2013. június 17., hétfő

Végszavak

Sziasztok! Nos, mint minden más blogban is, ebben is elérkezett a VÉG. A blogomat ezzel a "résszel" fogom lezárni. Majd a végén dumálok, mint szokás ;D na puszi xxx  

*Bella szemszöge*
 
 Anya halála óta már 5 év telt el. Én most 17 éves vagyok. Nem történt semmi lényeges, csak annyi, hogy amióta Anya nincs, Apával sokkal szorosabb a kapcsolatunk. Mindennap elvisz a parkba, együtt sétáltatjuk Boo-t, meg mindenféle ilyen közös programot szervez. A suliban nem sok barátom van, ami 1-et jelent. A zárkózottságom miatt nem tudtam beilleszkedni, de van egy fiú, a neve André, és a helyzetünk nagyon hasonló. Csak neki az Apukája halt meg, és azóta szorosabb a kapcsolata Anyukájával. Ő az egyedüli, akire azt mondhatom,(az ismertségi körömből) hogy megértheti azt, mit érzek, és min mentem keresztül. Ez is az oka annak, hogy első osztály óta a legjobb barátom.
Mindenben megért, és támogat engem. Mellette egyszerűen tudok Önmagam lenni. Igaz, hogy neki van több barátja, imádják a csajok, de azt mondta, hogy én mindenkinél fontosabb vagyok neki. Szerencsére ezt nem csak mondta, hanem bizonyította is.
 Éppen az ágyamon ülve telefonozok. Apa benyit.
- Miért nem tanulsz?-kérdezte rögtön.
- Nem tom.- vontam meg a vállam.
- Bella! Elhiszem, hogy Neked nehezebb. Hogy nincs olyan agyad. De ugye nem akarsz másik osztályba kerülni?!- ült le mellém.
- Nem.
- Akkor meg legalább a pótvizsgára tanulj normálisan!- vette el a telóm.
- De Apa!- hisztiztem.- Nyár van!
- Ha év közben tanultál volna normálisan, akkor most nem kéne. Szólj, ha kész vagy, majd kikérdezem a mai részed!- kacsintott, majd kiment. Még dobáltam magam egy kicsit az ágyban, majd nekiláttam, és elkezdtem tanulni törit. Marha jó!
 Miután megtanultam, és Apa ki is kérdezte, tetkókat kezdtem el nézegetni, közben pedig elszívtam egy szál cigit. Hát igen. Tudom, hogy nem a legjobb csaj vagyok, de ez van, így kell szeretni. Anya mindig azt mondta nekem, hogy az emberek, akik szarul tanulnak, tetkóik vannak, és cigiznek, azok csak menőzni akarnak, és kitűnni a többiek közül. Szerintem ez nem igaz. Szarul tanulok, mert nem érdekel, lusta vagyok, és nem is tudom megtanulni. Tetkóim vannak, mert egyszerűen csak tetszenek. És cigizek, mert Anyu halála után ebbe menekültem. Senki előtt nem akarok menőzni, sem kitűnni. Csak ilyen vagyok, és kész. Ez a stílusom.
 Megszólalt mellettem a telóm. 'Privát szám'. Nagyon jó.
- Ki vagy, és mit akarsz?- szóltam bele.
- Jó napot! Az eladó hűtő miatt érdeklődöm.- kinyomtam. Szaros telefonbetyárok! Hagyjanak a hülyeségeikkel. Aztán a neten megpillantottam álmaim tetkóját.
- Apuu!- kiabáltam ki neki. A tetkó mindig is a titkos szenvedélyem volt. Igaz, hogy még nincs egy sem, de ezt most nagyon meg szeretném csináltatni. Már csak Apa engedélye kell hozzá.
- Mondjad!- nyitott be mosolyogva.
- Gyere ide egy kicsit!- Ő idejött, és hunyorogva nézegette a kijelzőt.
- Mi van ezzel?- mutogatott a tetkóra.
- Meg szeretném csináltatni.- közöltem vele félve.
- Nem.- csóválta meg a fejét.
- De miért?- keseredtem el.
- Nézz Rám, Bella.- mutogatott a saját tetkóira, amik már nem éppen mutattak jól a már szottyant bőrén.- Én is tetkó-rajongó voltam. Sorra csináltattam őket, mert nem tudtam leállni az első után. És most nézd meg, milyen csúnya a bőröm! Csak a Te érdekedben nem szeretném, ha megcsináltatnád.
- Akár hiszed, akár nem, nekem nem lesz csúnya bőröm.- makacskodtam. Apa éppen belekortyolt a vizébe, amit hozott magával. Köhögni kezdett.
- Ez azt jelenti, hogy nekem csúnya bőröm van?!- nézett rám ravaszan.
- Igen.- nevettem. Ő Rám fröcskölte a pohár tartalmát. Én fogtam a sulis üvegem, és ráöntöttem. Futott előlem, le a konyhába. Ott felkaptunk egy-egy vízipisztolyt, kimentünk a kertbe, és ott folytattuk a csatát.

***

 Most éppen a városban csavargok André-val. Bementünk a Hyde Parkba, és nézegettük a szökőkutat.
- Ó, André! Most jut eszembe, hogy kéne egy új profilkép...- vettem elő egy angyali mosolyt. Unottan elővette a mobilját, hogy csináljon rólam egy képet.
    - Ez jó lesz. Köszönöm.- mondtam, és visszaültem mellé.
- Na és, mi van a tetkóval? Elküldted üziben, láttam is, de Apud engedi?
- Nem. Azt mondja, hogy amikor már idősebb leszek, és csúnya lesz a bőröm, akkor már nem lesz majd szép. Ebből következett a vízi csata. Amúgy hosszú történet lenne.- nevettem.
- Hova süllyedtek Ti...- sóhajtott hülyéskedve. Nevetve beleütöttem a vállába.- Igen?! Igen?!- azzal kergetni kezdett. Így futottam életemben a legtöbbet.


