2013. március 30., szombat

19.rész- Örök nyomot hagyott bennem

Sziasztok! Tudom, hogy ma már hoztam egy részt, de mivel tök egyedül vagyok, és halálra unom magam, ezért hozok egy részt. ;) Ja és bocsi, hogy ilyen rövid, de inkább örüljetek, hogy kaptok még egy részt!! ;)) na puszi xxx

Reggel amikor felkeltem egy kis cetlit véltem felfedezni az éjjeliszekrényemen. Mivel még korán volt, nem túl tisztán, de elolvastam a kis üzenetet, ami nagyitól jött.

Sophie! Amikor ezt olvasod, akkor már minden bizonnyal nem leszek ott veled. Mivel úgysem jöttél volna velem, ezért elindultam egy előbbi géppel. Tudom, a kis vitánk után azt mondtam neked, hogy nem fogok többet látogatóba jönni. Csak a pillanat hevében mondtam, teljesen igazad volt, megtanultam, hogy egy 17 éves lány életében már nem hozhatok döntéseket. Sajnálok mindent, és nagyon büszke vagyok rátok, hogy ilyen gyorsan fel tudtatok nőni! Nagyon szeretlek titeket!

Ahogy elolvastam a cetlivel a kezemben átsétáltam Danhez.Bekopogtam, de nem válaszolt. Gondoltam, hogy még alszik, ezért halkan beosontam, és neki is az éjjeliszekrényére raktam a kis cédulát. Mikor ezt befejeztem lementem reggelizni. Akármilyen kis pukkancs, azért hiányozni fog nekem a kis nagyikám! Leültem a kanapéra, de most kivételesen nem kapcsoltam be a Tv-t, csak néztem ki a fejemből, és gondolkoztam.
 Eszembe jutott anya és apa...Hogyha megtudnák, hogy miket mondtam nagyinak, és hogy sokszor elszöktem otthonról, akkor biztos, hogy vagy 5 hónapig büntetésben lennék. Csak már sosem büntethetnek meg. Akár hiszitek, akár nem, még ez is hiányozni fog. Miközben ettem, megszólalt a telóm. Zayn számát írta ki. Pedig még csak negyed 10 volt.
- Jó reggelt!- szóltam bele mosolyogva.
- Neked is! Nem lenne kedved ma elmenni valahova? Csak te meg én?- hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- De, persze! Mikor?
- Ha 1-re érted megyek az jó?
- Aha. Akkor addigra elkészülök.
- Rendben. De nem akarok sehova elmenni, csak úgy sétálgatni így a környéken, ha nem baj.- hallottam a hangját, hogy egy kicsit megijedt. Szerintem azt hitte, hogy valami nagy és puccosra számítok.
- Oké, nem baj. Nekem mindegy hol vagyunk, veled mindenhol olyan jó!- mosolyogtam.
- Köszönöm...akkor 1-re megyek. Szeretlek!
- Szeretlek! Szia!- elköszöntünk, majd letettem a telefont. Pont ekkor rontott be Lottie.
- Szia! Mit csinálunk ma?- nézett kíváncsian rám.
- Hát ma egyedül kell elfoglalnod magad, mert én randira megyek Zaynnel.
- Egyedül hagysz?- keseredett el.
- Igen...bár ha Dan itthon lesz, akkor vele is ellehetsz.- vontam meg a vállam.
- De ugye tudod, hogy akkor most köztünk nincs semmi, és ugyanolyan barátok vagyunk, mint voltunk?
- Nem tudtam, nem is érdekelt. Már bocsi. Na inkább gyere, és segíts elkészülni!- mondtam, miközben felmentünk a szobámba.
 Elmondtam neki az óhajom, hogy ne legyen túl csinos, mégis jól nézzek ki. Titokzatosan bólogatott, majd elkezdett kutakodni a szekrényemben. Pár perc után egy győzedelmes vigyorral emelte ki belőle egy szettet.
- Szerintem ez túl csinos...- húztam a szám.
- Bakker csajból vagy, nem nézhetsz ki nem csinosan. Gyorsan kapd fel ezeket!- utasított.
- Oké,oké....- álltam fel, majd felkaptam őket gyorsan.
- Oké, jól nézel ki. Azt a picsa....- ámult el.
- Lottie!- szóltam rá.
- Bocsánat....de már fél egy, és még nincs meg se a hajad, se a sminked!
- Azt a picsa...- csúszott ki most nekem.- Gyorsan, siessünk!
 Lottie gyorsan csinált nekem egy kis sminket, ami mondanom sem kell, hogy gyönyörű lett. A frufrumat oldalra fogta egy fekete rózsával, majd már készen ájuldozott.
- Hogy én milyen egy király vagyok!
- Igen tényleg, nagyon szépen köszönöm!- öleltem át. Akkor hallottunk
 dudálást a ház elől.
- Na menj! Érezd jól magad!- kacsintott rám Lottie.
- Köszönöm! Szia!- nyomtam egy puszit az arcára, majd elkezdtem "lefutni" a lépcsőn, már amennyire abban a magassarkúban futni lehetett. Az ajtó előtt még gyorsan megigazgattam a hajam és a ruhám, majd egy nagy levegőt véve kiléptem az ajtón. Beszálltam Zayn kocsijába. Rajta csak egy farmer volt, egy szürke póló, a haja fel volt zselézve, és egy sima fekete napszemüvegben volt. Végignézett rajtam.
- Tudod, hogy imádlak....de mi ez a szett?!
- Nem tetszik?- ijedtem meg. Pedig annyit dolgoztunk vele...milyen ciki ez már?!
- Nem az, csak....nézz már meg engem!! Aztán meg nézz magadra!- mutogatott rám és magára.
- Engem kicsit sem érdekel, hogy milyen ruhában vagy, nekem így vagy tökéletes!- fogtam meg a kezét.
 Kiszálltunk a kocsiból, és sétálgatni kezdtünk. Fogtuk egymás kezét, bár igazából én egy kicsit izgultam, hogy hogyha mondjuk találkozunk egy Directionerrel, akkor az mit fog szólni hozzám. Na jó, nem kicsit, hanem nagyon izgultam emiatt. Útközben vettünk egy Spongebob-os lufit, na meg egy fagyit.
 Már elég rég óta sétálgattunk, amikor egy vak kislány jött szembe velünk az anyukájával. Úgy tudom sajnálni őket....szerintem a vakságnál nincs is rosszabb betegség. Az anyuka Zaynt nézte, majd súgott valamit a lányának. A lány érdeklődve figyelt. Közelebb jöttek.
- Bocsánat!- szólított le minket az anyuka.- Te vagy Zayn Malik?
- Igen, én.- mosolygott Zayn.
- A lányom nagy rajongótok.- mosolygott.
- Tényleg?- hajolt le hozzá Zayn.- Szia. Mi a neved?
- Mia vagyok!- mondta.
- Szia Mia! Örülök hogy találkoztunk! Hogy vagy?
- Nagyon jól! Nagyon szeretlek titeket. Kár, hogy sosem láthatlak...- láttam Zaynen, hogy már nagyon küszköd a könnyeivel, ezért gondoltam, hogy besegítek neki.
- Szia Mia, én Sophie vagyok, Zayn barátnője.- amíg én a kislánnyal beszélgettem, Zayn az anyukájával. Körülbelül 30 percre rá elváltunk.
- Szörnyű....úgy sajnálom szegényt.
- Én is...ezt sosem felejtem el. Utálom, ha kóbor kutyákkal találkozom, mert róluk gondolkozok egész este. De ha vak lánnyal kell beszélgetnem...ez örök nyomot hagyott bennem....
- Azt el tudom hinni...- mondta kicsit ingerülten.
- Hey, mi a baj?- fürkésztem az arcát.
- Hogy sose felejtsd el, ezért még meg is örökítették neked!- bólintott a fejével egy csapat fotós felé.
- Kérem Zayn, nyilatkozna a vak kislánnyal való találkozásukról?- jött oda hozzánk egy riporter.
- Nem...
- Nem viselték meg a látottak?
- Nem...- folytatta volna Zayn, de pont akkor megjelent Paul, így gyorsan bepattantunk a kocsiba.

