Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit később, de itt az új rész. :) Bocsi, a cím utáni "xDD"-re, csak apum imádja azt a sorozatot. xDD Jövőhéten az egyik barinőm, és az ő barinője szervezne egy Directioner találkozót, nem lennének túl sokan, de akinek van kedve, az vagy ide komiba, vagy twitteren, facebook-on írjatok neki! :) Twitter: https://twitter.com/mrsstyles0000
Facebook: http://www.facebook.com/profile.php?id=100004986030204
Olyan 14.00 órás kezdettel, ha minden igaz, akkor az árkádban történne ez. Én sajna nem tudok menni, épp nem leszünk otthon, jövőhét szombat a legvalószínűbb időpont. :) Mindenkit szívesen látnak, kaja-pia nem lesz, csak ha magadnak veszed, meg semmi ilyen, nem vendéglátósdi lesz. :D na bocsi, hogy ilyen sokat pofáztam, de megkért, hogy írjam ki. Puszi xxx
Sírtam, és sírtam, nem is akartam abbahagyni. Lehet, hogy nem olyan sok ideje ismerem, de nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy így megszeressem. Dan kiment, nem tudom, hogy hova. Egy idő után csillapodott a sírásom, és gondolkozni kezdtem. Még mindig nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Hogy ki hozott be, és hogy miért. Hogy Zayn vajon most mit csinál. Jobban örülnék annak, ha ő most boldog lenne. Nem szeretném, ha miattam sírna. Mindent elrontottam. Nem is én, hanem Justin, de tudom, hogy én is hibás vagyok, nem is mondom, hogy minden az ő hibája.
Dan egy kávéval jött be. Leült, és az arcomat fürkészte. A könnyek még folytak az arcomon. Ki akartam innen menni. Nem is tudom, hogy hova, most, hogy nincs velem...nem tudom, hogy hová megyek majd délutánonként. Nélküle minden olyan más lesz. Próbáltam lenyelni a torkomban az ismét keletkezett gombócot.
- Jobban vagy?- kérdezte Dan hirtelen.
- Kicsit sem.- csóváltam meg a fejem.- Dan?
- Hmm?
- Miért hoztak be, és ki?
- Sok vért vesztettél, és...Justin....- mondta ki a nevet már halkabban. Lefagytam. Az a...mi van, ha Zayn meglátta, ahogy engem a karjaiban visz?! Ajj, már megint Zayn. Zayn-t már kicsit sem érdeklem. Nem érdekli, hogy hol vagyok, nem érdekli, hogy mi van velem. Üreges tekintettel bámultam magam elé. Úgy éreztem, kezdek megkattanni. Nem csoda...megadatott nekem az, hogy egy olyan fiúval legyek együtt, járjak vele, akiért lányok milliói vannak oda, én pedig megcsaltam őt, és nem becsültem meg, ezt a fantasztikus részét az életemnek. Csak most látom, hogy mennyire hiányzik már minden, amit együtt csináltunk. Hihetetlen.
- Jó napot, Miss.Mitchell. Hogy van?- jött be a doki mosolyogva.
- Maga szerint hogy vagyok?!- ültem fel hirtelen. Dan felállt, és lassan visszanyomott az ágyba. Nyomott egy puszit az arcomra.
- Nyugi...- súgta oda közben. Lassan lenyugodtam.
- Nos, ha az állapota nem javul, még 1-2 hétig bent kell tartanunk. A súlyos vérveszteség többek közt hajhulláshoz, sápadt bőrhöz is vezethet. Sok vasat kell szednie, vagy pedig májat, spenótot kell ennie.- magyarázott. Én kikapcsoltam annál, hogy "1-2 hétig bent kell tartanunk". Biztos, hogy nem fogom kibírni. Éles tárgyat akarok, MOST!!!!
- Kérem, doki.- szóltam közbe higgadtan. Ő felnézett a kis füzetéből.- Ha javul az állapotom, akkor meddig kell még itt maradnom?
- Akkor pár napon belül hazamehet.
- De bakker, beszéljen már érthetően, mennyi az a pár nap?!- akadtam ki ismét.
- 4-5 nap hölgyem, és kérem higgadjon le. Nem tesz jót, ha...
- Nincs semmi bajom! Jól vagyok, csak egy kis vért vesztettem! Úgy beszél, mintha egy gyógyíthatatlan betegségben szenvednék!- kiabáltam.
- Pszichológussal is beszélnünk kell...- fordult Dan felé. A bátyám bólogatott. Remek, már a doki is azt hiszi, hogy totál dilis vagyok. Pedig nem! Vagy igen?! Én ezt nem bírom...meg kell szöknöm! Lefeküdtem újra, és nézegetni kezdtem a kezem. A jó mély vágásokat rajta. A mutatóujjamat végighúztam rajta, és egy kicsit felszisszentem. A doki kisétált.
- Na ez meg mire volt jó?! Azt hiszi, hogy beketyóztál!- kezdett engem szidni Dan.
- Dan? Hozol nekem egy fáslit a kezemre?- kérdeztem tőle. Tudom, hogy nem illett oda, egy kicsit sem, de nem érdekelt. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy arról beszélgessünk, hogy hogyan kellene itt viselkednem. Sehogy, ugyanis ez az utolsó napom, amit itt töltök.
- Lehet, hogy igaza is volt...- motyogta, majd felállt, és kiment. Én kinéztem az ablakon, és észrevettem, hogy a földszinten vagyunk. Felkeltem, és kinyitottam az ablakot. Odaraktam egy tollat, amit csak úgy ott találtam, hogy ne lehessen jól becsukni. Itt fogok kimászni éjszaka. Az ágyam szélén egy sporttáska volt, abba pakolta Dan a cuccaimat, amiket ma behozott nekem. Lépteket hallottam, gyorsan visszapattantam az ágyamba. Dan már be is nyitott, egy fáslival. Odanyújtottam neki a kezem, ő pedig bekötötte. Furcsa, hogy emiatt hoztak be, viszont még semmit sem csináltak vele...
21.00 óra fele Dan elköszönt, és elment. A doki is elköszönt 22.00 óra fele, és mondta, hogy éjszaka már nem néz be senki, hogy el tudjak normálisan aludni. Eljátszottam, hogy a halálomon vagyok, majd olyan 23.15 fele, amikor lassan kiürültek a folyósok, elkezdtem összeszedni a holmim. Csak egy farmert vettem föl, a kórházi gönc maradt rajtam. Fogtam a táskám, felvettem egy sportcipőt, és halkan felnyitottam az ablakot, és kiugrottam. Észrevettem, hogy a doki pont akkor nyitott be hozzám.
- Hey!!- hallottam az ordítását. Rohanni kezdtem. Nagy pechemre mi vagy 30 percre lakunk a kórháztól, Lottie 45, a fiúk pedig 5. Nem tudtam, hogy mit csináljak...Hátranéztem, és vagy 5 doki a nyomomban volt. Na ne már! Egy beteggel kevesebb, kit izgat?! Ott voltam a fiúk háza előtt. Égtek a villanyok. Hirtelen jött ötletből, vagy már csak reflexből, nem tudom, de megnyomtam a csengőt. Toporogva vártam, hogy végre valaki ajtót nyisson. Mikor már úgy láttam, hogy senki sem fog beengedni, viszont a dokik már majdnem itt vannak, ismét futni kezdtem volna, de akkor egy kar behúzott a kertbe. Gyorsan becsukta az ajtót, és bevitt a házba. Fuldokolva köhögtem. Szédülni kezdtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Hallottam, ahogy távoli hangok a nevemet kiáltják, aztán elsötétült minden.