*Zayn szemszöge*

 Sophie meghalt. Lehet, hogy Én csaltam meg Őt, de valahogy most mindennél jobban hiányzik Nekem. Hogy rám mosolyogjon, hogy mélyen belenézzen a szemembe, és azt mondja, hogy 'Szeretlek, Zayn!'. Belül összetörtem, de ezt nem mutathatom ki. Erősnek kell lennem, ha más nem, csak Bella miatt. Büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen boldogult. Zavar, hogy ilyen rosszul tanul, de mindig mellette állok. Én sem voltam fényes tanuló. Höh, sőt! Ezért akarom, hogy ő az legyen. De ha nem megy, nem megy. Próbálok neki segíteni, de Ő tudja, hogy mire képes.
Perrie...amint megtudta, hogy volt egy feleségem, meg egy gyerekem is, a fejemhez vágta, hogy mekkora idióta vagyok, és hogy nekik mennyivel nagyobb szükségük lett volna Rám, mint Neki. A mai napig még segít Nekem, és tanácsokat ad a gyerekneveléshez, ha Én elakadnék. Tudom, hogy Rá számíthatok. Bella nem szereti Őt, mert tudja, hogy miatta hagytam ott Sophie-t, és ezért valamiért Perrie-t okolja...
 És ma először meghallottam Harry szóló dalát a rádióban. Nekem tetszik ugyan a dal, de nem tudom elképzelni Őt egyedül a színpadon. Szerintem nem állná meg a helyét. Úgy gondoltam rácsörgök.
- Csá, Harry!- szóltam bele.
- Szia, Zayn.
- Hallottam a dalod. Nekem nagyon bejön.- mondtam mosolyogva.
- Tényleg?- hallottam, hogy Ő is mosolyog.
- Persze! És ezt csak úgy, vagy szól valakinek?
- Hát...erről szól a dal is...hogy végre már akarok valakit magam mellé. Aki nem enged el. Aki mellett mindig ott lehetek. Mert már belefáradtam, hogy egyedül vagyok. Végre szeretni akarok!- fakadt ki Nekem.
- Hidd el Harry, ha nem keresed, hamarabb megleled! De várj! Különben úgy fogsz járni, mint Én.- adtam Neki tanácsot.
- Rendben.- sóhajtott. Én ugyan tudtam, hogy nem fogja megfogadni, hanem vadászni fogja a csajokat. Ismerem Őt már ennyire.
- Na, és a fiúk hogy vannak?
- Mindenki nagyon jól van, és üdvözölnek Téged! De most sajnos mennem kell. Szia, vigyázzatok magatokra!
- Ti is, hello!- köszöntünk el. Letettem a telefont, és már csak vártam, hogy eljöjjön az este, és holnap kezdődjön minden elölről.

Bella Malik 7 évre rá férjhez ment egy bizonyos André McCartney-hoz. Bella is énekléssel foglalkozik, akárcsak az Apja tette régebben. Született egy lányuk, majd a későbbiekben egy fiuk is. Zayn pedig egyedül él egy vidéki házban. Róla már nem nagyon hallani semmit, tudjuk, hogy már élete utolsó éveit írja...

Nos, ennyi lenne a blogom! Sajnálom, hogy ez a rész mégsem lett olyan nagyon-nagyon hosszú, mint amilyennek ígértem, de ennyit próbáltam kihozni belőle!:') Remélem mindenkinek elnyerte a tetszését!:') Köszönöm minden rendszeres olvasómnak, és nagyon szeretlek Titeket!!:) Minden másik blogomon várok szívesen mindenkit!:) Köszönöm még egyszer!<3333 puszi xxx 

2013. június 9., vasárnap

Új blog:)

Sziasztok!:) Most még nem hoztam meg a befejező "részt", de gondoltam közlöm veletek, hogy új blogot nyitottam itt. 

Ebben a blogban nem ZAYN, hanem HARRY lesz a főszereplő. Mindenkit várok ott is szívesen ;) LÉGYSZI MINDENKI NÉZZEN BE, ÉS ÍRJON VÉLEMÉNYT, JÓT-ROSSZAT!!! Köszi;)<3 A befejező rész sajnos nem tudom, hogy mikor fog jönni, mert tönkre ment a gépem, meg kevés időm is van, de igyekszem!:) Jó hosszú lesz, azt megígérem!!!:) SZERETLEK TITEKET!!!!<3333 na puszi xxx

2013. június 7., péntek

35.rész- Egy elcseszett élet. Neki és Nekem...

Sziasztok! Nagyon sajnálom, de történt egy kis változás. Ez a változás annyit jelent, hogy a blog nem 50 részes lesz, hanem 35...igen, ez lesz az utolsó rész. Még lesz egy rövid, "befejező" rész, meg néhány szó Tőlem Nektek. Akkor majd dumálok. De most jó olvasást! Puszi!!!:* xxx

(zene) 

*5 héttel később*

 Minden megvolt. Beadtuk a válókeresetet, lerendeztük a bíróságot, a gyereket, mindent. Nem minden úgy sült el, ahogy azt elterveztem, sőt semmi sem! Zayn a bíróságon...mindenfélét kitalált rólam, hogy a gyerek hozzá kerüljön. Neki adták a gyereket, sőt még távolságtartásit is írtak. Szó szerint eltiltottak a lányomtól! Lelkileg teljesen összetörtem. Ő volt az egyetlen, aki számított nekem...senki sem volt, akit úgy szerettem volna, mint Őt. Nem beszélhetek vele. Azt sem tudom, hol laknak....

*5 év múlva*
*Bella szemszöge*

 Minden éjjel sírva alszom el. Anya! Hiányzik. Rég mondtam ki személynek ezt a szót. Pontosan csecsemőkoromban. Bár még kicsi voltam, még mindig emlékszem Apa hazug szavaira. Anya könnyeire...csak Engem akart. Ennyi volt, amit a nyomorult életében akart!
 Az ágyamon ülve, a párnámat átölelve sírtam most is. Miután lejárt a távolsági, Anyával mindennap találkoztam. Mindent elmondhattam Neki. Ő meghallgatott,vigasztalt, rá számíthattam. Aztán egy nap, Apa részegen jött haza. Akkor mondta meg, hogy nem találkozhatok, és nem beszélgethetek Anyával többet. Az okot sem Ő, sem Anya nem mondta el. Másnap reggel Apa vörös szemekkel leült az ágyamra. Közölte, hogy anya ma reggel öngyilkos lett. A szívem darabokra tört. Csak zokogtam, és zokogtam. Ő volt az egyetlen, akit igazán szerettem. Apa azt mondta, hogy a helyszínen ezt találták:
"Szia Bella! Tudom, hogy most nagyot csalódhattál bennem. Lehet, hogy ha majd olyan idős leszel, mint amilyen én vagyok, megérted ezt. A helyzetem. SZERETLEK! MINDENNÉL, ÉS MINDENKINÉL JOBBAN! VIGYÁZOK RÁD ODAFENT! Szia...."
A papírt vizes foltok fedhették, mert néhány helyen a lap "hullámos" volt. Anya rosszul hitte! Sosem fogom megérteni, hogy hogyan tudja itt hagyni a gyerekét! Én sosem fogom ezt tenni! Bár...elhiszem, hogy neki nagyon nehéz sorsa volt. Egy részből haragszom rá...egy részből teljesen megértem...
 Nem tudtam mit mondani, csak zokogva visszanyomtam Apa kezébe a papírt. Ő könnyezve átölelt.
- Nem Miattad történt. Miattam...- szipogott.
- Szeretem Őt...- dadogtam.
- Tudom....Ő is szeretett Téged! Ha Én nem lennék, Ő még mindig élne. Hidd el! Te vagy az, akiért mindent megtett volna.- fogta meg Apa a kezem.
- Amikor találkoztam vele....mindig mosolygott....úgy tűnt boldog....- sírtam. Apa is.
- Veled az is volt!- ezután már nem mondtunk semmit, csak ölelkeztünk. Én pedig csak sírtam.
 Egész nap. Egész éjjel. Úgy éreztem, a szívem darabokra tört, és nincs az a ragasztó, amely összeragassza az összetört darabokat....

