Sziasztok! Nagyon sajnálom, de történt egy kis változás. Ez a változás annyit jelent, hogy a blog nem 50 részes lesz, hanem 35...igen, ez lesz az utolsó rész. Még lesz egy rövid, "befejező" rész, meg néhány szó Tőlem Nektek. Akkor majd dumálok. De most jó olvasást! Puszi!!!:* xxx
(zene)
*5 héttel később*
Minden megvolt. Beadtuk a válókeresetet, lerendeztük a bíróságot, a gyereket, mindent. Nem minden úgy sült el, ahogy azt elterveztem, sőt semmi sem! Zayn a bíróságon...mindenfélét kitalált rólam, hogy a gyerek hozzá kerüljön. Neki adták a gyereket, sőt még távolságtartásit is írtak. Szó szerint eltiltottak a lányomtól! Lelkileg teljesen összetörtem. Ő volt az egyetlen, aki számított nekem...senki sem volt, akit úgy szerettem volna, mint Őt. Nem beszélhetek vele. Azt sem tudom, hol laknak....
*5 év múlva*
*Bella szemszöge*
Minden éjjel sírva alszom el. Anya! Hiányzik. Rég mondtam ki személynek ezt a szót. Pontosan csecsemőkoromban. Bár még kicsi voltam, még mindig emlékszem Apa hazug szavaira. Anya könnyeire...csak Engem akart. Ennyi volt, amit a nyomorult életében akart!
Az ágyamon ülve, a párnámat átölelve sírtam most is. Miután lejárt a távolsági, Anyával mindennap találkoztam. Mindent elmondhattam Neki. Ő meghallgatott,vigasztalt, rá számíthattam. Aztán egy nap, Apa részegen jött haza. Akkor mondta meg, hogy nem találkozhatok, és nem beszélgethetek Anyával többet. Az okot sem Ő, sem Anya nem mondta el. Másnap reggel Apa vörös szemekkel leült az ágyamra. Közölte, hogy anya ma reggel öngyilkos lett. A szívem darabokra tört. Csak zokogtam, és zokogtam. Ő volt az egyetlen, akit igazán szerettem. Apa azt mondta, hogy a helyszínen ezt találták:
"Szia Bella! Tudom, hogy most nagyot csalódhattál bennem. Lehet, hogy ha majd olyan idős leszel, mint amilyen én vagyok, megérted ezt. A helyzetem. SZERETLEK! MINDENNÉL, ÉS MINDENKINÉL JOBBAN! VIGYÁZOK RÁD ODAFENT! Szia...."
A papírt vizes foltok fedhették, mert néhány helyen a lap "hullámos" volt. Anya rosszul hitte! Sosem fogom megérteni, hogy hogyan tudja itt hagyni a gyerekét! Én sosem fogom ezt tenni! Bár...elhiszem, hogy neki nagyon nehéz sorsa volt. Egy részből haragszom rá...egy részből teljesen megértem...
Nem tudtam mit mondani, csak zokogva visszanyomtam Apa kezébe a papírt. Ő könnyezve átölelt.
- Nem Miattad történt. Miattam...- szipogott.
- Szeretem Őt...- dadogtam.
- Tudom....Ő is szeretett Téged! Ha Én nem lennék, Ő még mindig élne. Hidd el! Te vagy az, akiért mindent megtett volna.- fogta meg Apa a kezem.
- Amikor találkoztam vele....mindig mosolygott....úgy tűnt boldog....- sírtam. Apa is.
- Veled az is volt!- ezután már nem mondtunk semmit, csak ölelkeztünk. Én pedig csak sírtam.
Egész nap. Egész éjjel. Úgy éreztem, a szívem darabokra tört, és nincs az a ragasztó, amely összeragassza az összetört darabokat....
***
Most, két héttel később is nagyon padlón vagyok. De most már megyek tovább előre. Tudom, hogy itt nem áll meg az élet. Ha Anya élne, most haragudnék rá, ha megpróbált volna öngyilkos lenni. Tudom, hogy meghaltak a szülei. Pontosan tudja, hogy milyen, amikor a gyerek elveszti a Szüleit. És Ő hagyta, hogy velem is megtörténjen ez.
Most viszont, hogy meghalt, egyszerűen nem tudok haragudni Rá. A szívem egy része még mindig darabokban hever, de ez egy nagyon kicsi rész. A többi már összeforrt,én pedig folytatom tovább az életem.
*Zayn szemszöge*
A bíróság....a bíróság....mindig csak erre tudok gondolni. Hogy mit tettem. Nem voltam tudatában annak, amit mondok. Elvakított a lányom iránti szeretetem. Képes voltam arra is, hogy ilyet állítsak be egy teljesen ártatlan nőről. De nekem Bella mindennél fontosabb. Érte még erre is képes voltam. Amikor viszont kimondták, hogy távolságit is kap, hirtelen mindent visszacsináltam volna. Láttam az arcán lefolyó könnyeket. Belegondoltam. Ha nekem ilyen helyzetem lenne, folytatnám az életem?!
Bella pedig...mintha depressziós lenne. Az anyja egyszerűen már az élete részévé vált. Minden éjjel halottam a sírását. Mondhatni, hogy miattam sírt. Fájt.
Aztán 3 év után lejárt a távolsági. Bella mindennap találkozott Sophie-val. Ismét boldog volt. Nagyon rossz volt, hogy Én nem tudtam felvidítani, de az anyja igen. Amikor 2 év elteltével is ez ment, betelt a pohár. Csupán csak féltékenységből, eltiltottam Bellát Sophie-tól. Hagytam, hogy újra boldogtalan legyen a lányom....
Egyik reggel egy telefonhívást kaptam. Sophie szomszédja hívott, hogy Sophie nem nyit ajtót, nem veszi fel a telefont sem. A helyszínre rohantam, betörtem, de már csak a hulláját találtam ott, egy kis cetlivel. Pár órát ott maradtam, és csak sírtam. Megfogtam a hideg kezét, és csak azt kérdezgettem "Miért?! Miattam?! Gyere vissza!" Hiába....Én is tudhattam volna. Miattam ment el, és már nem is fog visszajönni. Most mondhatom Bella szemébe, hogy meghalt az Anyukája. Miattam. Szörnyű ember vagyok!
*Bella szemszöge*
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy haragszom-e Apura. Nem. Megértem. Mindig próbált engem felvidítani, amikor depis voltam. De nem sikerült Neki, csak Anyunak. Szerencsém, hogy amikor utoljára találkoztam Anyuval, az volt az utolsó szavam hozzá: "Szeretlek Anya!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése