2013. április 4., csütörtök

21.rész- Kidobott

Sziasztok!:) Na, az van, hogy eddig a nővérem Hévízen volt, így az ő gépét használhattam, mert az enyém bekrepált. Szóval most, hogy hazaért, már ritkábban fogok tudni részeket hozni :s sorry. De most itt van egy ;) puszi xxx

 Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
 Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
 És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
 Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
 Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
 Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
 Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...

 Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...

4 megjegyzés:

Dikaa írta...

neneneneneneneneneeeeeee!!!!! nem akarom!!!! ne szakítsanak, könyörgöm!! siess lécci a kövivel, ahogy csak tudsz! <3

Rubii:3 írta...

sietek!! ;) <33

Unknown írta...

hát...de....de...NEM EZT BESZÉLTÜK MEG!!!!!!!! nem akarrrroooommmm!!!! SÍRNI FOGOK!!!!!!! kövit!!!! :')

Rubii:3 írta...

xDD nem beszéltünk mi meg semmit xDD ne sírj!!! ;))) ok, holnap vagy ma este hozom ;))