***

Most, két héttel később is nagyon padlón vagyok. De most már megyek tovább előre. Tudom, hogy itt nem áll meg az élet. Ha Anya élne, most haragudnék rá, ha megpróbált volna öngyilkos lenni. Tudom, hogy meghaltak a szülei. Pontosan tudja, hogy milyen, amikor a gyerek elveszti a Szüleit. És Ő hagyta, hogy velem is megtörténjen ez.
 Most viszont, hogy meghalt, egyszerűen nem tudok haragudni Rá. A szívem egy része még mindig darabokban hever, de ez egy nagyon kicsi rész. A többi már összeforrt,én pedig folytatom tovább az életem.

*Zayn szemszöge*

 A bíróság....a bíróság....mindig csak erre tudok gondolni. Hogy mit tettem. Nem voltam tudatában annak, amit mondok. Elvakított a lányom iránti szeretetem. Képes voltam arra is, hogy ilyet állítsak be egy teljesen ártatlan nőről. De nekem Bella mindennél fontosabb. Érte még erre is képes voltam. Amikor viszont kimondták, hogy távolságit is kap, hirtelen mindent visszacsináltam volna. Láttam az arcán lefolyó könnyeket. Belegondoltam. Ha nekem ilyen helyzetem lenne, folytatnám az életem?!
 Bella pedig...mintha depressziós lenne. Az anyja egyszerűen már az élete részévé vált. Minden éjjel halottam a sírását. Mondhatni, hogy miattam sírt. Fájt.
 Aztán 3 év után lejárt a távolsági. Bella mindennap találkozott Sophie-val. Ismét boldog volt. Nagyon rossz volt, hogy Én nem tudtam felvidítani, de az anyja igen. Amikor 2 év elteltével is ez ment, betelt a pohár. Csupán csak féltékenységből, eltiltottam Bellát Sophie-tól. Hagytam, hogy újra boldogtalan legyen a lányom....
Egyik reggel egy telefonhívást kaptam. Sophie szomszédja hívott, hogy Sophie nem nyit ajtót, nem veszi fel a telefont sem. A helyszínre rohantam, betörtem, de már csak a hulláját találtam ott, egy kis cetlivel. Pár órát ott maradtam, és csak sírtam. Megfogtam a hideg kezét, és csak azt kérdezgettem "Miért?! Miattam?! Gyere vissza!" Hiába....Én is tudhattam volna. Miattam ment el, és már nem is fog visszajönni. Most mondhatom Bella szemébe, hogy meghalt az Anyukája. Miattam. Szörnyű ember vagyok!

*Bella szemszöge*

 Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy haragszom-e Apura. Nem. Megértem. Mindig próbált engem felvidítani, amikor depis voltam. De nem sikerült Neki, csak Anyunak. Szerencsém, hogy amikor utoljára találkoztam Anyuval, az volt az utolsó szavam hozzá: "Szeretlek Anya!" 
   

2013. május 26., vasárnap

34.rész- Perrie

Sziasztok!:) Hát....lassan véget ér a blog...:( Nekem is nehéz lesz elengedni, nagyon a szívemhez nőtt. :) <3 Persze ez a 16 rész már nem ilyen laza lesz, furcsa dolgok fognak itt még történni!:D Visszajelzéseket folyamatosan kapok twitteren, facen na meg komiba is. Köszönöm ^.^ itt is van az 34.rész! Sajnálom, hogy rövid kicsit. :( Jó olvasást! Puszi xxx

 *Pár héttel később*

 Zayn folyamatosan találkozgat a fiúkkal. Nagyon jól elvannak. Nagyon örülök neki, de van egy kis bökkenő. Sőt, nem is kicsi! Amióta Zayn találkozgat a fiúkkal minden este bulizni mennek. Nem zavarna egy pár alkalom, menjen, érezze jól magát. De ő már nem olyan fiatal. Apuka, és felesége van! Lehet, hogy srácoknak semmi felelősségük nincs, de neki már van!
 Most sincs itthon. Vajon hol van?! Bulizni.
- Anya!- jött be a szobámba Bella.
- Mondjad!- erőltettem egy mosolyt az arcomra.- Miért nem alszol? Késő van...
- Rosszat álmodtam.- mászott be az ölembe.
- Mit?- simogattam a hátát.
- Hogy apa hazaér. Megint...és bánt majd minket...- nézett rám.
- Kicsim! Lehet, hogy apával most elszaladt a ló, de semmipénzért sem bántana minket!
- De én akkor is félek tőle!- mondta. Lesokkolt. A gyerek fél a saját apjától.
- Gyere, menjünk vissza aludni...vagy maradsz itt velem?- tereltem a témát. Neki csak egy bólogatás volt a válasza, majd bemászott az ágyba. Én mellé, majd így aludtunk el.