*Másnap*

Tegnap este Zayn ágyában feküdtem le. Mélyen aludtunk még, amikor Liam, és a fiúk berontottak.
- Zayn! Megmagyaráznád ezt nekünk?- dobott oda nekünk Louis egy újságot. Zayn volt a címlapon, és alatta:

Zayn Malik-ot nem viselte meg a vak kislánnyal való találkozás. Nekünk ezt nyilatkozta. Lehet, hogy az a csupa szív fiúnak hitt Zayn Malik, már nem az a Zayn Malik? Lehet, hogy az új barátnője tette ezt vele, akivel már tegnap is kézen fogva mutatkozott? Nagyon kíváncsiak vagyunk rá!

- Nem azt akartam mondani, hogy nem viselt meg, csak nem tudtam befejezni a mondatom...És még hogy Sophie tette ezt velem! Jobbat nem tudnak kitalálni?! Idióták...- mérgelődött Zayn.
- Most már tényleg örök nyom...hiszen én tettem ezt veled....- mondtam egy kis gúnnyal a hangomban.  

18.rész- Egy kis szomorúság, egy kis boldogság


Sziasztok! Örülök a komiknak, köszönöm mindenkinek! Nos, ez a blog 50 részes lesz, és igaz, hogy még csak a 18. résznél járunk+még van blogom, de azért megkérdezem, hogy majd hogyha ezt befejezem, a másik blogom kiről szóljon? Minden tagról nagyon szívesen írok!!;) Na, hoztam egy részt. Jó olvasást! Puszi xxx