Lassan ébredezni kezdtem. Puhán feküdtem, és egy hideg nedves valamit éreztem a homlokomon. Erőtlenül nyitottam ki a szemem. Egy nagyon ismerős szobában voltam, és az ágyon ott ült mellettem...
- Zayn!- kiáltottam, majd gyorsan felültem, de rögtön vissza is hanyatlottam, ugyanis éles fájdalom hasított a fejembe, és szédülni kezdtem. Nem mondott semmit, csak felállt. Odahozta mellém a táskámat.
- Jobban vagy?- kérdezte hidegen.
- Igen.- válaszoltam félénken.
- Akkor már indulhatsz is.- adta oda a táskámat, és kinyitotta nekem az ajtót.
2013. április 6., szombat
2013. április 4., csütörtök
21.rész- Kidobott
Sziasztok!:) Na, az van, hogy eddig a nővérem Hévízen volt, így az ő gépét használhattam, mert az enyém bekrepált. Szóval most, hogy hazaért, már ritkábban fogok tudni részeket hozni :s sorry. De most itt van egy ;) puszi xxx
Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...
Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...
Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...
Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...
2013. április 2., kedd
20.rész- Tudatában voltam, hogy óriási hibát követek el...
Sziasztok! Hoztam egy részt, bocsi ha rövid kicsit, de most csak ennyi időm van.Bocsi, hogy tegnap, és tegnap előtt nem hoztam részt. :( na puszi xxx
Zaynnel felkeltünk, és már elrontott kedvvel mentünk le reggelizni. Elgondolkoztam, és a gondolkozásomból az lett, hogy már rettegtem. Belegondoltam, hogy mi van, ha a Directionerek ezt elhiszik, és az első hír, amit rólam meghallottak, az az hogy ezt tettem Zaynnel. Bele sem merek gondolni, hogy miket csinálhatnának velem, ha nem szeretnének.
- Hey, min gondolkozol annyira?- fogta meg a derekam Zayn.
- Zayn...mi van, ha a Directionerek nem fognak szeretni?- kérdeztem lesütött szemekkel. Olyan dedósnak éreztem magam, hogy ilyet kérdezek.
- Miért ne szeretnének?- kereste a tekintetem. Mélyen a szemébe néztem.
- Mert elkönyvelnek olyannak, amilyennek ebben a cikkben beállítottak....
- Nem hisznek el olyasmit, amit mi nem támasztunk alá. Már ismerem őket...- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
Leültünk a reggelinkkel a kanapéra, és Zayn elkezdte olvasgatni az újságot. Ahogy olvasgatott, Paul hirtelen berontott.
- Malik! Magyarázatot! Most!- állt Zayn elé.
- Paul, hiszen te is ott voltál! Csak nem tudtam befejezni a mondatom és ennyi...
- Nem szeretnék több ilyet meghallani. Elég világos voltam?- kérdezte Paul ellentmondást nem tűrő hangon.
- Aha...- ült vissza Zayn unottan. Paul sóhajtva megcsóválta a fejét, majd elindult. Pont ahogy ő kilépett, a fiúk beléptek hozzánk a nappaliba.Mindenki elhelyezkedett a kanapén valamilyen érdekes pózban.
- Áááá!!- sikítottam fel. Niall ijedtében összerezzent, és ennek köszönhetően leesett a kanapéról. Kb egy perc múlva viszont már fel is bukkant.
- Bakker Sophie!- fakadt ki így hirtelen. Én szakadtam a röhögéstől. Ő is nevetett.- Megijedtem...
- Nem mondod?!- nyögtem ki. A többiek is persze röhögtek. Niall csak egy kicsikét nevetett, lehet hogy egy kicsit zavarba jött.
- Amúgy miért sikítozol?- vigyorgott Louis.
- Mert totál kiment a fejemből, hogy ma van a koncertetek napja...- mosolyogtam. A fiúknak kikerekedtek a szemeik.
- Az a legdurvább, hogy mi is elfelejtettük...- húzta a száját Zayn.
- Skacok, valaki hívja fel Pault, hogy nagyon gyorsan be kell szervezni egy próbát!- adta ki az utasítást Liam.
- Oké, akkor majd te!- intézte el Harry, egy sima rámutatással.
- Miért én?- siránkozott Liam.
- Mert mi túl nyuszik vagyunk.- vigyorgott Zayn. Liam hangosan felsóhajtott, majd fogta a telefont, és kivonult.
- Tudjátok, nem értelek titeket.- jelentettem ki. Mindenki érdeklődve tekintett rám.
- Miért?- Niall.
- Miért nem mertek soha Paullal beszélni?
- Nem tudjuk...csak mondjuk nem szeretjük, amikor leordítják a fejünket!- Harry.
- De...miért ilyen ideges mindig?- kérdezősködtem.
- Nem lehet könnyű neki sem. Nem is ítéljük el, csak inkább elkerüljük őt.- röhögött Zayn. Épp hogy ezt befejezte Liam már vissza is jött.
- Na, beszervezett nekünk egy próbát. Fél óra múlva értünk jön.- jelentette ki.
- Mennyire ordibált?- vigyorgott Loui.
- Hogy?- kérdezett vissza Liam. Mindenki röhögni kezdett. Ezek szerint nagyon.
- Mennyi idős kb egy próba?- kérdeztem, miközben Zayn ölébe ültem.
- Kb másfél órás. Zayn-t és Harry-t ismerve. Harry béna, Zayn meg sose emlékszik a szövegre.- sóhajtott Niall. Zayn és Harry megvonták a vállukat. Harry fölállt, és miközben vonult kifelé még visszaszólt:
- Nem baj, így kell szeretni!- mindenki fogta a cuccát, és készülődni ment. Belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.
- Menned kéne...készülődni...- mondtam egy kábán.
- Igen, kéne.- mosolygott. Adott egy rövid csókot, majd letett az öléből, és felment. Álmodozva dőltem hátra a kanapén. Mi lett volna velem, ha elmegyek nagyival?!
Emlékszem még régebben azon gondolkoztam, hogy senkinek sem hiányoznék. Lottie azt mondta nekem, hogy csak sajnáltatom magam. Lehet, hogy igaza volt, hiszen...jó, igen, elvesztettem a szüleim, de amikor mondjuk összevesztem Dannel, akkor sem kellett volna így magamba roskadnom, hiszen nem ez volt az első alkalom. Lehet, hogy tényleg sajnáltattam magam, hiszen itt volt nekem Zayn, Dan, Lottie, nagyi és a fiúk is, akikre mindig számíthattam, de én csak azzal voltam elfoglalva, hogy anyuék elmentek. Nem vettem észre azt, ami megvolt nekem.
Furcsa, hogy eddig ezeket nem vettem észre. Buta, felelőtlen, és dedós voltam, ahogy Dan mondta. Végig igazuk volt...
- Sophie! Velünk vagy?- nevetett Louis.
- Nem, bocsi. Miket mondtatok?- ráztam meg a fejem.
- Csak annyit, hogy elindultunk, majd jövünk.- mosolygott Liam. Bólintottam, majd integetni kezdtem. Zayn gyorsan odafutott hozzám, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
Mikor becsukták az ajtót, gondolkozni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy étterembe, és eszek valamit. Úgyis rég voltam már, meg amúgy is, még gondolkozni szerettem volna. Felmentem az emeletre, és a szekrényem elé álltam. Nem akartam nagyon kicsípni magam, egyedül megyek, de nem is akartam úgy kinézni, mint egy csöves. Valahogy a kettő közt. Miután felöltöztem, a hajamat egy szoros copfba kötöttem,
enyhe sminket raktam fel, majd elindultam. Nézegettem sorba az éttermeket. Olyat akartam, ahol nincsenek túl sokan. Ahogy nézegettem, az egyikben észrevettem Justin-t. Na, az ő társaságára mindig vágyok, most bepótolhatjuk, hiszen a múltkor úgyis váratlanul hagytam ott szegényt. Nem tudom, hogy jó ötlet lesz-e, hiszen ha Zayn megint meglát vele, akkor nekem annyi. De most szükségem volt valakire. Leültem mellé.