*Másnap reggel*

  Amikor felébredtem Bella már nem volt mellettem. Kimásztam az ágyból, és kimentem a konyhába. Ott csak Zayn-t találtam.
- Jó reggelt!- köszönt.- Nem tudod, hogy hol van valami gyógyszer a fejemre?
- Nem. De ha nem innál annyit nem kéne keresni!- feleltem bunkón. Felnézett rám.
- Valami baj van?
- Igen Zayn! Nem is kicsi! Minden este bulizni jársz! Berúgsz, mint állat! A gyereked fél tőled!- kiabáltam.
- Dehogy fél.- legyintett.
- Tegnap bejött hozzám a szobába. Azt mondta, hogy rosszat álmodott. Az volt a rossz álom, hogy hazajössz!- erre nem mondott semmit, csak döbbenten meredt rám.- Fél tőled! Lehet, hogy a fiúknak semmi felelősség nincs a vállukon, de te már nem vagy olyan fiatal, mint régen voltál! Gyereked van, és feleséged!
- Szóval már az is baj, ha kikapcsolódom?!- kiabált ő is.
- Nem az! Hanem az, hogy minden este hót részeg vagy!
- Tudod miért?! Mert visszakaptam a legjobb barátaim!
- Oké, de máshogy is lehet ezt ünnepelni, nem csak úgy, hogy berúgsz, meg beszívsz!
- Ezen most nem kéne vitatkoznunk, ha nem jövünk össze újra! Miattad hagytam ott a bandát! Legalább fogadd el, hogy most nem csak körülötted forgok!- nézett rám mérgesen. Könnybe lábadt a szemem.
- Tudod mit Zayn?!- kérdeztem higgadtan.- Akkor menj is vissza a fiúkhoz! De engem, és Bellát hagyj békén.- mondtam, majd bezárkóztam a szobába. Lerogytam a földre, felhúztam a térdeim, és zokogni kezdtem. Kopogtak.
- Sophie! Sophie, kérlek nyisd ki!- hallottam Zayn hangját. Nem reagáltam rá, csak felálltam, és öltözni kezdtem. Mikor készen lettem, a tegnap este bennhagyott fésűvel fésülködni kezdtem. Mikor már végleg kész lettem, kinyitottam az ajtót. Zayn még mindig ott állt.
- Figyelj, én nagyon sajnálom!- jött oda rögtön. Meg akart ölelni, de elhúzódtam.
- Gondolkoztál volna ezen azelőtt, hogy tönkreteszel mindent!- feleltem bunkón.
- Én baszd meg?! Én tettem tönkre mindent?! Te tettél tönkre mindent azzal, hogy beléptél az életembe!
- Oké!!! Akkor most ki is lépek abból...- ordítottam sírva, majd kirohantam a bejárati ajtón.
 A könnyeimtől nem is láttam, csak futottam. Azt se tudtam hol vagyok, vagy hogy hova fogok megérkezni, csak futottam, amíg bírtam. Amikor már kifáradtam, köhögve sétálni kezdtem. Hátrafordultam, hogy megnézzem, vajon hol vagyok, amikor beleütköztem valakibe. Majdnem hátrazuhantam, de az illető elkapta a karom, és visszahúzott.
- Sophie? Mit keresel te itt?- nézett rám Louis. Szipogni kezdtem. Gombóc nőtt a torkomban. A hajamat a fülem mögé tettem, és úgy néztem rá.
- Ö-ö-összevesztünk....- dadogtam. Egy könnycsepp legördült az arcomon.
- Gyere, ülj le!- vezetett egy padhoz. Én leültem, ő pedig leguggolt elém, két kezét a térdeimre rakta.- Na mesélj!
 Elmeséltem neki mindent, egytől egyig. A történet végére Louis nagyon összezavarodott képet vágott.
- Sophie! Nem akarok ünneprontó lenni, de...rajtam kívül már az összes fiú hazautazott, én pedig Eleanorral  vagyok itt, és egyszer sem mentem Zaynnel buliba.- csóválta meg a fejét. Leesett az állam szó szerint. Nem az, hogy ennyire elhagyta magát, még a szemembe is hazudott.
- De Louis! Ha most fiatalok lennénk, nem házasodtunk volna össze, és nem lenne gyerekünk, úgy otthagynám most őt, mint a szar! De ez már nem fog menni olyan könnyen. Ha nem is miattam, meg miatta, de Bella miatt valahogy boldogulnunk kéne...- csóváltam meg a fejem.
- Minden jobb lesz majd, hidd el!- ölelt át.
- Nem Loui! Képzeld el, hogy Eleanorral már össze vagytok házasodva, gyereketek is van, de ő minden este elmegy bulizni. Amikor emiatt összevesztek, azt mondja, hogy minden a te hibád, sokkal jobb lett volna, ha be se lépsz az életébe, sőt még a szemedbe is hazudik, és az igazságot egy haverjától kell megtudnod!- foglaltam össze.
- Igen, ez valóban gázos.- húzta a száját.- Sophie! Ha úgy érzed, hogy ez már menthetetlen, add be a válókeresetet! Én csak azt mondom, hogy próbáljátok megbeszélni, hiszen már nem fiatalok vagytok! Már érett felnőttek! Próbáljátok meg!- mosolygott.
- Lehet, hogy igazad van.- bólogattam.- Köszönöm!- átöleltem.
- Nagyon szívesen! Gyere, hazakísérlek!- húzott fel a padról.
- Oké. Louis! Megkérhetlek valamire?- kérdeztem menet közben.
- Persze, bármire!- dobta át egyik kezét a vállamon.
- Elvinnéd Bellát addig, amíg én ezt megbeszélem Zaynnel? Mert ha mondjuk újra vitázni kezdenénk, legalább ne hallja...
- Ez a legkevesebb!- puszilta meg az arcom, amikor már odaértünk a házunk elé.
- Köszönöm. Nem is tudom, hogy ezt hogy hálálhatnám majd meg!- mosolyogtam.
- Majd egyszer kifizetődik!- kacsintott. Kicsit felnevettem.
- Na, addig gyere be!- vezényeltem be a bejárati ajtón. Ő bejött, és megállt az ajtóban. Én elindultam, hogy megkeressem Bellát. A hálóban volt, és Zaynnel játszott.
- Bella gyere! Átmész Louis-hoz!- mosolyogtam.
- Hurrá!- örvendezett. Ránéztem Zaynre, ő pedig sötét tekintettel figyelt rám. Ráadtam Bellára a cipőt, ő felkapta egy pár játékát, majd Loui-val már el is indultak.
- Miért ment el vele?- jött ki a szobából Zayn.
- Azért, mert beszélni szeretnék veled. És ha mondjuk megint vitázni kezdenénk, akkor ne hallja.- magyaráztam. Ő bólintott. Leültünk a konyhaasztalhoz.
- Figyelj Zayn! Tudom, hogy nem a fiúkkal mentél el bulizni. Akkor kivel?
- Nem...- csóválta meg a fejét.- Nem akartam.- dadogott. Láttam, hogy a szemei könnybe lábadtak.
- Mit nem akartál Zayn?
- Nem akartam ezt! Ezt tenni! De így történt! Találkoztunk, és teljesen...mintha rabul ejtett volna...
- De kicsoda?
- A neve...a neve....Perrie....- dadogott. A szívem nagyot dobbant. Tudtam! Egy lány....
- Perrie. Értem.- bólogattam. A könnyek ismét lefolytak az arcomon.
- Akkor én...hétfőn.....beadom....beadom a válókeresetet....- szipogott.
- Rendben. De Bella velem jön! Oké?- ez volt az első, amit intézni akartam.
- Rendben. Majd a bíróságon is...érted...
- Igen.- mondtam. Felálltam, és sírva kivonultam a teraszra. Beleültem a székbe. Minden emlék egy filmként játszódott le a fejemben. 4 év után újra megtaláltuk egymást....de már vége. Nem ölel át többet, nem csókol meg többet...MINDENNEK VÉGE!!!!

