig fordulhatsz...- nézett a szemembe. Éreztem, hogy ez kezd kínossá válni. Justin elkezdett közelíteni felém. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, mégis lefagytam, és csak hagytam, hogy megcsókoljon. Eljutott a tudatomig, hogy most csaltam meg életem szerelmét...hirtelen elhúzódtam, és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom...- mondta halkan Justin. Könnyes szemmel felpattantam, majd hazarohantam. A fiúk már otthon voltak. Kicsaptam az ajtót, és körül nem nézve felrohantam a szobámba, és ott is becsaptam. Lerogytam az ágyamra, és csak zokogtam. Hogy lehetek ekkora idióta?! Zayn halkan benyitott. Leült mellém, és aggódva simogatni kezdett. Nem érdemlem meg őt...most mit mondjak neki?!
- Mi történt?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