- Szia, szabad?- mosolyogtam, bár már ültem.
- Szia, neked mindig!- kacsintott, majd két puszival üdvözölt.
Beszélgetni kezdtünk, majd egy kis idő után kiöntöttem neki a szívem. Mindent elmondtam neki, amit délután gondoltam. Bólogatva hallgatott, majd amikor a végére értem, gondolkozni kezdett.
- Figyelj Sophie, szerintem...lehet, hogy csak a Dannel való vita, és minden más abban a korszakodban sokkal érzékenyebben érintett, mint máskor.
- Gondolod?
- Persze, sosem voltál ilyen, most hirtelen miért lettél volna? Hidd el nekem, ez így van!- mosolygott. Megöleltem.
- Köszönöm Justin, imádlak!
- Nagyon szívesen! Mondtam, hogy hozzám mindig fordulhatsz...- nézett a szemembe. Éreztem, hogy ez kezd kínossá válni. Justin elkezdett közelíteni felém. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, mégis lefagytam, és csak hagytam, hogy megcsókoljon. Eljutott a tudatomig, hogy most csaltam meg életem szerelmét...hirtelen elhúzódtam, és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom...- mondta halkan Justin. Könnyes szemmel felpattantam, majd hazarohantam. A fiúk már otthon voltak. Kicsaptam az ajtót, és körül nem nézve felrohantam a szobámba, és ott is becsaptam. Lerogytam az ágyamra, és csak zokogtam. Hogy lehetek ekkora idióta?! Zayn halkan benyitott. Leült mellém, és aggódva simogatni kezdett. Nem érdemlem meg őt...most mit mondjak neki?!
- Mi történt?
Zaynnel felkeltünk, és már elrontott kedvvel mentünk le reggelizni. Elgondolkoztam, és a gondolkozásomból az lett, hogy már rettegtem. Belegondoltam, hogy mi van, ha a Directionerek ezt elhiszik, és az első hír, amit rólam meghallottak, az az hogy ezt tettem Zaynnel. Bele sem merek gondolni, hogy miket csinálhatnának velem, ha nem szeretnének.
- Hey, min gondolkozol annyira?- fogta meg a derekam Zayn.
- Zayn...mi van, ha a Directionerek nem fognak szeretni?- kérdeztem lesütött szemekkel. Olyan dedósnak éreztem magam, hogy ilyet kérdezek.
- Miért ne szeretnének?- kereste a tekintetem. Mélyen a szemébe néztem.
- Mert elkönyvelnek olyannak, amilyennek ebben a cikkben beállítottak....
- Nem hisznek el olyasmit, amit mi nem támasztunk alá. Már ismerem őket...- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
Leültünk a reggelinkkel a kanapéra, és Zayn elkezdte olvasgatni az újságot. Ahogy olvasgatott, Paul hirtelen berontott.
- Malik! Magyarázatot! Most!- állt Zayn elé.
- Paul, hiszen te is ott voltál! Csak nem tudtam befejezni a mondatom és ennyi...
- Nem szeretnék több ilyet meghallani. Elég világos voltam?- kérdezte Paul ellentmondást nem tűrő hangon.
- Aha...- ült vissza Zayn unottan. Paul sóhajtva megcsóválta a fejét, majd elindult. Pont ahogy ő kilépett, a fiúk beléptek hozzánk a nappaliba.Mindenki elhelyezkedett a kanapén valamilyen érdekes pózban.
- Áááá!!- sikítottam fel. Niall ijedtében összerezzent, és ennek köszönhetően leesett a kanapéról. Kb egy perc múlva viszont már fel is bukkant.
- Bakker Sophie!- fakadt ki így hirtelen. Én szakadtam a röhögéstől. Ő is nevetett.- Megijedtem...
- Nem mondod?!- nyögtem ki. A többiek is persze röhögtek. Niall csak egy kicsikét nevetett, lehet hogy egy kicsit zavarba jött.
- Amúgy miért sikítozol?- vigyorgott Louis.
- Mert totál kiment a fejemből, hogy ma van a koncertetek napja...- mosolyogtam. A fiúknak kikerekedtek a szemeik.
- Az a legdurvább, hogy mi is elfelejtettük...- húzta a száját Zayn.
- Skacok, valaki hívja fel Pault, hogy nagyon gyorsan be kell szervezni egy próbát!- adta ki az utasítást Liam.
- Oké, akkor majd te!- intézte el Harry, egy sima rámutatással.
- Miért én?- siránkozott Liam.
- Mert mi túl nyuszik vagyunk.- vigyorgott Zayn. Liam hangosan felsóhajtott, majd fogta a telefont, és kivonult.
- Tudjátok, nem értelek titeket.- jelentettem ki. Mindenki érdeklődve tekintett rám.
- Miért?- Niall.
- Miért nem mertek soha Paullal beszélni?
- Nem tudjuk...csak mondjuk nem szeretjük, amikor leordítják a fejünket!- Harry.
- De...miért ilyen ideges mindig?- kérdezősködtem.
- Nem lehet könnyű neki sem. Nem is ítéljük el, csak inkább elkerüljük őt.- röhögött Zayn. Épp hogy ezt befejezte Liam már vissza is jött.
- Na, beszervezett nekünk egy próbát. Fél óra múlva értünk jön.- jelentette ki.
- Mennyire ordibált?- vigyorgott Loui.
- Hogy?- kérdezett vissza Liam. Mindenki röhögni kezdett. Ezek szerint nagyon.
- Mennyi idős kb egy próba?- kérdeztem, miközben Zayn ölébe ültem.
- Kb másfél órás. Zayn-t és Harry-t ismerve. Harry béna, Zayn meg sose emlékszik a szövegre.- sóhajtott Niall. Zayn és Harry megvonták a vállukat. Harry fölállt, és miközben vonult kifelé még visszaszólt:
- Nem baj, így kell szeretni!- mindenki fogta a cuccát, és készülődni ment. Belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.
- Menned kéne...készülődni...- mondtam egy kábán.
- Igen, kéne.- mosolygott. Adott egy rövid csókot, majd letett az öléből, és felment. Álmodozva dőltem hátra a kanapén. Mi lett volna velem, ha elmegyek nagyival?!
Emlékszem még régebben azon gondolkoztam, hogy senkinek sem hiányoznék. Lottie azt mondta nekem, hogy csak sajnáltatom magam. Lehet, hogy igaza volt, hiszen...jó, igen, elvesztettem a szüleim, de amikor mondjuk összevesztem Dannel, akkor sem kellett volna így magamba roskadnom, hiszen nem ez volt az első alkalom. Lehet, hogy tényleg sajnáltattam magam, hiszen itt volt nekem Zayn, Dan, Lottie, nagyi és a fiúk is, akikre mindig számíthattam, de én csak azzal voltam elfoglalva, hogy anyuék elmentek. Nem vettem észre azt, ami megvolt nekem.
Furcsa, hogy eddig ezeket nem vettem észre. Buta, felelőtlen, és dedós voltam, ahogy Dan mondta. Végig igazuk volt...
- Sophie! Velünk vagy?- nevetett Louis.
- Nem, bocsi. Miket mondtatok?- ráztam meg a fejem.