 Gondolkoztam sok mindenen. Többek közt azon is, hogyha mondjuk elmennék a nagyival, akkor hiányoznék-e valakinek...Mármint Dannek biztos, de ki tudja, hogy tegnap Lottie miket mondott a fiúknak rólam. Nem tudom, hogy mi van most vele is, mivel eddig a legjobb barátnők voltunk, most pedig az egész ismertségi körömet rám akarja uszítani. Nagyival is beszélnem kéne....Dannel is....Lottie-ra viszont a legkevésbé sem vagyok kíváncsi. Ezt 12 év alatt először mondtam ki...és akkor eszembe jutott minden...minden amit vele éltem át. Hogy nélküle el sem tudtam képzelni az életem. És most nem hogy el kell képzelnem nélküle, le kell élnem nélküle. Ő és én is folyékonyan beszélünk magyarul. Még régebben egy videót állítottunk össze a barátságról. A saját tapasztalatainkból....Szerintük elég csöpögősre sikeredett, de
 nem érdekelt...lányokból vagyunk nem?! Megnéztem a videót, és újra zokognom kellett. Azt hittem 12 évig, hogy van egy legjobb barátom, aki most 5 srácért a világ végére is el tudna zavarni....
 Gondolataimból egy kopogás zökkentett ki.
- Gyere.- törölgettem a könnyeim. Lottie nyitott be.
- Zavarok?- kérdezte félénken.
- Igen!- vágtam rá durván, és már fel is álltam, hogy kipateroljam a szobámból.
- Ne, várj!- szólt rám.
- Oké, nem várok!- mondtam, majd elkezdtem becsukni az ajtóm.
- Kérlek Sophie! Meg szeretném ezt beszélni...
- Tegnap még nem akartad- álltam meg, és az arcát kezdtem el fürkészni. Nem nézett a szemembe.
- Tudom, de tegnap még úgy voltam vele, hogy én leszek a legboldogabb, ha te végre elmész. Aztán összevesztünk, én pedig mondtam, hogy most átmegyek a fiúkhoz. De a végén inkább hazamentem, és gondolkozni kezdtem. Gondolkozni, az elmúlt 12 éven. Hogy semmi sem tudott a barátságunk útjába állni, én meg most mindent eldobnék a fiúk miatt. És ebben nem találtam semmi logikát. Ezért inkább te, mint ők. És nagyon sajnálom....- nézett a szemembe. Az én szemem, pont mint az övé, könnyes volt.
- Ó Lottie, ez olyan szépre sikeredett!- öleltem át. Tudtam, hogy nem lenne szabad megbocsátanom neki, de eszembe jutott a videó, hogy a barátoknak igenis meg kell.
- Köszönöm...- ölelt vissza sírva. Lépteket hallottunk, aztán Lottie mögött megjelent a nagyi.
- Sophie, szerintem kezdj el csomagolni.
- Nem kell elkezdenie!- felelte egyszerre Lottie és Dan. Fogalmam sem volt, hogy a bátyám hogy került oda.
- Mert?- döbbent le a nagyi.
- Mert nem megyek el.- jelentettem ki. Nagyi harsányan felkacagott.
- Azt ne te döntöd el édes piros rózsaszálam.
- De igen nagyi! Mert már nem 11 vagyok, aki nem tud egyedül döntéseket hozni! 17 vagyok, aki a bátyjával él, pasija van, legjobb barátnője, és az utóbbi időben igencsak megtanult vigyázni magára. Nem kell nekem dada.
- Nem? Akkor azt se várd el, hogy többet el jöjjek látogatóba.- fordított nekünk hátat.
- Várj!- szólt utána Dan. Nagyi megfordult.- Akkor Sophie maradhat?- nagyi nem mondott semmit, csak bólintott, majd becsukta maga mögött az ajtaját. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd egy szó nélkül csináltunk egy hármas ölelést.
 Délután 2 óra fele felhívtam Zayn-t. Kicsit ki volt borulva, hogy tegnap semelyikünk sem ment át, de amint elmeséltem neki mindent, egyből megkönnyebbült, bár Lottie-ra- a gyönyörű beszéde után- eléggé haragudott. Nem csoda, én is haragudtam volna, ha mondjuk Zaynnek van egy ilyen haverja. Halvány lila gőzöm sincs, hogy fordítva miért más a helyzet. Aztán elmondtam neki a nagyisat is, persze ő is nagyon-nagyon örült.
 Miután letettem a telefont, Lottie-val kezdtem beszélgetni. Ő is mesélte, hogy amíg volt köztünk ez a nagyobb szünet, akkor miket csinált. Bólogattam, vicces részeknél nevettem, de amúgy teljesen máshol járt az agyam. Azon gondolkoztam, hogy nagyi nagyon meg lehet-e bántódva, hiszen eléggé leszóltuk őt. Igaz, hogy már ráfért, de nagyon lelkiismeret-furdalásom volt miatta. Nem akartam menni, még most se akarok, de rossz érzés, hogy ennyivel letudtuk szegényt. Más részből viszont nagyon örültem, hogy végre elértem, hogy maradhatok.
- Sophie, figyelsz te rám?- méregetett Lottie.
- Nem. Sajnálom...- vallottam be őszintén.
- Min gondolkozol?
- Nagyin. Lelkiismeret-furdalásom van miatta....- néztem a szemébe.
- De ne legyen! Ő nem tudta felfogni, vagy csak szimplán elfogadni, hogy az ő kicsi unokája már nem olyan kicsi. Nem a te hibád az, hogy megmondtad amit gondolsz!- mosolygott rám bíztatóan.- Gyere, vegyél fel valami göncöt, és menjünk el fagyizni!
- Juhééééééé!!!!!!!- pattantam fel. Imádom a fagyit. A szekrényem elé álltam, és nézegetni kezdtem.
- Bakker Sophie ne már, nem randira mész, csak szimplán egy fagyizóba!- nevetett Lottie.
- Oké, oké....- szabadkoztam, majd kivettem a szettet, és öltözni kezdtem. Lottie ezeket vette fel. Ja, igen, csak egy szimpla kis fagyizás! Úgy néz ki, mint aki utána egy óriási partira megy. Én maradtam az egyszerűbb ruháknál. 








