2013. február 24., vasárnap

15.rész- "Nincs más választásom......"

Sziasztok! Bocsi, hogy már régen jelentkeztem, de sajnos engem is elkapott a járvány :/ Betegen, és lázasan ágynak estem, de már jól vagyok, szóval hoztam egy részt. Látom, hogy a megtekintések száma folyamatosan nő, de nem tudom, hogy akkor tetszik-e nekik vagy nem. Kritikát is elfogadok, legalább tudok majd tanulni belőle, szóval pls írjatok. De most inkább olvassatok! ;) Hali xxx

 Zaynnek mennie kellett, igazából most nekem sem sok kedvem volt vele lenni. Máskor mindig, és nagyon kedves, hogy rögtön idejött, imádom, meg azt is, hogy mindig számíthatok rá. De most egyedül akartam lenni, és gondolkozni. Arra jutottam, hogy részben az én hibám, hogy el kell mennem, mert nem szóltam nagyinak. Viszont nagy részben Dan hibája. Haragudtam rá, bár tudtam, hogy nem sokszor csinál ilyet, és nem tudhatta, hogy nagyi itt van, és hogy ez lesz belőle. Azt is tudtam, hogy hogyha ezt megtudja reggel, nagyon ki lesz, és magát fogja okolni. Én pedig nem szeretném őt úgy itt hagyni. Hogy döntsem el, hogy mikor indulunk?! Soha!!!! Legszívesebben ezt mondtam volna.....sőt vágtam volna a fejéhez!!! Hogy lehet ő is ekkora bunkó, hogy nem bízik a saját unokájában?!?! Tudom, hogy ez egy kicsit szemétség, hogy ezt mondom, de így gondolom.....sokkal nyíltabb lettem anyuék halála óta.
 Lassan felbattyogtam a szobámba, és ledobtam magam az ágyamra. Átöleltem a kispárnám, amivel 3 éves koromtól fogva alszom, és kinéztem az ablakomon. Kopogott rajta az eső. Kint még sötét volt. Nem akartam innen elmenni. Tudom, régen még azt mondtam, hogy ez minden vágyam, de azóta minden megváltozott. Kicsit már ahogy tudtam túltettem magam az eseten, na meg persze azóta itt van nekem Zayn is. Gondolataimba mélyedve, lassan, és szomorúan aludtam el.
 - Húgi!!! Úristen!!!- rontott be reggel a szobámba Dan.
- Hmm?! Mi van?!- dörmögtem ki a párnám alól. Mivel éjszaka nem aludtam szinte semmit, eléggé fáradt voltam.
- Úgy sajnálom!!! Most miattam kell elmenned.....- dobta le magát mellém az ágyra. Felültem.
- Igen Dan! Pontosan miattad!- nem törődtem vele, hogy ez most nagyon fájhatott neki, és hogy tőlem vigaszra számított. Ezt most nem fogja megkapni! Felálltam, és a ruhásszekrényem elé kászálódtam. Most nagy kupi volt bent nálam.
- Nagyon utálsz?- kérdezte félénken.
- Igen- vetettem neki oda, felé sem fordulva.
- És Zayn?- aggódott.
- Pont ez az te állat!!!!- csattantam fel- az lenne a legkevesebb bajom, ha csak téged kellene itt hagynom!- ahogy ezt kimondtam, könnyes szemmel rohantam ki a szobámból, és becsaptam magam mögött az ajtót. Ezt természetesen még én sem gondoltam komolyan, de már késő, kimondtam. Lassan kinyitotta a szobaajtómat, és rám sem nézve elvonult. Én bementem, és megint a ruhák közt kezdtem el turkálni. Ezeket vettem fel:
Lehet, hogy egy kicsit kislányos, de cseppet sem izgat. Lementem a konyhába, ahol nagyi ügyködött a pirítós elkészítésével. Dan ott ült a pultnál, és előtte volt egy tányér, benne két szelettel. Megálltam, ránéztem, majd mentem tovább a hűtő felé.
- Kéred ezeket?- nyújtotta felém. Elhatároztam, hogy nem fogok hozzászólni.
- Nagyi, mikor lesznek ezek készen?- intettem a többi, éppen most készülő kenyér felé.
- Körülbelül 5 perc. Megvárod?- felelt helyette Dan. Én még mindig nagyit néztem.
- Hmm?- kérdeztem tőle.
- FEJEZD BE!- kiabált rám Dan. Én ijedten hátra hőköltem- Gyerekes vagy, ennyi az egész!!! Ne csak bocsánatot kérni tanulj meg, hanem megbocsátani is!!! Azt mondtad, hogy mi mindig itt leszünk egymásnak, hogy segítsük egymást!!! És most ez?!
- Én vagyok gyerekes Dan?! Akkor nézd meg hogy most miattad megyek el egy olyan helyre, ahol két embert ismerek!!! A nagyiékat!!! Itt kell hagynom azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek!- mondtam, az utolsó mondatot már kicsit halkabban.
- Engem?- enyhült meg.
- Ha....- feleltem gúnyosan- nem! Zayn-t!
- Húzz el te rohadék!!- felelte még higgadtan.
- Daniel!!!!! Tudd hogy hogy beszélsz vele!!! Ő a húgod!!!- szólt rá nagyi. Én a meglepetéstől szóhoz sem jutottam.
- Igen.....sajnos!- ezt kimondta, majd felment a szobájába. Én csendben néztem a hűlt helyét. Egy óriási gombóc növekedett a torkomban. Kint ugyan még esett az eső, de nem érdekelt. Felkaptam a cipőmet, és elmentem. Nagyi meg se próbált visszatartani. Sok helyen olvastam, és láttam, hogy az ilyen helyzetű emberek már elkezdték vagdosni a csuklójukat. Én büszke voltam magamra, hogy eddig bírtam. Az a kérdés, hogy tovább fogom-e már.
 Csak össze-vissza sétálgattam London utcáin. Nem nagyon voltak emberek sehol, gondolom mindenki elbújt az eső elől. Benéztem egy ablakon(tudom, hogy illetlenség, de most na!!) és az egész család nagy vidáman nézte a TV-t, és közben jókat nevetgéltek, én pedig itt kint magányosan sétálgatok az esőben. Az életem mintha egy szomorú filmmé vált volna. Egy pad előtt összerogytak a lábaim és zokogni kezdtem. Nincs már senkim Zayn-en kívül!!!! Az égvilágon senki!! Gondolom Dan most örül, hogy eljöttem otthonról, nagyi eszik, és rám se hederít. Anya tuti nem engedett volna el. Azt mondta, hogy majd együtt megoldjuk. Ő és én. De ez már nem lehetséges, hiszen ő már nincs.....és a legtöbb ember annak örülne, ha már én se lennék.....Akkor átvillant a fejemben egy gondolat. Rájöttem, hogy nincs más választásom.....
 El kell szöknöm!!!!!

2 megjegyzés:

Orsiiiii007 írta...

Szia!!!:) én még csak most kezdtem el olvasni a blogod, de nagyon bejön!!!;)) láttam, hogy majdnem törölted....HA MEGTESZED MEGHALSZ!!!!!:D siess a kövivel nagyooooooon *.* <3

Rubii:3 írta...

Szia!! Köszi!!! <3 vagy ma vagy holnap jön az új :)))