- Csak annyit, hogy elindultunk, majd jövünk.- mosolygott Liam. Bólintottam, majd integetni kezdtem. Zayn gyorsan odafutott hozzám, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
Mikor becsukták az ajtót, gondolkozni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy étterembe, és eszek valamit. Úgyis rég voltam már, meg amúgy is, még gondolkozni szerettem volna. Felmentem az emeletre, és a szekrényem elé álltam. Nem akartam nagyon kicsípni magam, egyedül megyek, de nem is akartam úgy kinézni, mint egy csöves. Valahogy a kettő közt. Miután felöltöztem, a hajamat egy szoros copfba kötöttem,
enyhe sminket raktam fel, majd elindultam. Nézegettem sorba az éttermeket. Olyat akartam, ahol nincsenek túl sokan. Ahogy nézegettem, az egyikben észrevettem Justin-t. Na, az ő társaságára mindig vágyok, most bepótolhatjuk, hiszen a múltkor úgyis váratlanul hagytam ott szegényt. Nem tudom, hogy jó ötlet lesz-e, hiszen ha Zayn megint meglát vele, akkor nekem annyi. De most szükségem volt valakire. Leültem mellé.
- Szia, szabad?- mosolyogtam, bár már ültem.
- Szia, neked mindig!- kacsintott, majd két puszival üdvözölt.
Beszélgetni kezdtünk, majd egy kis idő után kiöntöttem neki a szívem. Mindent elmondtam neki, amit délután gondoltam. Bólogatva hallgatott, majd amikor a végére értem, gondolkozni kezdett.
- Figyelj Sophie, szerintem...lehet, hogy csak a Dannel való vita, és minden más abban a korszakodban sokkal érzékenyebben érintett, mint máskor.
- Gondolod?
- Persze, sosem voltál ilyen, most hirtelen miért lettél volna? Hidd el nekem, ez így van!- mosolygott. Megöleltem.
- Köszönöm Justin, imádlak!
- Nagyon szívesen! Mondtam, hogy hozzám mindig fordulhatsz...- nézett a szemembe. Éreztem, hogy ez kezd kínossá válni. Justin elkezdett közelíteni felém. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, mégis lefagytam, és csak hagytam, hogy megcsókoljon. Eljutott a tudatomig, hogy most csaltam meg életem szerelmét...hirtelen elhúzódtam, és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom...- mondta halkan Justin. Könnyes szemmel felpattantam, majd hazarohantam. A fiúk már otthon voltak. Kicsaptam az ajtót, és körül nem nézve felrohantam a szobámba, és ott is becsaptam. Lerogytam az ágyamra, és csak zokogtam. Hogy lehetek ekkora idióta?! Zayn halkan benyitott. Leült mellém, és aggódva simogatni kezdett. Nem érdemlem meg őt...most mit mondjak neki?!
- Mi történt?
2013. március 30., szombat
19.rész- Örök nyomot hagyott bennem
Sziasztok! Tudom, hogy ma már hoztam egy részt, de mivel tök egyedül vagyok, és halálra unom magam, ezért hozok egy részt. ;) Ja és bocsi, hogy ilyen rövid, de inkább örüljetek, hogy kaptok még egy részt!! ;)) na puszi xxx
Reggel amikor felkeltem egy kis cetlit véltem felfedezni az éjjeliszekrényemen. Mivel még korán volt, nem túl tisztán, de elolvastam a kis üzenetet, ami nagyitól jött.
Sophie! Amikor ezt olvasod, akkor már minden bizonnyal nem leszek ott veled. Mivel úgysem jöttél volna velem, ezért elindultam egy előbbi géppel. Tudom, a kis vitánk után azt mondtam neked, hogy nem fogok többet látogatóba jönni. Csak a pillanat hevében mondtam, teljesen igazad volt, megtanultam, hogy egy 17 éves lány életében már nem hozhatok döntéseket. Sajnálok mindent, és nagyon büszke vagyok rátok, hogy ilyen gyorsan fel tudtatok nőni! Nagyon szeretlek titeket!
Ahogy elolvastam a cetlivel a kezemben átsétáltam Danhez.Bekopogtam, de nem válaszolt. Gondoltam, hogy még alszik, ezért halkan beosontam, és neki is az éjjeliszekrényére raktam a kis cédulát. Mikor ezt befejeztem lementem reggelizni. Akármilyen kis pukkancs, azért hiányozni fog nekem a kis nagyikám! Leültem a kanapéra, de most kivételesen nem kapcsoltam be a Tv-t, csak néztem ki a fejemből, és gondolkoztam.
Eszembe jutott anya és apa...Hogyha megtudnák, hogy miket mondtam nagyinak, és hogy sokszor elszöktem otthonról, akkor biztos, hogy vagy 5 hónapig büntetésben lennék. Csak már sosem büntethetnek meg. Akár hiszitek, akár nem, még ez is hiányozni fog. Miközben ettem, megszólalt a telóm. Zayn számát írta ki. Pedig még csak negyed 10 volt.
- Jó reggelt!- szóltam bele mosolyogva.
- Neked is! Nem lenne kedved ma elmenni valahova? Csak te meg én?- hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- De, persze! Mikor?
- Ha 1-re érted megyek az jó?
- Aha. Akkor addigra elkészülök.
- Rendben. De nem akarok sehova elmenni, csak úgy sétálgatni így a környéken, ha nem baj.- hallottam a hangját, hogy egy kicsit megijedt. Szerintem azt hitte, hogy valami nagy és puccosra számítok.
- Oké, nem baj. Nekem mindegy hol vagyunk, veled mindenhol olyan jó!- mosolyogtam.
- Köszönöm...akkor 1-re megyek. Szeretlek!
- Szeretlek! Szia!- elköszöntünk, majd letettem a telefont. Pont ekkor rontott be Lottie.
- Szia! Mit csinálunk ma?- nézett kíváncsian rám.
- Hát ma egyedül kell elfoglalnod magad, mert én randira megyek Zaynnel.
- Egyedül hagysz?- keseredett el.
- Igen...bár ha Dan itthon lesz, akkor vele is ellehetsz.- vontam meg a vállam.
- De ugye tudod, hogy akkor most köztünk nincs semmi, és ugyanolyan barátok vagyunk, mint voltunk?
- Nem tudtam, nem is érdekelt. Már bocsi. Na inkább gyere, és segíts elkészülni!- mondtam, miközben felmentünk a szobámba.
Elmondtam neki az óhajom, hogy ne legyen túl csinos, mégis jól nézzek ki. Titokzatosan bólogatott, majd elkezdett kutakodni a szekrényemben. Pár perc után egy győzedelmes vigyorral emelte ki belőle egy szettet.
- Szerintem ez túl csinos...- húztam a szám.
- Bakker csajból vagy, nem nézhetsz ki nem csinosan. Gyorsan kapd fel ezeket!- utasított.
- Oké,oké....- álltam fel, majd felkaptam őket gyorsan.
- Oké, jól nézel ki. Azt a picsa....- ámult el.
- Lottie!- szóltam rá.
- Bocsánat....de már fél egy, és még nincs meg se a hajad, se a sminked!
- Azt a picsa...- csúszott ki most nekem.- Gyorsan, siessünk!
Lottie gyorsan csinált nekem egy kis sminket, ami mondanom sem kell, hogy gyönyörű lett. A frufrumat oldalra fogta egy fekete rózsával, majd már készen ájuldozott.
- Hogy én milyen egy király vagyok!
- Igen tényleg, nagyon szépen köszönöm!- öleltem át. Akkor hallottunk
dudálást a ház elől.
- Na menj! Érezd jól magad!- kacsintott rám Lottie.