Rajtam ezek voltak:
Miután elkészültünk elindultunk. Út közben sok mindenről beszélgettünk, feljött ő és Harry, én és Zayn.
- Amúgy szerinted Justin Bieber kicsit sem cuki?- kérdezte meg ma már vagy századszorra.
- Lottie. Utálom JB-t. Utoljára mondtam el higgadtan.
- És Conor?- érdeklődött vigyorogva.
- Ááááááá!!! Lottie te fogsz a sírba vinni! Conor....- sikítoztam. Az a másik gyerek, akit ki nem állhatok. Lottie röhögni kezdett.
- És a BTR?
- Na végre valami jó! Ők cukik is, és jó is a zenéjük!- mosolyogtam. Tényleg szeretem a srácokat.
- Na ne már! JB-t és Conor-t utálod a BTR-t meg szereted?! Milyen idegen lény vagy te?!
- Olyan, akinek van ízlése!- nyújtottam ki rá a nyelvem. Út közben sok hülyülős képet csináltunk, jól éreztem magam. Tényleg nagyon hiányzott már a legjobb barátnőm!

Épp a fagyizóban ültünk, és a fagyinkat ettük, amikor megjelentek a fiúk. Lottie gyorsan odaszaladt hozzájuk. Fogta a fényképezőt.
- Hey Sophie, gyere már!- kiáltott oda nekem. Felálltam, és gyorsan odaszaladtam melléjük.
- Állj!- szólt közbe Harry- Mielőtt még csinálnál egy képet! Ez fotóalbumba megy, vagy csak mivel újra ilyen jóban letettek, meg akarjátok örökíteni, vagy olyanok akartok lenni, mint régen voltatok, ezért úgy csináltok, mint a rajongók, ezért kell közös kép?
- Furcsa....azt hittem, hogy nincs olyan ember, aki Lottie-nál többet tud beszélni....tévedtem!
- Ez nem volt szép. Én sem tudhatok mindent!- durcizott Harry.
- Nem hát szívem! És most nem csak azért állok ki melletted, mert részben én is sértve lettem.- ölelte át Lottie Harry-t. Én és a fiúk nevetni kezdtünk.
- Na akkor! Mosolyt!- kiáltottam el magam. Mindenki beállt, és a végére sikerült alkotnom egy ilyen képet:

- Ez cuki lett!- nézegette Louis.
- Aha....és rólam ennyi kép elég is lesz!- jelentette ki Liam.
- Ne már! Én is akarok veled egy képet!- hisztiztem.
- Lehet, hogy akarsz de nem lesz! Na, én hozok valami piát...- mondta, majd elindult a kis bolt felé.
- Kösz...na mindegy! Lottie, akkor csinálj rólunk egy képet!- nyújtottam oda neki a fényképezőt.
- Oké!- vette el. Beálltunk, és mosolyogni kezdtünk.- Várjatok!
- Mi az? Mi a baj?- aggódtam.
- Ki kéne törölni egy pár képet.
- Akkor hajrá....- sóhajtottam, majd a fiúk felé fordultam.- Ti meg miért vagytok így kicsípve?
- Megyünk majd egy díjátadóra....- vágott egy furcsa grimaszt Zayn.
- Nem is örültök neki, hogy lehet, hogy kaptok egy díjat?- döbbentem meg.
- De, persze, hogy örülünk, csak azért jó lenne már egy kis pihenés. Fárasztó ez a mindennapi rohangálás...- mondta Niall.
- Elhiszem!- mosolyogtam rájuk biztatóan.- Na Lottie, hogy állsz?
- Már mindjárt kész! Oké megvan! Akkor csíz!- pont akkor jött egy biciklis, és neki ment Lottie-nak. Lottie elesett, a fényképező pedig ki a kezéből, és darabokra hullott.
- Úristen, úgy sajnálom!- szállt le a biciklijéről az ürge.
- Justin?- nézegettem az embert.
- Sophie? Szia!- mosolyodott el.
- Igen, szia!- öleltem át. Justin gyorsan felsegítette Lottie-t.
- Nézhetnél egy kicsit jobban is a szemed elé!- dorgálta meg őt Lottie.
- Tudom, nagyon sajnálom....- szabadkozott. Lottie és Justin nem nagyon csípik egymást.
- Ja bocsi. Fiúk ő itt Justin. Justin szerintem tudod, hogy kik ők- mosolyogtam.
- Igen, tudom! Csá- fogott kezet mindenkivel, csak ugye Liammel nem, mert ő még mindig nem ért vissza. Kicsit dumáltak egymással a fiúk, és ahogy észrevettem, jól megvannak.
 Mikor Justin, és a fiúk is már elmentek, Lottie pedig elvált tőlem útközben, egyedül sétáltam haza a sötétben. Gondolkoztam az egész napon, hogy mennyit nevettünk. Nagyit el is felejtettem. Jó érzés volt, hogy nem kell azért izgulnom, hogy mikor indulok Chicago-ba.
 Hazaértem, lefürödtem, és már el is tettem magam holnapra.



2013. március 29., péntek

17.rész- Ki lesz a következő?!