2013. május 25., szombat

33.rész- Találkozás

 Könnyes szemmel vonultam ki a szobából. Lehet hogy Paulnak igaza volt...lehet, hogy ehhez még tényleg fiatalok vagyunk. Annyi időnk lett volna még, és én meg itt bőgök, ugyanis azt se tudom, hogy most mit kéne tennem. Zayn bent beszélget vele. Ő jó apuka, hiszen már ennyi idősen is tudja, hogy hogy kezelje ezeket a szituációkat.
 Percek után végül Bella csendben kivonult, majd be a saját szobájába. Zayn sóhajtva kijött, és leült mellém a konyhaasztalhoz. Amint meglátta hogy sírtam megfogta a kezem.
- Nincs vele semmi baj.
- Nem is az van Zayn! Az van, hogy rossz anya vagyok...- haraptam el végül a mondat végét.
- Sophie ilyen butaság meg hogy jutott eszedbe?- kérdezte halkan.
- Tudod hogy Zayn?! Úgy hogy benéztem a szobába! Benéztem, és láttam, hogy ott a gyerekünk, akit gőzöm sincs, hogy én hogy kezeljek. Ez nekem nem megy....
- Túl hamar feladod. Figyelj, csak el kell neki mondani....- kezdett bele.
- De Zayn, ne oktass ki! Nekem, mint anyának ezt tudnom kéne! Paulnak igaza volt...tényleg fiatalok vagyunk mi még ehhez.- csóváltam meg a fejem.
- Sophie, nézz rá Bellára. Csak nézd meg, hogy mit neveltünk. Egy gyönyörű lányunk van, aki korához képest nagyon érett, hamar beszél, és könnyen megért dolgokat. Nekem ide meg oda kellett rohangálnom, szóval Sophie...ő neked köszönhető!- biztatott. Jól estek a szavai, de úgy éreztem, ez még csak a kezdet.
- De...
- Itt nincs de. Innen már csak könnyebb lesz. Minden innen ered. Ha kiskorában sokat foglalkozunk vele, akkor nagy korában már kevesebb probléma lesz. Hidd el, már csak pár év, és ennyi. Már rohangálni fog az ő, saját barátaival.- simogatta meg a combom.
- Lehet, hogy igazad van. De így is milyen példát mutatok?! Hogy mindennap bőgök szinte...
- Őt ez most pont nem érdekli.- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
- Mi lenne velem nélküled?!- néztem rá hálásan.
- Mi lenne?! Meglennél. Hiszen nagyszerű vagy!- csókolt meg gyengéden. Egyik kezemmel beletúrtam a hajába, másik kezem a mellkasán nyugodott.
 Aztán, amikor lassan elhúzódott, halványan egymásra mosolyogtunk. Én elkezdtem csinálni a vacsorát, Zayn pedig elment edzésre. Bella pár színezővel leült az asztalhoz, és csendben színezgetett. Amikor készen lettem a rántottával, leültem vele szemben.
- Kérsz vacsorát?- kérdeztem.
- Igen, köszönöm.- mondta anélkül, hogy felnézett volna. Szedtem neki, és magamnak egy-egy tányérba, és enni kezdtünk.
- Kicsim...szeretsz?- kérdeztem.
- Persze anya!- nézett rám nagy barna szemeivel.- Miért nem járok oda, ahova az a lány is járt?
- Milyen lány, Bella?- tudom, hogy Zayn azt mondta, hogy tereljük a témát. De én nem akartam. Ki akartam deríteni, hogy mi történik a lányommal.
- A lány. Aki minden nap meglátogat. A halott lány.- beszélt szaggatottan.
- Mi a neve?
- A neve Ashley. A legjobb barátnőm.
- Ahha...hány éves?- ettem közben a rántottámat. Nyugodtnak mutattam magam, viszont belül remegtem.
- 12.
- Értem. És mikor szokott jönni?
- Mindennap, amikor te elalszol.
- Szóval ha én nem aludnék el, akkor ő sem jönne?- kérdeztem.
- Nem.- csóválta meg a fejét.
- Hát...akkor már az első barátnőd sem szeret engem.- viccelődtem. Vékony hangján felnevetett. Most már én is úgy gondolom, hogy ez egy rossz korszaka. Majd kinövi, amikor óvodába kerül, és vele egykorú gyerekekkel lesz nap mint nap.
 Amikor Zayn hazaért, és evett, elmentünk Boo-val és Bellával sétálni. A tengerpartnál leültünk, és figyeltük a csillagos eget. Kellemesen meleg volt, a tenger hullámai csaptak csak zajt. Eszembe jutott a régi helyem. A hely, ahova jártam, amikor rossz kedvem volt. Csak kiültem oda, és gondolkoztam. Ajj, hogy nekem mennyire hiányzik az a környék! Tudom, hogy kihalt, és hogy szinte minden rossz emlékem ideköt, de mégis ott nőttem fel! Na meg ott találkoztam életem szerelmével. Egyszerűen csak hiányzik, és kész.
 Az enyhe szellő még kellemesebbé tette. Én és Boo egy napozóágyon ültünk, és figyeltük, ahogy Zayn és Bella bemegy a vízbe. Persze csak bokáig. Elmosolyodtam rajtuk. Észrevettem Bellát, hogy milyen felszabadult, és milyen fiatal még. Amikor én fiatal voltam....igaz, hogy nekem nem jutott jó sors, de úgy érzem, én sem használtam ki. Bolond voltam, a bolhából csináltam elefántot. Nem vettem észre, hogy mennyi jó van az életemben, csak azzal voltam elfoglalva, hogy mennyi rossz. Belátom, hogy egy kissé akkora talán már egyszerűen csak....beleőrültem. Mindenbe. Azt akarom, hogy ez Bellával ne forduljon elő. Hogy sose legyen olyan rossz fiatal kora, amire így gondol vissza, mint én most. Félteni fogom, ez tény és való. De engedni fogom. Engedni, hogy élvezze az élete minden percét. Hogy boldog legyen!
 Fogtam egy vödröt, ami ott hevert, és a hátuk mögé osontam. Megtöltöttem vízzel, majd Zaynre jó sokat, Bellára pedig csak egy keveset fröcsköltem. Nagyon meglepődtek, én pedig nevettem rajtuk.
- Bella! Elkapjuk?- vigyorgott sátánian Zayn.
- El apa!- ordított Bella. Egy-egy maroknyi vízzel üldözni kezdtek. Sikítoztam, ők nevettek, Boo pedig ugatott. Csodálatos családom van!!