- Köszönöm! Szia!- nyomtam egy puszit az arcára, majd elkezdtem "lefutni" a lépcsőn, már amennyire abban a magassarkúban futni lehetett. Az ajtó előtt még gyorsan megigazgattam a hajam és a ruhám, majd egy nagy levegőt véve kiléptem az ajtón. Beszálltam Zayn kocsijába. Rajta csak egy farmer volt, egy szürke póló, a haja fel volt zselézve, és egy sima fekete napszemüvegben volt. Végignézett rajtam.
- Tudod, hogy imádlak....de mi ez a szett?!
- Nem tetszik?- ijedtem meg. Pedig annyit dolgoztunk vele...milyen ciki ez már?!
- Nem az, csak....nézz már meg engem!! Aztán meg nézz magadra!- mutogatott rám és magára.
- Engem kicsit sem érdekel, hogy milyen ruhában vagy, nekem így vagy tökéletes!- fogtam meg a kezét.
Kiszálltunk a kocsiból, és sétálgatni kezdtünk. Fogtuk egymás kezét, bár igazából én egy kicsit izgultam, hogy hogyha mondjuk találkozunk egy Directionerrel, akkor az mit fog szólni hozzám. Na jó, nem kicsit, hanem nagyon izgultam emiatt. Útközben vettünk egy Spongebob-os lufit, na meg egy fagyit.
Már elég rég óta sétálgattunk, amikor egy vak kislány jött szembe velünk az anyukájával. Úgy tudom sajnálni őket....szerintem a vakságnál nincs is rosszabb betegség. Az anyuka Zaynt nézte, majd súgott valamit a lányának. A lány érdeklődve figyelt. Közelebb jöttek.
- Bocsánat!- szólított le minket az anyuka.- Te vagy Zayn Malik?
- Igen, én.- mosolygott Zayn.
- A lányom nagy rajongótok.- mosolygott.
- Tényleg?- hajolt le hozzá Zayn.- Szia. Mi a neved?
- Mia vagyok!- mondta.
- Szia Mia! Örülök hogy találkoztunk! Hogy vagy?
- Nagyon jól! Nagyon szeretlek titeket. Kár, hogy sosem láthatlak...- láttam Zaynen, hogy már nagyon küszköd a könnyeivel, ezért gondoltam, hogy besegítek neki.
- Szia Mia, én Sophie vagyok, Zayn barátnője.- amíg én a kislánnyal beszélgettem, Zayn az anyukájával. Körülbelül 30 percre rá elváltunk.
- Szörnyű....úgy sajnálom szegényt.
- Én is...ezt sosem felejtem el. Utálom, ha kóbor kutyákkal találkozom, mert róluk gondolkozok egész este. De ha vak lánnyal kell beszélgetnem...ez örök nyomot hagyott bennem....
- Azt el tudom hinni...- mondta kicsit ingerülten.
- Hey, mi a baj?- fürkésztem az arcát.
- Hogy sose felejtsd el, ezért még meg is örökítették neked!- bólintott a fejével egy csapat fotós felé.
- Kérem Zayn, nyilatkozna a vak kislánnyal való találkozásukról?- jött oda hozzánk egy riporter.
- Nem...
- Nem viselték meg a látottak?
- Nem...- folytatta volna Zayn, de pont akkor megjelent Paul, így gyorsan bepattantunk a kocsiba.
*Másnap*
Tegnap este Zayn ágyában feküdtem le. Mélyen aludtunk még, amikor Liam, és a fiúk berontottak.
- Zayn! Megmagyaráznád ezt nekünk?- dobott oda nekünk Louis egy újságot. Zayn volt a címlapon, és alatta:
Zayn Malik-ot nem viselte meg a vak kislánnyal való találkozás. Nekünk ezt nyilatkozta. Lehet, hogy az a csupa szív fiúnak hitt Zayn Malik, már nem az a Zayn Malik? Lehet, hogy az új barátnője tette ezt vele, akivel már tegnap is kézen fogva mutatkozott? Nagyon kíváncsiak vagyunk rá!
- Nem azt akartam mondani, hogy nem viselt meg, csak nem tudtam befejezni a mondatom...És még hogy Sophie tette ezt velem! Jobbat nem tudnak kitalálni?! Idióták...- mérgelődött Zayn.
- Most már tényleg örök nyom...hiszen én tettem ezt veled....- mondtam egy kis gúnnyal a hangomban.
Reggel amikor felkeltem egy kis cetlit véltem felfedezni az éjjeliszekrényemen. Mivel még korán volt, nem túl tisztán, de elolvastam a kis üzenetet, ami nagyitól jött.
Sophie! Amikor ezt olvasod, akkor már minden bizonnyal nem leszek ott veled. Mivel úgysem jöttél volna velem, ezért elindultam egy előbbi géppel. Tudom, a kis vitánk után azt mondtam neked, hogy nem fogok többet látogatóba jönni. Csak a pillanat hevében mondtam, teljesen igazad volt, megtanultam, hogy egy 17 éves lány életében már nem hozhatok döntéseket. Sajnálok mindent, és nagyon büszke vagyok rátok, hogy ilyen gyorsan fel tudtatok nőni! Nagyon szeretlek titeket!
Ahogy elolvastam a cetlivel a kezemben átsétáltam Danhez.Bekopogtam, de nem válaszolt. Gondoltam, hogy még alszik, ezért halkan beosontam, és neki is az éjjeliszekrényére raktam a kis cédulát. Mikor ezt befejeztem lementem reggelizni. Akármilyen kis pukkancs, azért hiányozni fog nekem a kis nagyikám! Leültem a kanapéra, de most kivételesen nem kapcsoltam be a Tv-t, csak néztem ki a fejemből, és gondolkoztam.
Eszembe jutott anya és apa...Hogyha megtudnák, hogy miket mondtam nagyinak, és hogy sokszor elszöktem otthonról, akkor biztos, hogy vagy 5 hónapig büntetésben lennék. Csak már sosem büntethetnek meg. Akár hiszitek, akár nem, még ez is hiányozni fog. Miközben ettem, megszólalt a telóm. Zayn számát írta ki. Pedig még csak negyed 10 volt.
- Jó reggelt!- szóltam bele mosolyogva.
- Neked is! Nem lenne kedved ma elmenni valahova? Csak te meg én?- hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- De, persze! Mikor?
- Ha 1-re érted megyek az jó?
- Aha. Akkor addigra elkészülök.
- Rendben. De nem akarok sehova elmenni, csak úgy sétálgatni így a környéken, ha nem baj.- hallottam a hangját, hogy egy kicsit megijedt. Szerintem azt hitte, hogy valami nagy és puccosra számítok.
- Oké, nem baj. Nekem mindegy hol vagyunk, veled mindenhol olyan jó!- mosolyogtam.
- Köszönöm...akkor 1-re megyek. Szeretlek!
- Szeretlek! Szia!- elköszöntünk, majd letettem a telefont. Pont ekkor rontott be Lottie.
- Szia! Mit csinálunk ma?- nézett kíváncsian rám.
- Hát ma egyedül kell elfoglalnod magad, mert én randira megyek Zaynnel.
- Egyedül hagysz?- keseredett el.
- Igen...bár ha Dan itthon lesz, akkor vele is ellehetsz.- vontam meg a vállam.
- De ugye tudod, hogy akkor most köztünk nincs semmi, és ugyanolyan barátok vagyunk, mint voltunk?
- Nem tudtam, nem is érdekelt. Már bocsi. Na inkább gyere, és segíts elkészülni!- mondtam, miközben felmentünk a szobámba.
Elmondtam neki az óhajom, hogy ne legyen túl csinos, mégis jól nézzek ki. Titokzatosan bólogatott, majd elkezdett kutakodni a szekrényemben. Pár perc után egy győzedelmes vigyorral emelte ki belőle egy szettet.