Sziasztok! Itt vagyok, vége a büntimnek a legnagyobb örömömre!! Na, amíg nem voltam itt sok időm volt gondolkozni azon, hogy most milyen fordulatot vegyen a sztori. Sok blogot olvastam már, és szinte mindegyikbe bekavart az ex. Ezért az én blogom most más fordulatot fog venni....ja és bocsi a kicsikét rövidke részért!! Na puszi xxx

 - Ki int búcsút minek és kivel?- jött le nagyi csípőre tett kézzel. Összenéztünk Zaynnel, majd újra nagyira.
- Senki semminek és senkivel!- feleltük egyszerre. Miután nagyi fejcsóválva távozott, Zaynnel összenevettünk. Pont akkor nyitott be Lottie. Megfordultam, és sikítozva a nyakába ugrottam.
- Tudod Sophie, hogy én is szeretlek, de azért talán a dobhártyámra még szükségem lehet....meg most egy kis oxigénre!!- fulladozott.
- Upsz....bocsesz- elengedtem, majd megigazgattam a ruháját.
- Szia Zayn!- intett hátra Mr.Egoistának.
- Szia!- mosolygott- Nos, én nem akarok zavarni, meg amúgy is a fiúk kint várnak a kocsiban, szóval én most megyek! Ha végeztetek a barátnős délutánnak, akkor benézhettek hozzánk is!- kacsintott.
- Oké, köszi, szerintem majd megyünk!- odamentem hozzá, és adtam neki egy csókot. Elköszönt, majd becsukta maga mögött az ajtót. 
 Lottie-val felmentünk a szobámba, és egy tál gumicukorral a kezünkben levetettük magunkat az ágyra.
- Na mesélj!- Lottie.
- Nos....a fiúkkal kibékültem, Dannel....
- Mindent részletesen!- kérte teli szájjal. Felnevettem, majd folytattam.
- Zaynnel beszélgettem, ő pedig mondta, hogy mennie kell, mert Harry akar odamenni én pedig mondtam neki, hogy hagyj beszéljek vele. Beszéltem vele, ő pedig beszélt a fiúkkal, és ennyi! Másnap átjöttek, és furcsa hangokat hallottunk. Zayn hősiesen a hang irányába ment, és- mint később kiderült- a nagyival eljátszották, hogy ők betörők. Aztán miután jól megijesztettek, nagyi mondta, hogy itt marad. Másnap éjjel Dan részegen jött haza, ezt a nagyi meglátta, Dant felelőtlennek ítélte, és magával akar engem is vinni Chicago-ba. Tömören ennyi- sóhajtottam. Lottie bólogatva hallgatta, de amikor a végére értem, leesett az álla, és hirtelen felpattant, majd kirohant a szobából.
- Lottie!- kiáltottam utána, és én is rohantam ki. Láttam ahogy beront a vendégszobába. Én is berohantam, és hallgattam Lottie-t.
- Figyu Sophie nagyi! Dan nem felelőtlen!! Csak elkövetett egy hibát, amit nem lett volna szabad, ő is fiatal! Én vagyok az, aki mindig itt volt az unokájával, és azt tudom mondani, hogy ilyen még egyszer sem fordult elő!
- Várj!- szóltam- Te honnan tudsz Dan hibájáról?
- Hát...ömm....az hosszú.....- dadogott.
- Gyere csak egy kicsit!- ráncigáltam ki- Lottie ugye azt nem mondod komolyan, hogy Dan veled volt azon az éjjelen?- nem felelt, csak lehajtotta a fejét.
- Figyelj, engem kicsit sem érdekelne, ha vele járnál! De te pontosan tudtad, hogy ezzel tönkreteszel mindent!
- De Dan is ugyanúgy tudhatta!- szabadkozott.
- Igen, de Dan annak nem volt tudatában, hogy a nagyi itt van! Imádom az éles logikám!- tettem hozzá- Ugyanis te beszéltél Harry-vel, Harry mondta, hogy itt a nagyi, te pedig ezt tetted! De miért?
- Mert....csak mert te olyan jóban lettél most a fiúkkal....amikor aznap délután Harry-vel találkoztam folyton arról beszélt, hogy milyen vicces volt nálad...úgy éreztem, hogy én így most a háttérbe szorultam....és ha téged most sikerül kitúrnom, akkor megint én leszek a vicces lány, aki mindig a középpontban lesz!- vigyorgott sátánian. Nem hittem a fülemnek. Azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk....
- Nem kell versenyeznünk a fiúkért Lottie! Ez hülyeség!- mondtam.
- Neked igen! Nekem nem! Ha sikerül még egyszer leitatnom Dant, akkor te mész Chicago-ba...
- Elmondom neki!- jelentettem ki.
- Azt hiszed hinni fog neked?!- nevetett.
- Lottie ne! Mi lett belőled?- egy óriási gombóc növekedett a torkomban.
- Belőled mi lett?! Én legalább nem sajnáltatom magam folyton!
- Én sem! Kíváncsi vagyok, hogy te hogy reagálnál hogyha egyik pillanatról a másikra meghalnának a szüleid...- feleltem halkan.
- Nem tudom....na megyek a fiúkhoz! Hali!- intett, majd elment. Még pár percig ott álltam, aztán pedig bementem a szobámba. Halkan becsuktam az ajtómat, és lassan leültem az ágyamra. Átöleltem a párnám, és bámultam ki az ablakon. A könnyek folytak az arcomon, olyan gyorsan, ahogy kint az eső esett. Komolyan, ki lesz a következő, aki elhagy?! Dan, nagyi vagy....Zayn?! Ennél rosszabb élete senkinek sem lehetne....és senkinek sem kívánom, hogy legyen....de még ilyen sem, amilyen nekem van....