*Másnap*

 Tegnap este 11-re értünk haza. Bella már sétálva is félálomban volt. Befektettük az ágyába, és rögtön el is aludt. Én és Zayn még lezuhanyoztunk, ugyanis a tenger sós volt, mi meg eléggé vizesek lettünk. Boo-t most kivételesen nem engedtük fel hozzánk az ágyba, mert vizes lett, aztán meg homokos, utána meg sáros. Energiánk már nem volt őt megfürdetni. Bedőltünk az ágyba, és kézen fogva, mosolyogva hamar el is aludtunk. 
 Másnap amikor felkeltem Zayn már nem volt mellettem. Bella hangját hallottam a konyhából, meg egy kis csörömpölést. Fáradtan ugyan, de gyorsan kikeltem az ágyból. Zaynt láttam ügyeskedni a kályhánál, Bella pedig rajta nevetett.
- Jó reggelt!- mondtam mosolyogva, a nevetésemet visszafojtva.
- Nekeeeddd iiisss....áááá!!- ordított Zayn. Itt összenéztünk Bellával, és mindketten nevetésben törtünk ki.
- Segítsek?- mentem oda hozzá, amikor észrevettem, hogy bevágta a durcát.
- Nem kell, csak ne nevess ki!- nézett rám.
- Rendben, sajnálom! Nagyon rendes vagy!- nyomtam egy csókot a szájára. Éppen palacsintát csinált. Vagyis próbált csinálni. Mosolyogva bólintott.
- Gyere, Bella! Öltözzünk fel!- mondtam, majd felemeltem, és felvittem a szobába. Egy rózsaszín, Barbie-s pólót adtam rá, meg egy farmert. Tudom, hogy itthonra nem éppen megfelelő, de ő ezt nagyon szereti, és hát elég makacs is.
- Mi lenne...- kezdtem bele, miközben öltöztettem.- Ha ma, miután reggeliztünk, meg rendet raktunk...elmennénk a vidámparkba?
- Hurrá!- ujjongott.
- Remek! Akkor már csak apát kell meggyőzni.- feleltem mosolyogva. Készen is voltunk, így elindultunk lefelé. Bella már intézkedett is.
- Apaa!! Ma menjünk el vidámparkba!- rángatta a ruháját.
- Élljjeeenn!!!!!- üvöltött Zayn, és felkapta Bellát. Ő nevetni kezdett. Én is....
 Megettük a Zayn által készített nutellás palacsintát, ami íncsiklandó volt, majd elkezdtünk készülődni. Amikor ezzel is megvoltunk, olyan 1 óra fele el is indultunk.

***

 A hullámvasút előtt állunk. Bella menni akar, de én és Zayn lefagytunk. Az emberek, akiket láttunk....Harry, és a fiúk....egy idő után ők is észrevettek minket. Iderohantak, és Zayn nyakába ugrottak. Összeborzolták a haját. Felém fordultak.
- Szia Sophie!- köszöntek egyszerre.
- Sziasztok fiúk...- köszöntem vissza halkan. Megöleltek, és puszit is adtak. Harry vette észre először Bellát, aki nagy szemekkel, és érdeklődve figyelte az eseményeket.
- Szia! Én Harry vagyok!- guggolt le hozzá.
- Hello! Én meg Bella!- köszönt vissza egy nagy mosollyal. Hát igen...sosem volt az a visszahúzódó, szégyenlős fajta.
 Együtt indultunk el. Meg kell mondani, hogy semmit sem változtak. Ugyanúgy hülyéskednek, és szívatják egymást. Mintha még mindig olyan fiatalok lennének....kb egy-két óra múlva egy asztalnál ültünk, és hotdogot ettünk.
- Apa!- szólalt meg Bella.
- Mondjad!- mosolygott.
- Azt mondtad a repülőn, hogy fiúkkal énekeltél. Ők azok?
- Igen.- bólintott.
- Énekeltek nekem?- kérdezte Bella. Egy ideig tétováztak, egymásra néztek, de végül beleegyeztek. A vidámpark közepén volt egy nagy színpad. Oda felálltak. Fogtak mikrofonokat, amiket különféle rendezvényeknél szoktak használni. Végül Liam szólalt meg.
- Emberek! Figyelem! Lehet, hogy már sokan nem emlékeznek ránk, de mi egykor egy nagyon híres, és sikeres banda voltunk. A nevünk az volt, hogy...
- ONE DIRECTION!- ezt már mind az öten kiáltották. Erre a névre sokan felénk forudultak, és idejöttek, néhányan futottak is. Én a kezembe fogtam Bellát.
- A következő dal...- kezdte Louis.- A Teenage Dirtbag!
 Énekelni kezdtek.(teenage dirtbag) A hangjuk ugyan fejlődött, de nekem még mindig nehéz elhinni, hogy felnőttek. Sok lány sikítozott. Directionerek voltak. Lehet, hogy sosem találkoztak még a fiúkkal, és most a banda vége után, végre itt vannak előttük...
 Miután ezt elénekelték, meglepődtem azon, amit tettek. Nem elköszöntek, és lesétáltak, hanem még nagyon sok számot elénekeltek. A vidámpark akkori összes látogatója most köréjük gyűlt, és bulizott a zenéjükre. Elénekelték az Over Again-t, a WMYB-t, a OT-et, SL-ot, a LWWY-ot, a OWOA-t, a LT-et, a KY-t, és a GBY-t. Olyan cukik voltak így együtt ismét. Egy csomó képet csináltam. Miután lejöttek a színpadról sokan odamentek, hogy autogramot, és közös fotót kérjenek. Fogadni mernék, hogy nagyon élvezték. Pont mint régen egy koncert után. És még mindig képesek ekkora bulit csinálni. Este mindenki elköszönt mindenkitől, de megbeszéltük, hogy még találkozni fogunk.

***

 Este Zayn nagyon boldog volt. Énekelgetett, és a fotókat nézegette, amiket csinált még a saját telójával is, meg még azokat, amiket én csináltam. Tisztán látszott, hogy ez volt az álma. Hogy milyen boldogság sugárzott az arcáról. Jó volt őt így látni....