- Szerintem ez túl csinos...- húztam a szám.
- Bakker csajból vagy, nem nézhetsz ki nem csinosan. Gyorsan kapd fel ezeket!- utasított.
- Oké,oké....- álltam fel, majd felkaptam őket gyorsan.
- Oké, jól nézel ki. Azt a picsa....- ámult el.- Lottie!- szóltam rá.
- Bocsánat....de már fél egy, és még nincs meg se a hajad, se a sminked!
- Azt a picsa...- csúszott ki most nekem.- Gyorsan, siessünk!
Lottie gyorsan csinált nekem egy kis sminket, ami mondanom sem kell, hogy gyönyörű lett. A frufrumat oldalra fogta egy fekete rózsával, majd már készen ájuldozott.
- Hogy én milyen egy király vagyok!
- Igen tényleg, nagyon szépen köszönöm!- öleltem át. Akkor hallottunk
dudálást a ház elől.
- Na menj! Érezd jól magad!- kacsintott rám Lottie.
- Köszönöm! Szia!- nyomtam egy puszit az arcára, majd elkezdtem "lefutni" a lépcsőn, már amennyire abban a magassarkúban futni lehetett. Az ajtó előtt még gyorsan megigazgattam a hajam és a ruhám, majd egy nagy levegőt véve kiléptem az ajtón. Beszálltam Zayn kocsijába. Rajta csak egy farmer volt, egy szürke póló, a haja fel volt zselézve, és egy sima fekete napszemüvegben volt. Végignézett rajtam.
- Tudod, hogy imádlak....de mi ez a szett?!
- Nem tetszik?- ijedtem meg. Pedig annyit dolgoztunk vele...milyen ciki ez már?!
- Nem az, csak....nézz már meg engem!! Aztán meg nézz magadra!- mutogatott rám és magára.
- Engem kicsit sem érdekel, hogy milyen ruhában vagy, nekem így vagy tökéletes!- fogtam meg a kezét.
Kiszálltunk a kocsiból, és sétálgatni kezdtünk. Fogtuk egymás kezét, bár igazából én egy kicsit izgultam, hogy hogyha mondjuk találkozunk egy Directionerrel, akkor az mit fog szólni hozzám. Na jó, nem kicsit, hanem nagyon izgultam emiatt. Útközben vettünk egy Spongebob-os lufit, na meg egy fagyit.
Már elég rég óta sétálgattunk, amikor egy vak kislány jött szembe velünk az anyukájával. Úgy tudom sajnálni őket....szerintem a vakságnál nincs is rosszabb betegség. Az anyuka Zaynt nézte, majd súgott valamit a lányának. A lány érdeklődve figyelt. Közelebb jöttek.
- Bocsánat!- szólított le minket az anyuka.- Te vagy Zayn Malik?
- Igen, én.- mosolygott Zayn.
- A lányom nagy rajongótok.- mosolygott.
- Tényleg?- hajolt le hozzá Zayn.- Szia. Mi a neved?
- Mia vagyok!- mondta.
- Szia Mia! Örülök hogy találkoztunk! Hogy vagy?
- Nagyon jól! Nagyon szeretlek titeket. Kár, hogy sosem láthatlak...- láttam Zaynen, hogy már nagyon küszköd a könnyeivel, ezért gondoltam, hogy besegítek neki.
- Szia Mia, én Sophie vagyok, Zayn barátnője.- amíg én a kislánnyal beszélgettem, Zayn az anyukájával. Körülbelül 30 percre rá elváltunk.
- Szörnyű....úgy sajnálom szegényt.
- Én is...ezt sosem felejtem el. Utálom, ha kóbor kutyákkal találkozom, mert róluk gondolkozok egész este. De ha vak lánnyal kell beszélgetnem...ez örök nyomot hagyott bennem....
- Azt el tudom hinni...- mondta kicsit ingerülten.
- Hey, mi a baj?- fürkésztem az arcát.
- Hogy sose felejtsd el, ezért még meg is örökítették neked!- bólintott a fejével egy csapat fotós felé.
- Kérem Zayn, nyilatkozna a vak kislánnyal való találkozásukról?- jött oda hozzánk egy riporter.
- Nem...
- Nem viselték meg a látottak?
- Nem...- folytatta volna Zayn, de pont akkor megjelent Paul, így gyorsan bepattantunk a kocsiba.
*Másnap*
Tegnap este Zayn ágyában feküdtem le. Mélyen aludtunk még, amikor Liam, és a fiúk berontottak.
- Zayn! Megmagyaráznád ezt nekünk?- dobott oda nekünk Louis egy újságot. Zayn volt a címlapon, és alatta:
Zayn Malik-ot nem viselte meg a vak kislánnyal való találkozás. Nekünk ezt nyilatkozta. Lehet, hogy az a csupa szív fiúnak hitt Zayn Malik, már nem az a Zayn Malik? Lehet, hogy az új barátnője tette ezt vele, akivel már tegnap is kézen fogva mutatkozott? Nagyon kíváncsiak vagyunk rá!
- Nem azt akartam mondani, hogy nem viselt meg, csak nem tudtam befejezni a mondatom...És még hogy Sophie tette ezt velem! Jobbat nem tudnak kitalálni?! Idióták...- mérgelődött Zayn.
- Most már tényleg örök nyom...hiszen én tettem ezt veled....- mondtam egy kis gúnnyal a hangomban.
18.rész- Egy kis szomorúság, egy kis boldogság
Sziasztok! Örülök a komiknak, köszönöm mindenkinek! Nos, ez a blog 50 részes lesz, és igaz, hogy még csak a 18. résznél járunk+még van blogom, de azért megkérdezem, hogy majd hogyha ezt befejezem, a másik blogom kiről szóljon? Minden tagról nagyon szívesen írok!!;) Na, hoztam egy részt. Jó olvasást! Puszi xxx
Gondolkoztam sok mindenen. Többek közt azon is, hogyha mondjuk elmennék a nagyival, akkor hiányoznék-e valakinek...Mármint Dannek biztos, de ki tudja, hogy tegnap Lottie miket mondott a fiúknak rólam. Nem tudom, hogy mi van most vele is, mivel eddig a legjobb barátnők voltunk, most pedig az egész ismertségi körömet rám akarja uszítani. Nagyival is beszélnem kéne....Dannel is....Lottie-ra viszont a legkevésbé sem vagyok kíváncsi. Ezt 12 év alatt először mondtam ki...és akkor eszembe jutott minden...minden amit vele éltem át. Hogy nélküle el sem tudtam képzelni az életem. És most nem hogy el kell képzelnem nélküle, le kell élnem nélküle. Ő és én is folyékonyan beszélünk magyarul. Még régebben egy videót állítottunk össze a barátságról. A saját tapasztalatainkból....Szerintük elég csöpögősre sikeredett, de
Gondolataimból egy kopogás zökkentett ki.
- Gyere.- törölgettem a könnyeim. Lottie nyitott be.
- Zavarok?- kérdezte félénken.
- Igen!- vágtam rá durván, és már fel is álltam, hogy kipateroljam a szobámból.
- Ne, várj!- szólt rám.
- Oké, nem várok!- mondtam, majd elkezdtem becsukni az ajtóm.
- Kérlek Sophie! Meg szeretném ezt beszélni...
- Tegnap még nem akartad- álltam meg, és az arcát kezdtem el fürkészni. Nem nézett a szemembe.
