Sziasztok! Tudom, hogy egyre ritkábban hozom a részeket, de ugye én szóltam. Sajnálom, és szerintem ez sem lesz túl hosszú. Bocsika :( xxx
Reggel amikor felébredtem James már nem volt mellettem. Csodálkozna azon valaki, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik?! Nem hiszem. Viszont zajokat hallottam lentről, és ebből következtettem arra, hogy még itthon lehet. Nekem 08.00-kor kelnem kell, hogyha be akarok érni a munkába.
Direkt nem gondoltam a tegnap estére. Akár hiszitek, akár nem, akkor még mindig szűz voltam, és nagyon nem így képzeltem el az első alkalmat. Egy idegbeteg állattal!
És Zayn...ő még mindig tökéletes volt. Éreztem, hogy vágyom rá. Az ölelésére. Hogy azt súgja nekem, hogy 'szeretlek'. Hogy vigyázzon rám. Hogy olyan szenvedélyesen megcsókoljon. Hogy szeressen!
- Gyerünk te ribanc, kelj föl aztán húzzál dolgozni. Este buliba megyünk.- jött be James. Megtörölgettem az akkorra már könnyes szemeim.
- Nem zavar, hogy nincs rajtam ruha?!- néztem rá, miközben nyakig magamra húztam a takarót.
- Nem. Tegnap már láttalak. Pattanj már te lusta liba!- megragadta a kezem, és kirántott az ágyból. Az ajkai az enyémre tapadtak. Én viszolyogva húztam el a fejem. Egy sátáni vigyort még küldött felém, majd kisétált. Undorító.
Eszembe jutott Dan. Hogy vajon most mi van vele. Hogy hol van, hiszen a cuccai nálunk vannak, ő pedig nem tudhatja, hogy ez a nyomi hova vett neki lakást. Remélem nem egy híd alatt fogok összefutni vele. Bár volt nála pénz, és azt erősen kétlem, hogy ne lett volna annyi esze, hogy nem megy el egy szállodába, vagy valahova.
Arra gondoltam, hogy talán már soha többé nem fogok a saját bátyámmal találkozni...sem beszélni. Amikor anyáék elmentek még azt sem becsültem meg, hogy egy ilyen szerető bátyám, pasim, és legjobb barátnőm van.
És ebből maradt nekem egy pasi, aki úgy bánik velem, mint egy kutyával. Sőt még rosszabbul is. De már nem látom értelmét annak, hogy sírjak. Már vagyok annyira erős, hogy ez ne bántson. Érdekes, nem?! Senkim sincs, és mégsem bánom. Jó életet adott nekem a sors...
Odaálltam a szekrényem elé, és ezeket a göncöket vettem fel:
Miután elkészültem a frufrumat egy sárga rózsával oldalra tűztem, majd 09.15-kor indulásra is készen álltam. Étvágyam nem volt, nem először. Reggelente sosincs. James szinte nyálcsorgatva nézett végig rajtam.
- Csorgathatod csak a nyálad, mert abban biztos lehetsz, hogy a második fiú, akivel le fogok feküdni, az nem te leszel!- vetettem oda gúnyosan. Közelebb jött, és belemarkolt a fenekembe.
- Figyelj kicsi lány! Enyém vagy! Soha nem leszel másé! Én minden második kurvával lefeküdhetek, ha úgy tartja kedvem, de neked csak velem szabad. Értve vagyok?- sziszegte.
- Kicsit sem! Mi bajod van?! Először még ajándékokkal, na meg szenvedélyes csókokkal halmozol el, tegnap este pedig megerőszakoltál! Szó szerint! Nekem csak egy pasi kéne! A szüleim meghaltak! A nagymamám elment! A pasim elhagyott! A legjobb barátnőm elköltözött! Aztán jöttél te, akiben bíztam, akire azt hittem, hogy majd segíthet! Erre a bátyámat is kiküldöd a világból, engem pedig még jobban a föld alá döngölsz!- rogytam le a székre sírva. Minden ami évekig bennem volt, most rajta jött ki. Nem szólt semmit. Még csak azt sem hallottam, hogy megmozdult volna. Aztán egyszer csak felment. Én nem néztem fel, csak az arcomat a tenyerembe temetve sírtam. Sírtam, amiért ez az életem. Hogy minek is élek?! Azt már magam sem tudom...
- Tessék!- nyomta a kezembe a bőröndömet, és benne volt az összes cuccom.- Menj el!
- Mi?- néztem fel rá döbbenten.
- Csak húzz már el innen!- kiabált. Én gyorsan felálltam, és a bőröndömmel odasiettem az ajtóhoz. Kinyitottam, de még egyszer visszanéztem.
- Köszönöm.- mosolyogtam rá halványan. Nem válaszolt, rám sem nézett. Kisétáltam, és elindultam a pláza felé. Már az első nap el fogok késni. Király.