2013. március 10., vasárnap

Bünti :(


Sziasztok! Nem új rész, csak meg kell írnom, hogy 1 hónapos büntit kaptam, ezért nem fogok tudni részeket hozni egy jó darabig. Max csak ha apum vajszívű, és nekem jó a taktikám....sajnálom, majd amint tudok, hozok részt! Pusz xxx

2013. március 4., hétfő

16.rész- Búcsút intünk

Sziasztok! Tudom, hogy már eléggé régen jelentkeztem, de nem nagyon volt időm. Most hoztam egy részt, remélem azért örültök neki!! ;) Na puszi xxx

 Úgy, mintha semmi sem történt volna, hazafelé vettem az irányt. Könnyedén, és úgy, mint akinek már semmi baja sincs, vidáman surrantam be az ajtón, és dobtam egy angyali mosolyt nagyi felé, aki éppen a kanapén ült, és fagyit evett. Amikor meglátott felállt, és odasietett hozzám.
- Sophie drágám, úgy aggódtunk érted!!
- Aha, és Dan is?! Azt megnézném.....- mosolyogtam még mindig, bár belül tomboltam.
- Töröld le a vigyort a képedről! Ez nem vicc, hanem szánalom, hogy mint egy kis óvódás folyton elszöksz itthonról!- jött le a lépcsőn az én szeretett bátyám.
- Fogd be, nem kérdeztem a véleményed! Amúgy meg nem elszöktem, csak gondoltam, hogy 17 évesen nem kell engedélyt kérnem ahhoz, hogy elmenjek itthonról!- vágtam vissza.
- És hova mentél?
- Közöd?!- kérdeztem vissza flegmán.
- Igenis van, ugyanis a bátyád vagyok!- kezdett ideges lenni.
- Akkor viselkedj is úgy!! Mert ahogy te viselkedsz, az nem olyan mintha a bátyám lennél, hanem mintha a legnagyobb rosszakaróm!- emeltem fel a hangom.
- Lehetek kettő az egyben is, nem?- vett fel egy győztes vigyort. Ledöbbentem. Ekkor kimondtam valamit, amit rögtön meg is bántam:
- Bárcsak mentél volna anyuékkal, amikor ők is meghaltak!!- leesett Dan álla. Ő is, és nagyi is döbbenten bámultak rám. Én csak mérgesen néztem Dan-re. Mikor már 2 perce csak ott csöndben álltunk, felrohantam az emeletre, és bevágtam magam mögött az ajtót. Tudtam, hogy Zaynnek még próbája van, épp ezért írtam neki most:

Szia kicsim!:) Figyelj, itthon elég nagy gubancok vannak. Arra kérlek-és tudom, hogy ez nagyon fog fájni :(- hogy ne keress többet. Tudom, hogy felelőtlen lesz az, amit tenni fogok. Tudom, hogy hülyeség, és hogyha velem lennél lebeszélnél róla. De nem vagy velem....és ez nem miattad lesz! Félek, sokkal rosszabb lenne téged valaki más miatt elveszíteni. Mond meg a fiúknak, hogy imádom őket!! Hogy Niall legyen az, aki mindig volt, hogy Loui és Harry legyenek boldogok együtt, hogy Liam vigyázzon rátok nagyon.....neked pedig csak annyit, hogy nagyon köszönöm, hogy megtanítottál igazán szeretni. Hogy itt voltál velem, amikor más nem. Hogy amikor anyuék meghaltak akkor nem hagytál el, egy percre sem. Csak miattad maradtam életben! Legyél boldog, és találj magadnak egy másik lányt, akivel boldog vagy, csak arra kérlek, hogy azért a szíved egy része mindig emlékezzen rám!! Nagyon szeretlek, és nagyon szeretni is foglak titeket mindig, mindenhol! Köszönök mindent!!! :")