- Tudom, de tegnap még úgy voltam vele, hogy én leszek a legboldogabb, ha te végre elmész. Aztán összevesztünk, én pedig mondtam, hogy most átmegyek a fiúkhoz. De a végén inkább hazamentem, és gondolkozni kezdtem. Gondolkozni, az elmúlt 12 éven. Hogy semmi sem tudott a barátságunk útjába állni, én meg most mindent eldobnék a fiúk miatt. És ebben nem találtam semmi logikát. Ezért inkább te, mint ők. És nagyon sajnálom....- nézett a szemembe. Az én szemem, pont mint az övé, könnyes volt.
- Ó Lottie, ez olyan szépre sikeredett!- öleltem át. Tudtam, hogy nem lenne szabad megbocsátanom neki, de eszembe jutott a videó, hogy a barátoknak igenis meg kell.
- Köszönöm...- ölelt vissza sírva. Lépteket hallottunk, aztán Lottie mögött megjelent a nagyi.
- Sophie, szerintem kezdj el csomagolni.
- Nem kell elkezdenie!- felelte egyszerre Lottie és Dan. Fogalmam sem volt, hogy a bátyám hogy került oda.
- Mert?- döbbent le a nagyi.
- Mert nem megyek el.- jelentettem ki. Nagyi harsányan felkacagott.
- Azt ne te döntöd el édes piros rózsaszálam.
- De igen nagyi! Mert már nem 11 vagyok, aki nem tud egyedül döntéseket hozni! 17 vagyok, aki a bátyjával él, pasija van, legjobb barátnője, és az utóbbi időben igencsak megtanult vigyázni magára. Nem kell nekem dada.
- Nem? Akkor azt se várd el, hogy többet el jöjjek látogatóba.- fordított nekünk hátat.
- Várj!- szólt utána Dan. Nagyi megfordult.- Akkor Sophie maradhat?- nagyi nem mondott semmit, csak bólintott, majd becsukta maga mögött az ajtaját. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd egy szó nélkül csináltunk egy hármas ölelést.
Délután 2 óra fele felhívtam Zayn-t. Kicsit ki volt borulva, hogy tegnap semelyikünk sem ment át, de amint elmeséltem neki mindent, egyből megkönnyebbült, bár Lottie-ra- a gyönyörű beszéde után- eléggé haragudott. Nem csoda, én is haragudtam volna, ha mondjuk Zaynnek van egy ilyen haverja. Halvány lila gőzöm sincs, hogy fordítva miért más a helyzet. Aztán elmondtam neki a nagyisat is, persze ő is nagyon-nagyon örült.
Miután letettem a telefont, Lottie-val kezdtem beszélgetni. Ő is mesélte, hogy amíg volt köztünk ez a nagyobb szünet, akkor miket csinált. Bólogattam, vicces részeknél nevettem, de amúgy teljesen máshol járt az agyam. Azon gondolkoztam, hogy nagyi nagyon meg lehet-e bántódva, hiszen eléggé leszóltuk őt. Igaz, hogy már ráfért, de nagyon lelkiismeret-furdalásom volt miatta. Nem akartam menni, még most se akarok, de rossz érzés, hogy ennyivel letudtuk szegényt. Más részből viszont nagyon örültem, hogy végre elértem, hogy maradhatok.
- Sophie, figyelsz te rám?- méregetett Lottie.
- Nem. Sajnálom...- vallottam be őszintén.
- Min gondolkozol?
- Nagyin. Lelkiismeret-furdalásom van miatta....- néztem a szemébe.
- De ne legyen! Ő nem tudta felfogni, vagy csak szimplán elfogadni, hogy az ő kicsi unokája már nem olyan kicsi. Nem a te hibád az, hogy megmondtad amit gondolsz!- mosolygott rám bíztatóan.- Gyere, vegyél fel valami göncöt, és menjünk el fagyizni!
- Juhééééééé!!!!!!!- pattantam fel. Imádom a fagyit. A szekrényem elé álltam, és nézegetni kezdtem.
- Bakker Sophie ne már, nem randira mész, csak szimplán egy fagyizóba!- nevetett Lottie. - Oké, oké....- szabadkoztam, majd kivettem a szettet, és öltözni kezdtem. Lottie ezeket vette fel. Ja, igen, csak egy szimpla kis fagyizás! Úgy néz ki, mint aki utána egy óriási partira megy. Én maradtam az egyszerűbb ruháknál.
Rajtam ezek voltak:
Miután elkészültünk elindultunk. Út közben sok mindenről beszélgettünk, feljött ő és Harry, én és Zayn.- Amúgy szerinted Justin Bieber kicsit sem cuki?- kérdezte meg ma már vagy századszorra.
- Lottie. Utálom JB-t. Utoljára mondtam el higgadtan.
- És Conor?- érdeklődött vigyorogva.
- Ááááááá!!! Lottie te fogsz a sírba vinni! Conor....- sikítoztam. Az a másik gyerek, akit ki nem állhatok. Lottie röhögni kezdett.
- És a BTR?
- Na végre valami jó! Ők cukik is, és jó is a zenéjük!- mosolyogtam. Tényleg szeretem a srácokat.
- Na ne már! JB-t és Conor-t utálod a BTR-t meg szereted?! Milyen idegen lény vagy te?!
- Olyan, akinek van ízlése!- nyújtottam ki rá a nyelvem. Út közben sok hülyülős képet csináltunk, jól éreztem magam. Tényleg nagyon hiányzott már a legjobb barátnőm!
Épp a fagyizóban ültünk, és a fagyinkat ettük, amikor megjelentek a fiúk. Lottie gyorsan odaszaladt hozzájuk. Fogta a fényképezőt.- Hey Sophie, gyere már!- kiáltott oda nekem. Felálltam, és gyorsan odaszaladtam melléjük.
- Állj!- szólt közbe Harry- Mielőtt még csinálnál egy képet! Ez fotóalbumba megy, vagy csak mivel újra ilyen jóban letettek, meg akarjátok örökíteni, vagy olyanok akartok lenni, mint régen voltatok, ezért úgy csináltok, mint a rajongók, ezért kell közös kép?
- Furcsa....azt hittem, hogy nincs olyan ember, aki Lottie-nál többet tud beszélni....tévedtem!
- Ez nem volt szép. Én sem tudhatok mindent!- durcizott Harry.
- Nem hát szívem! És most nem csak azért állok ki melletted, mert részben én is sértve lettem.- ölelte át Lottie Harry-t. Én és a fiúk nevetni kezdtünk.
- Na akkor! Mosolyt!- kiáltottam el magam. Mindenki beállt, és a végére sikerült alkotnom egy ilyen képet:
- Ez cuki lett!- nézegette Louis.- Aha....és rólam ennyi kép elég is lesz!- jelentette ki Liam.
- Ne már! Én is akarok veled egy képet!- hisztiztem.
- Lehet, hogy akarsz de nem lesz! Na, én hozok valami piát...- mondta, majd elindult a kis bolt felé.
- Kösz...na mindegy! Lottie, akkor csinálj rólunk egy képet!- nyújtottam oda neki a fényképezőt.
- Oké!- vette el. Beálltunk, és mosolyogni kezdtünk.- Várjatok!
- Mi az? Mi a baj?- aggódtam.
- Ki kéne törölni egy pár képet.
- Akkor hajrá....- sóhajtottam, majd a fiúk felé fordultam.- Ti meg miért vagytok így kicsípve?
- Megyünk majd egy díjátadóra....- vágott egy furcsa grimaszt Zayn.
- Nem is örültök neki, hogy lehet, hogy kaptok egy díjat?- döbbentem meg.
- De, persze, hogy örülünk, csak azért jó lenne már egy kis pihenés. Fárasztó ez a mindennapi rohangálás...- mondta Niall.