2013. május 21., kedd

32.rész- Bizarr mondatok

 Elkeseredetten ültem az ágyam szélén. Boo-t az ölembe vettem, és úgy simogattam. Én is felelőtlen voltam, mert nem hagytam rendben a cuccaim. A telefonomért nyúltam. Bepötyögtem a rendező, Oliver számát, és feszülten vártam, hogy végre felvegye.
- Haló? Itt Oliver Flash, a híres rendező. Miben segíthetek?- szólt bele.
- Hello Oliver, itt Sophie. Sophie Mitchell.
- Á, Sophie! Hogy ityeg a pityeg?- viccelődött. Erőltetetten felnevettem.
- Hát...ami azt illeti....az van, hogy most érkeztem meg a férjemmel és a gyerekemmel Madridba.- kezdtem el.
- Ez pöpec!- szólt közbe.
- De az van, hogy a kölyökkutyánk....hát....széttépte a forgatókönyvet...- mondtam félve. Pár másodpercig csönd volt.
- Szóval....nem tud jönni?!- váltott komolyra.
- Hát nem.- feleltem.
- Akkor viszont hallásra!- mondta, majd kinyomta a telefont. Ledobtam magam mellé, és a fejemet Boo kicsi testére helyeztem. Elkezdte nyalogatni az arcom.
- Nem akartál te rosszat, igaz?- kérdeztem tőle, majd megpusziltam a feje búbját. Válasza egy orron harapás volt. Halkan felnevettem, majd letettem.
 Elindultam lefelé, hogy megkeressem Zaynt, és bocsánatot kérjek tőle. A konyhában nem volt, sem a hálóban. Bekopogtattam a WC-be, meg a fürdőbe is, de ott sem volt. Sem ő, sem Bella. Elsétáltam a teraszhoz, és ott megláttam őket. Zayn egy piros székben ült, miközben egy cigit szívott. Bella a karkötőivel játszott. Hirtelen Zayn csikizni kezdte. Nevetni kezdett, miközben vészesen próbálta magáról lerázni apja kezét. Akaratlanul is elmosolyodtam rajtuk.
 Kinyitottam a teraszajtót, és kiléptem.
- Bella! Menni kéne a délutáni szundira!- szóltam halkan mosolyogva.
- De nem!- makacskodott, mint mindig.
- Bella!- szóltam szigorúbban. Zaynre nézett, hátha ő megmenti.
- Fogadj szót anyádnak!- utasította. Szomorúan topogott be, majd fel a lépcsőn. Mentem utána, majd befektettem a babágyba.
- Anya!- szólt utánam. Megfordultam, és mosolyogva odamentem hozzá.  
- Mondjad!
- Téged nem zavar, hogy esténként az a halott lány figyel?- kérdezte. Kikerekedtek a szemeim.
- A-aludjál kicsim.- dadogtam. Nyomtam egy puszit az arcára, majd halkan kimentem, és becsuktam a szoba ajtaját. Sokkolva dobtam le magam a konyhaasztal egyik székére. A fejemet könyökölve megtámasztottam, és gondolkozni kezdtem. Ez az egy mondat járt a fejemben. Milyen halott lány?!
 Nyúltam a telefonomért, hogy felhívjam Lottie-t. Bepötyögtem a számot, és vártam, hogy felvegye.
- H-haló?- szólt bele az anyukája rekedt hangon.
- Jó napot! Lottie-t keresem!- mondtam bizonytalanul.
- M-m-meghalt....- kezdett ismét zokogásba. Leesett az állam, és kiejtettem a telefont a kezemből. "Téged nem zavar, hogy esténként az a halott lány figyel?" Most mit tegyek?! Lottie meghalt....A félelem, és a szomorúság érzése egyaránt kavargott bennem. Kirohantam Zaynhez a teraszra. Kíváncsian emelte rám a tekintetét. Az arcomon folytak le a könnycseppek.
- Sophie? Mi a baj?- állt fel gyorsan Zayn. Zokogva öleltem át őt. Simogatni kezdte a hátam. Mikor kicsit már csillapodott a sírásom, újra megkérdezte, hogy mi történt.
- Mikor elvittem Bellát aludni...- szipogtam.- akkor ezt kérdezte tőlem: "téged nem zavar, hogy esténként az a halott lány figyel?"....aztán fel akartam hívni Lottie-t....de az anyukája vette fel....és elmondta....hogy Lottie....meghalt....- könnyeztem be. Zaynnek a szemei kistányér méretűek voltak.
- Uramisten....- meredt maga elé. Csendben kifújtam az orrom. Hirtelen nevetést hallottunk. Zaynnel elindultunk Bella szobája felé. Ő nevetett. Odamentem az ágyához. Mielőtt kiemelhettem volna, megszólalt.
- Anya! Hol a papa? A te apukád?
- Hát....ő már nincs velünk....- mondtam.
- De....az előbb még itt volt!- felelte. Ledöbbentem. Teljes sokk ért. Körbenéztem. Láttam, hogy Zayn mond valamit, de hallani nem hallottam. Minden kezdett elmosódni. Pár pillanaton belül már csak a sötétség létezett.

***

 Lassan nyitogatni kezdtem a szemem. Nem láttam magam mellett senkit. Az agyam még nem nagyon fogott, de az utóbbi pár órára tisztán emlékeztem. Bella mondataira....Lottie halálára....Apára...
 Sokan mondják, hogy a gyerekek még kiskorukban megláthatják a kísérteteket. Igaz lenne, hogy akit szeretünk mindig velünk él?!
- Sophie!- sietett oda Zayn.- Jól vagy?
- Nem nagyon...- mondtam. Leült mellém a kanapéra, és gyengéden megfogta a kezem.
- Nem tudom mi üthetett Bellába. Szerintem csak kitalálja ezeket.- felelte.
- Erősen kétlem. Egy kisgyerek mégis honnan a jó fenéből találna ki ilyeneket?! Sosem jutnának magától ilyenek az eszébe...- csóváltam meg a fejem.
- Akkor valóban nem tudom.- sóhajtott.
 Ekkor belépett Bella is a szobába. Csupa pókháló volt.
- Kicsim! Te már megint hol jártál?- poroltam le őt. Ijedten nézett rám. A kezei remegtek.- Mi a baj Bella?
- Anya....engem lent várt....- dadogott.
- Ki várt lent téged?- kérdeztem ingerülten.
- Hát....az....a véres bácsi!