Miközben írtam az SMS-t, hullottak a könnyeim. Mindent leírtam.....nem akartam, hogy Zayn velem jöjjön. Itt vannak nekik a fiúk, és nem akartam, hogy miattam kerüljön bajba. Az egy dolog, ha velem történik valami, de magamnak sohasem bocsátanám meg, ha vele is történne. Amit teszek, hogy elszökök, az tényleg gyerekes. Gyerekes, hogy nem tudok szembenézni azzal, hogy ez a sorsom. Hogy valamit elkövettem valamikor, amiért én már nem lehetek boldog. Nem tudom, vagy egyszerűen csak nem akarom elfogadni. Nagy nehezen, zokogva, de megnyomtam a 'küldés' gombot. Kiírta, hogy 'az üzenet küldése folyamatban', és ott volt mellette a 'mégse' gomb, de nem nyomtam meg. Hagytam, hogy elküldje, és ezzel magam mögött tudhattam Zayn-t. És azt az időt, ami az életemben a legjobb volt miatta/miattuk. Elrontotta......Dan, és nagyi. Az a két személy, aki csak segíteni akart, az most tönkretett mindent.
 Kopogást hallottam. Letörölgettem a könnyeim, és elcsukló hangon kinyögtem egy 'szabad'-ot. Dan nyitott be. Gondosan becsukta maga mögött az ajtót, és leült mellém az ágyra. A telóm az ágyamon hevert, és még be volt lépve az üzenetbe. Dan a kezébe vette, és olvasni kezdte. Olvasás közben kikerekedtek a szemei. Ledobta a telefont, és rám pillantott.
- Mit akarsz tenni?- lehajtottam a fejem.
- Semmit...
- Nem úgy tűnik!- simogatta meg a lábam- figyelj Sophie! Elcsesztem, tudom. Megbántam, tényleg. Azt hiszed, hogy ez így nekem jó lesz! Pedig én vagyok az, akinek a legjobban fájna, ha elmennél. Lehet, hogy bunkó, és gyökér voltam. De fájt. Minden egyes szavad, ami arra célzott, hogy mennyire utálsz, belevésődött a szívembe....
- Dan!- vágtam közbe.
- Hmm?
- Mi történt aznap éjjel? Amikor részegen jöttél haza?
- Oké.....megcsaltam Sarah-t- mondta ki kerek perec- ránk nyitott, amikor éppen az akkori csajommal voltam, ezért kidobott. Ez pedig engem nagyon megviselt, és mint ilyenkor szinte mindenki, a piába menekültem....ha tudom, hogy amikor összejövök azzal a csajjal azzal tönkreteszek mindent, még itthon is, hidd el, hogy nem teszem meg! Tudom, hogy iszonyúan utálsz, de talán azért meg tudsz bocsátani?- kérdezte félénken. Ismét könnyes lett a szemem.
- Persze!- szorosan átöleltem. Igaz, hogy még csak egy napja utáljuk egymást, de már így is nagyon hiányzott. Rezgett a telóm. A kijelzett szám már egy rég nem látott szám volt. Lottie volt az.
- Beszéljetek csak!- mosolygott Dan, majd felállt, és kiment. Én felvettem.
- Szia!- szóltam bele halkan.
- Sziaaaaa, kedves! Mizu?- "énekelt" vidáman.
- Semmi- feleltem tömören.
- Mi a baj cicám?- váltott a hangja döbbentre- ne is mond! Egy perc és ott vagyok!- majd lecsapta a telefont. Csak most vettem észre, hogy mennyire is hiányzott nekem a legjobb barátnőm. Kicsit már jobb kedvvel mentem le, hogy majd tudjam őt fogadni. Megálltam az ajtó előtt, és csak vártam a kopogását. Viszont kopogás helyett hirtelen kicsapódott, amiért engem orrba vágott az ajtó, és hátrazuhantam. Szitkozódva tápászkodtam fel, de nem Lottie állt előttem. Hanem Zayn.
- Zayn?! Te meg hogy kerülsz ide?- néztem rá döbbentem.
- Úgy te lüke, hogy amint elolvastam az SMS-ed, jöttem! Jöttem, nehogy olyat tegyél, amit nem lenne szabad! Most már itt vagyok veled, és le tudlak beszélni, úgyhogy nem fogod megtenni! És pont!- jelentette ki Zayn. Elmosolyodtam. Felálltam, és átöleltem. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Egyszerűen felfogtam. Hogy itt van nekem 5 kiváló srác, 2 nagyszülő, akikre mindig támaszkodhatok, 1 báty, akit imádok, és 1 B.F.F., aki ha pár hét múlva is, de mindig segítőkészen előbukkan. Úgyhogy azon az SMS-en már csak nevetni tudtam.
- Felelőtlen, és éretlen vagy még. És én nem leszek itt mindig, hogy mindig megvédjelek. Ezért elhatároztam, hogy vagy megszöktetéssel, vagy valahogyan máshogy, de elviszlek magunkkal a turnénkra! Vili?- kérdezte vigyorogva. Lefagytam.
- Szóóóóóvvvvaaaaallll...........együtt intünk majd búcsút New Yorknak?

2013. február 24., vasárnap

Új blogok

                                          Új blogok


Hali! Tudom, mostanában csak úgy jönnek nekem az új blogok, de tele vagyok ötlettel. Ez a két blogom NEM Zayn blog, de 1D-S!!! Harry blogok. Kicsit mások lesznek, mint az előző kettő Zayn blog, de nem hiszem, hogy ez valakinek majd olyan nagy gondot okozna, hiszen én igyekszem. Hozok majd ide is részt a közeljövőben!! ;)

Egyik blog: http://lovestory1dharry.blogspot.hu/

Másik blog: http://mybestfriendharrystyles.blogspot.hu/

Ott is várok mindenkit!! ;) Na puszi xxx

15.rész- "Nincs más választásom......"

Sziasztok! Bocsi, hogy már régen jelentkeztem, de sajnos engem is elkapott a járvány :/ Betegen, és lázasan ágynak estem, de már jól vagyok, szóval hoztam egy részt. Látom, hogy a megtekintések száma folyamatosan nő, de nem tudom, hogy akkor tetszik-e nekik vagy nem. Kritikát is elfogadok, legalább tudok majd tanulni belőle, szóval pls írjatok. De most inkább olvassatok! ;) Hali xxx