Mikor odaértem a főnök már csípőre tett kézzel várt a bolt bejáratánál.
- Ó, Miss.Mitchell, köszönöm, hogy megtisztel jelenlétével...- nézett a karórájára- csaknem 20 perc késéssel!
- Sajnálom, többet nem fordul elő.- morogtam rekedtes hangon.
- Ajánlom is! És mi az a bőrönd?! Úgy gondolta, hogy ide költözik?!
- Bocsánat, de ez már tényleg személyes!- kezdtem nagyon ideges lenni ettől a nőszemélytől. Hümmögve bólintott, majd elsétált.
Nekem annyi volt a dolgom, hogy amikor valaki bejön, odamenjek hozzá, és megkérdezzem tőle, hogy kell-e neki segíteni valamiben, ha pedig igen, akkor tegyem meg. Nem nagy dolog. Mivel nem sokan kértek segítséget, sokat tudtam gondolkozni. Akin gondolkoztam, az nem volt más, mint James. Összezavart. Hogy tegnap és ma reggel még ribancozott, aztán meg elenged.
Az pedig a másik fele, hogy fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Nincs még telóm sem...
*Este*
20.30-kor jöttem el a munkából, most pedig egy bőröndöt magam után húzogatva kóválygok itt, London utcáin. Mindig körbe-körbe tekintek, hátha meglátok egy ismerőst, akinél megszállhatok. Bár mivel itt csak Dan, és a fiúk vannak ismerőseim, erre elég kicsi a valószínűség. Még csak pénz sincs nálam!!
Az pedig már csak mellékes volt, hogy éhen, na meg szomjan haltam.
Egy szűk kis utcába értem. Úgy láttam, hogy nem nagyon jár arra senki. Leültem egy padra, és körbenéztem. Senki nem volt ott rajtam kívül. Az amúgy koromsötét utcákat kivilágították az utcai lámpák. Néha-néha enyhe szellő mozgatta meg a fákat, de mivel volt rajtam egy pulcsi, egyáltalán nem fáztam.
James járt a fejemben. Hogy ezek szerint nem csak kőszíve tud lenni, hiszen elengedett. De akkor miért bánt így velem? Nem tudom ezt kiverni a fejemből, valahogy sehogy sem találok ezekre a kérdésekre választ. Teljesen összezavart...
Lépteket hallottam meg. Kapkodtam a fejem jobbra-balra, de senkit sem láttam. Hirtelen hátulról valaki átpattant a padon, le mellém. A lélegzetem is elállt.
- Hát te?- kérdezte halkan.
- Ömm...ki vagy vagyok paterolva. Itt fogok maradni, amíg nem...nem tudom meddig...- meredtem rá fapofával.
- Mi van?! Nem láttál még helyes embert?- igen, az egója még ugyanaz maradt.
- De...de csak egyet...- hajtottam le a fejem.
- Megtaláltad...a...a....le...mindegy.
- Igen, megtaláltam a levelet.- mosolyogtam.
- Sophie bakker, hiányzol!- nézett mélyen a szemembe Zayn. Mivel akkor a pulcsi nem volt rajtam, meglátszottak James tegnapi szorításai a karomon. Úgy vettem észre, hogy ezt ő is észrevette.
- James?- simított lassan végig rajtuk. Könnyezve bólintottam. Gyengéden átölelt. Ó, Istenem! Megszorítottam, és magamba szívtam az illatát. Semmit sem változott, talán csak férfiasodott. És most újra itt van velem. Mi mintha egymásnak lennénk teremtve, mindenhol megtaláljuk egymást. Nem is bánom! Már csak annyi kéne, hogy puha ajkai újra finoman az enyémre tapadjanak...!
- Sajnálom...- törölgettem meg a szemeim.
- Én sajnálom Sophie. Sajnálom, hogy hagytalak elmenni. Hogy nem hallgattalak meg. Hogy nem adtam neked még egy esélyt. Hogy rögtön elküldetek. Sajnálok mindent.- úgy láttam, hogy az ő szemei is csillognak.
- Zayn...- néztem rá.
- Mond!- mosolygott. Vettem egy nagy levegőt.
- Szeretlek!

4 megjegyzés:
*o* *o* no comment...just...KÖVITT!!!!!!!!!! bocs de most nincs kedvem angolozni ;D KÖVIIIT!!!! :D <333
erre vártam!!!! *-* végre ismét van esély arra, hogy összejöjjenek *-* ♥ imádtam!! nagyon!!! siess, mert halok a kíváncsiságtól, hogy ebből mi fog kisülni! :D
akarom mondani; meghalok :DDD
xDD oksi és köszi mindenkitől :)) <33 sietek ;)
Megjegyzés küldése