2013. május 11., szombat

31.rész- Madrid

*5 hónappal később*

 Ma van az indulás napja. Indulunk Madridba. Mind a hárman. Amikor pakoltam a cuccaim a bőröndbe, megakadt a tekintetem a gyűrűmön. Olyan gyönyörű...A házasságunkon kaptam Zayntől, bár erre gondolom mindenki rájött. Nem lehetett nehéz...
 Szerencse, hogy a babának még annyira nincsenek sok cuccai, mert csak az én, és Zayn bőröndjeiből van 6 darab. Gazdagok vagyunk!
- Sophie! Bejöhetek?- kopogtatott Zayn.
- Persze!- kiáltottam vissza.- Nem, Bella! Azt nem szabad!- kaptam el, ugyanis elkezdte enni az egyik fényképet. Mindent eszik, amit lát. Közben Zayn bejött.
- Ismét gyerek vadászat?- nevetett.
- Zayn, nem lehet, hogy ez a gyerek Niall vérét örökölte valahogy?! Mindent eszik, amit lát! Ilyet én még nem láttam...- sóhajtottam. Zayn felé fordultam, ő pedig egy nagy dobozt tartott a kezében.- Ez mi?
- Gondoltam mindenki örülne egy ilyennek a családban.- mosolygott, majd letette a földre, és kinyitotta. Belenéztem, és a dobozból kiugrott egy kiskutya.
- Hát ez de tündéri!- térdeltem le hozzá.- Zayn, ez irtó cuki! De ezt, hogy meg...
- Mindegy. A lényeg, hogy itt van, nem?!- ölelt át.
- De! Nézd csak Bella!- hívtam ide. Idetotyogott, és rámutatott a kutyára.
- Vau-vau!
- Igen. Tetszik?- mosolyogtam rá. Bólogatott, majd az ölembe huppant.- Mi legyen a neve?
- Leden a neve...Boo!- nevetett.
- Rendben. Legyen Boo.- egyeztünk bele.
- Amúgy ez mini yorki?- kérdeztem.
- Igen. Tudom, hogy azok a kedvenceid.- adott egy csókot Zayn.
- Fúj.- legyintett Bella, és eltotyogott. Nevetni kezdtünk. Amióta ő is itt van velünk, teljes az életem. És hogy most van egy kutyánk is úgy érzem, hogy egy egész család lettünk. És én erre várom már évek óta.
 Lassan indulásra készen álltunk. 3 egész hónap kint Madridban. Hosszú idő, de még hosszabb lenne, ha a családom nem lehetne velem. Már mindenkitől elbúcsúztunk tegnap, úgyhogy ma már csak időben ki kell érnünk a reptérre.


*A repülőn*

 Éppen cumisüvegből etettem Bellát, amikor a rádióban egy rég nem hallott szót ejtettek ki. Vagy csak hallucinálok?! Nem hiszem, mert Zayn is nagyon figyelni kezdett.
- Akkor most hallják a What Makes You Beautiful-t a One Direction- től.- aztán meghallottuk azt a hangot, amit már rég nem hallottunk. Minden szóra emlékeztem. Odahajoltam Bellához, és a fülébe súgtam:
- Hallgasd kicsim! Apa énekel!
 Aztán hátra dőltem, és kinéztem az ablakon. Miközben ment a zene minden közös élmény újra, egy filmként játszódott le a fejemben. Próbáltam elterelni a gondolataim, éreztem hogy könnyezni kezdtem. Annyi minden változott azóta, amióta otthagyta Zayn a bandád. Értem...
 Éreztem, hogy Zayn engem figyel. Ránéztem. Halványan mosolygott rám. Bizonyára észrevette, hogy bekönnyeztem. Amikor Bella is rám nézett megtörölgettem a szemeim.
- Anya...sírsz?- jött közelebb.
- Nem kicsim, csak valami belement a szemembe.- mosolyogtam rá.
- Apa!- fordult Zaynhez.
- Mondjad kicsim!
- Hol vannak a fiúk akikkel dalolsz?- nézett rá nagy kék szemeivel. Zayn habozott. Kétségbeesetten rám pillantott.
- Hát...ők, kicsim....nem tudom.- sóhajtott, és megcsóválta a fejét. Kinézett az ablakon. Én az ölembe vettem Bellát. Megszorítottam biztatón Zayn kezét, de ő kihúzta kezét az enyémből. Rám sem nézett. Éreztem, hogy most inkább hagynunk kéne.
 Az út további része csöndben telt.

*Madridban*

 Éppen sétáltunk a szálloda felé. Közel van a part egyik zárt részéhez, ahol a filmet is forgatni fogjuk. A kutya kissé neveletlen, de hát kölyök. Milyen legyen?! Zayn csöndben rágyújtott. Szíven ütötte a repülőút. El is hiszem neki...
- Zayn? Bemész a kutyával? Én még kicsit sétálgatok Bellával.- mondtam. Ő bólintott, majd szó nélkül átvette a pórázt, és besétált a bőröndökkel. Kézen fogva sétáltam Bellával. Amikor egy fagyizóhoz értünk, a sütikhez futott.
- Anya! Veszel nekem ilyet?- mutogatott a puncs tortára.
- Szívem, szerintem neked csak a színe tetszik.- mentem oda mosolyogva.
- Hazudsz!- nézett rám mérgesen. Leesett az állam.
- Nem.- csóváltam meg a fejem.
- Jó, szép a színe, de bisztos az íze is jó.- durcáskodott.(mielőtt valaki frászt kapna, tudom hogy úgy kell írni, hogy "biztos", de a gyereknyelv kedvéért :DD)
- Rendben.- adtam be a derekam. Megvettem neki a tortát, és leültünk egy asztalhoz. A villát meg sem várva beleharapott a tortába, aminek köszönhetően persze csupa maszat lett. Nevetve töröltem meg a száját.
- Finom?- kérdeztem. Grimasszal rázta meg a fejét.
- Én megmondtam.- sóhajtottam, és elvettem előle a sütit, és én kezdtem el enni. Odaadtam Bellának a kis vizet, amit adtak hozzá. Ő felállt vele, mert meglátott egy kutyát, de megbotlott, és az egész tartalom rajtam kötött ki. Mindenki rajtunk röhögött. Persze én és Bella is nevettünk.
- Sajnálom anya.- ölelte át a lábam Bella.
- Semmi baj, kicsim.- simogattam meg a hátát nevetve.- Szerintem jobb lesz, ha most hazamegyünk.
- Lendben.- motyogta. Lassan hazatipegtünk.
 Amikor benyitottam minden szét volt dobálva, és Zayn-t sehol sem láttam.
- Zayn!- kiáltottam el magam, és megfogtam Bella kezét. Nem érkezett válasz.
- Apa!- kiabált Bella is. Lassan elkezdtem felmenni a lépcsőn. Benyitottam minden szobába, és a hálóban láttam meg Zaynt, ahogy próbálja kirángatni a kutya szájából a...
- Bazd meg!- kiabáltam. Elvettem Boo-tól a papírt, amin a forgatókönyv állt. Semmi sem látszott belőle. Lőttek a forgatásomnak. Csalódottan dobtam le magam az ágyra Zayn mellé.
- Sajnálom picim.- vigasztalt Zayn. Könnyezni kezdtem.
- Ezen múlt az állásom! 3 hónapi pénzt tett tönkre! Ha nem hoztad volna ide...- könnyeztem.
- Én csak jót akartam...- hajtotta le a fejét Zayn. Most vettem észre, hogy mit mondtam. Tisztán látszott, hogy megbántottam őt.
- Zayn, én nem úgy értettem...- próbáltam menteni a menthetőt.
- Mindegy is Sophie.- állt fel, majd kiment, és becsapta maga mögött az ajtót. Bella utána tipegett, így én kettesben maradtam Boo-val. Nem haragudhattam rá, hiszen még kölyök, és minden kölyökkutya ezt csinálja. Viszont magamra annál jobban haragudtam.