 Zaynnek mennie kellett, igazából most nekem sem sok kedvem volt vele lenni. Máskor mindig, és nagyon kedves, hogy rögtön idejött, imádom, meg azt is, hogy mindig számíthatok rá. De most egyedül akartam lenni, és gondolkozni. Arra jutottam, hogy részben az én hibám, hogy el kell mennem, mert nem szóltam nagyinak. Viszont nagy részben Dan hibája. Haragudtam rá, bár tudtam, hogy nem sokszor csinál ilyet, és nem tudhatta, hogy nagyi itt van, és hogy ez lesz belőle. Azt is tudtam, hogy hogyha ezt megtudja reggel, nagyon ki lesz, és magát fogja okolni. Én pedig nem szeretném őt úgy itt hagyni. Hogy döntsem el, hogy mikor indulunk?! Soha!!!! Legszívesebben ezt mondtam volna.....sőt vágtam volna a fejéhez!!! Hogy lehet ő is ekkora bunkó, hogy nem bízik a saját unokájában?!?! Tudom, hogy ez egy kicsit szemétség, hogy ezt mondom, de így gondolom.....sokkal nyíltabb lettem anyuék halála óta.
 Lassan felbattyogtam a szobámba, és ledobtam magam az ágyamra. Átöleltem a kispárnám, amivel 3 éves koromtól fogva alszom, és kinéztem az ablakomon. Kopogott rajta az eső. Kint még sötét volt. Nem akartam innen elmenni. Tudom, régen még azt mondtam, hogy ez minden vágyam, de azóta minden megváltozott. Kicsit már ahogy tudtam túltettem magam az eseten, na meg persze azóta itt van nekem Zayn is. Gondolataimba mélyedve, lassan, és szomorúan aludtam el.
 - Húgi!!! Úristen!!!- rontott be reggel a szobámba Dan.
- Hmm?! Mi van?!- dörmögtem ki a párnám alól. Mivel éjszaka nem aludtam szinte semmit, eléggé fáradt voltam.
- Úgy sajnálom!!! Most miattam kell elmenned.....- dobta le magát mellém az ágyra. Felültem.
- Igen Dan! Pontosan miattad!- nem törődtem vele, hogy ez most nagyon fájhatott neki, és hogy tőlem vigaszra számított. Ezt most nem fogja megkapni! Felálltam, és a ruhásszekrényem elé kászálódtam. Most nagy kupi volt bent nálam.
- Nagyon utálsz?- kérdezte félénken.
- Igen- vetettem neki oda, felé sem fordulva.
- És Zayn?- aggódott.
- Pont ez az te állat!!!!- csattantam fel- az lenne a legkevesebb bajom, ha csak téged kellene itt hagynom!- ahogy ezt kimondtam, könnyes szemmel rohantam ki a szobámból, és becsaptam magam mögött az ajtót. Ezt természetesen még én sem gondoltam komolyan, de már késő, kimondtam. Lassan kinyitotta a szobaajtómat, és rám sem nézve elvonult. Én bementem, és megint a ruhák közt kezdtem el turkálni. Ezeket vettem fel:
Lehet, hogy egy kicsit kislányos, de cseppet sem izgat. Lementem a konyhába, ahol nagyi ügyködött a pirítós elkészítésével. Dan ott ült a pultnál, és előtte volt egy tányér, benne két szelettel. Megálltam, ránéztem, majd mentem tovább a hűtő felé.
- Kéred ezeket?- nyújtotta felém. Elhatároztam, hogy nem fogok hozzászólni.
- Nagyi, mikor lesznek ezek készen?- intettem a többi, éppen most készülő kenyér felé.
- Körülbelül 5 perc. Megvárod?- felelt helyette Dan. Én még mindig nagyit néztem.
- Hmm?- kérdeztem tőle.
- FEJEZD BE!- kiabált rám Dan. Én ijedten hátra hőköltem- Gyerekes vagy, ennyi az egész!!! Ne csak bocsánatot kérni tanulj meg, hanem megbocsátani is!!! Azt mondtad, hogy mi mindig itt leszünk egymásnak, hogy segítsük egymást!!! És most ez?!
- Én vagyok gyerekes Dan?! Akkor nézd meg hogy most miattad megyek el egy olyan helyre, ahol két embert ismerek!!! A nagyiékat!!! Itt kell hagynom azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek!- mondtam, az utolsó mondatot már kicsit halkabban.
- Engem?- enyhült meg.
- Ha....- feleltem gúnyosan- nem! Zayn-t!
- Húzz el te rohadék!!- felelte még higgadtan.
- Daniel!!!!! Tudd hogy hogy beszélsz vele!!! Ő a húgod!!!- szólt rá nagyi. Én a meglepetéstől szóhoz sem jutottam.
- Igen.....sajnos!- ezt kimondta, majd felment a szobájába. Én csendben néztem a hűlt helyét. Egy óriási gombóc növekedett a torkomban. Kint ugyan még esett az eső, de nem érdekelt. Felkaptam a cipőmet, és elmentem. Nagyi meg se próbált visszatartani. Sok helyen olvastam, és láttam, hogy az ilyen helyzetű emberek már elkezdték vagdosni a csuklójukat. Én büszke voltam magamra, hogy eddig bírtam. Az a kérdés, hogy tovább fogom-e már.
 Csak össze-vissza sétálgattam London utcáin. Nem nagyon voltak emberek sehol, gondolom mindenki elbújt az eső elől. Benéztem egy ablakon(tudom, hogy illetlenség, de most na!!) és az egész család nagy vidáman nézte a TV-t, és közben jókat nevetgéltek, én pedig itt kint magányosan sétálgatok az esőben. Az életem mintha egy szomorú filmmé vált volna. Egy pad előtt összerogytak a lábaim és zokogni kezdtem. Nincs már senkim Zayn-en kívül!!!! Az égvilágon senki!! Gondolom Dan most örül, hogy eljöttem otthonról, nagyi eszik, és rám se hederít. Anya tuti nem engedett volna el. Azt mondta, hogy majd együtt megoldjuk. Ő és én. De ez már nem lehetséges, hiszen ő már nincs.....és a legtöbb ember annak örülne, ha már én se lennék.....Akkor átvillant a fejemben egy gondolat. Rájöttem, hogy nincs más választásom.....
 El kell szöknöm!!!!!