- Elhiszem!- mosolyogtam rájuk biztatóan.- Na Lottie, hogy állsz?
- Már mindjárt kész! Oké megvan! Akkor csíz!- pont akkor jött egy biciklis, és neki ment Lottie-nak. Lottie elesett, a fényképező pedig ki a kezéből, és darabokra hullott.
- Úristen, úgy sajnálom!- szállt le a biciklijéről az ürge.
- Justin?- nézegettem az embert.
- Sophie? Szia!- mosolyodott el.
- Igen, szia!- öleltem át. Justin gyorsan felsegítette Lottie-t.
- Nézhetnél egy kicsit jobban is a szemed elé!- dorgálta meg őt Lottie.
- Tudom, nagyon sajnálom....- szabadkozott. Lottie és Justin nem nagyon csípik egymást.
- Ja bocsi. Fiúk ő itt Justin. Justin szerintem tudod, hogy kik ők- mosolyogtam.
- Igen, tudom! Csá- fogott kezet mindenkivel, csak ugye Liammel nem, mert ő még mindig nem ért vissza. Kicsit dumáltak egymással a fiúk, és ahogy észrevettem, jól megvannak.
Mikor Justin, és a fiúk is már elmentek, Lottie pedig elvált tőlem útközben, egyedül sétáltam haza a sötétben. Gondolkoztam az egész napon, hogy mennyit nevettünk. Nagyit el is felejtettem. Jó érzés volt, hogy nem kell azért izgulnom, hogy mikor indulok Chicago-ba.
Hazaértem, lefürödtem, és már el is tettem magam holnapra.
2013. március 29., péntek
17.rész- Ki lesz a következő?!
Sziasztok! Itt vagyok, vége a büntimnek a legnagyobb örömömre!! Na, amíg nem voltam itt sok időm volt gondolkozni azon, hogy most milyen fordulatot vegyen a sztori. Sok blogot olvastam már, és szinte mindegyikbe bekavart az ex. Ezért az én blogom most más fordulatot fog venni....ja és bocsi a kicsikét rövidke részért!! Na puszi xxx
- Ki int búcsút minek és kivel?- jött le nagyi csípőre tett kézzel. Összenéztünk Zaynnel, majd újra nagyira.
- Senki semminek és senkivel!- feleltük egyszerre. Miután nagyi fejcsóválva távozott, Zaynnel összenevettünk. Pont akkor nyitott be Lottie. Megfordultam, és sikítozva a nyakába ugrottam.
- Tudod Sophie, hogy én is szeretlek, de azért talán a dobhártyámra még szükségem lehet....meg most egy kis oxigénre!!- fulladozott.
- Upsz....bocsesz- elengedtem, majd megigazgattam a ruháját.
- Szia Zayn!- intett hátra Mr.Egoistának.
- Szia!- mosolygott- Nos, én nem akarok zavarni, meg amúgy is a fiúk kint várnak a kocsiban, szóval én most megyek! Ha végeztetek a barátnős délutánnak, akkor benézhettek hozzánk is!- kacsintott.
- Oké, köszi, szerintem majd megyünk!- odamentem hozzá, és adtam neki egy csókot. Elköszönt, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Lottie-val felmentünk a szobámba, és egy tál gumicukorral a kezünkben levetettük magunkat az ágyra.
- Na mesélj!- Lottie.
- Nos....a fiúkkal kibékültem, Dannel....
- Mindent részletesen!- kérte teli szájjal. Felnevettem, majd folytattam.
- Zaynnel beszélgettem, ő pedig mondta, hogy mennie kell, mert Harry akar odamenni én pedig mondtam neki, hogy hagyj beszéljek vele. Beszéltem vele, ő pedig beszélt a fiúkkal, és ennyi! Másnap átjöttek, és furcsa hangokat hallottunk. Zayn hősiesen a hang irányába ment, és- mint később kiderült- a nagyival eljátszották, hogy ők betörők. Aztán miután jól megijesztettek, nagyi mondta, hogy itt marad. Másnap éjjel Dan részegen jött haza, ezt a nagyi meglátta, Dant felelőtlennek ítélte, és magával akar engem is vinni Chicago-ba. Tömören ennyi- sóhajtottam. Lottie bólogatva hallgatta, de amikor a végére értem, leesett az álla, és hirtelen felpattant, majd kirohant a szobából.
- Lottie!- kiáltottam utána, és én is rohantam ki. Láttam ahogy beront a vendégszobába. Én is berohantam, és hallgattam Lottie-t.
- Figyu Sophie nagyi! Dan nem felelőtlen!! Csak elkövetett egy hibát, amit nem lett volna szabad, ő is fiatal! Én vagyok az, aki mindig itt volt az unokájával, és azt tudom mondani, hogy ilyen még egyszer sem fordult elő!
- Várj!- szóltam- Te honnan tudsz Dan hibájáról?
- Hát...ömm....az hosszú.....- dadogott.
- Gyere csak egy kicsit!- ráncigáltam ki- Lottie ugye azt nem mondod komolyan, hogy Dan veled volt azon az éjjelen?- nem felelt, csak lehajtotta a fejét.
- Figyelj, engem kicsit sem érdekelne, ha vele járnál! De te pontosan tudtad, hogy ezzel tönkreteszel mindent!
- De Dan is ugyanúgy tudhatta!- szabadkozott.
- Igen, de Dan annak nem volt tudatában, hogy a nagyi itt van! Imádom az éles logikám!- tettem hozzá- Ugyanis te beszéltél Harry-vel, Harry mondta, hogy itt a nagyi, te pedig ezt tetted! De miért?
- Mert....csak mert te olyan jóban lettél most a fiúkkal....amikor aznap délután Harry-vel találkoztam folyton arról beszélt, hogy milyen vicces volt nálad...úgy éreztem, hogy én így most a háttérbe szorultam....és ha téged most sikerül kitúrnom, akkor megint én leszek a vicces lány, aki mindig a középpontban lesz!- vigyorgott sátánian. Nem hittem a fülemnek. Azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk....
- Nem kell versenyeznünk a fiúkért Lottie! Ez hülyeség!- mondtam.
- Neked igen! Nekem nem! Ha sikerül még egyszer leitatnom Dant, akkor te mész Chicago-ba...
- Elmondom neki!- jelentettem ki.
- Azt hiszed hinni fog neked?!- nevetett.
- Lottie ne! Mi lett belőled?- egy óriási gombóc növekedett a torkomban.
- Belőled mi lett?! Én legalább nem sajnáltatom magam folyton!
- Én sem! Kíváncsi vagyok, hogy te hogy reagálnál hogyha egyik pillanatról a másikra meghalnának a szüleid...- feleltem halkan.
- Nem tudom....na megyek a fiúkhoz! Hali!- intett, majd elment. Még pár percig ott álltam, aztán pedig bementem a szobámba. Halkan becsuktam az ajtómat, és lassan leültem az ágyamra. Átöleltem a párnám, és bámultam ki az ablakon. A könnyek folytak az arcomon, olyan gyorsan, ahogy kint az eső esett. Komolyan, ki lesz a következő, aki elhagy?! Dan, nagyi vagy....Zayn?! Ennél rosszabb élete senkinek sem lehetne....és senkinek sem kívánom, hogy legyen....de még ilyen sem, amilyen nekem van....
- Ki int búcsút minek és kivel?- jött le nagyi csípőre tett kézzel. Összenéztünk Zaynnel, majd újra nagyira.
- Senki semminek és senkivel!- feleltük egyszerre. Miután nagyi fejcsóválva távozott, Zaynnel összenevettünk. Pont akkor nyitott be Lottie. Megfordultam, és sikítozva a nyakába ugrottam.
- Tudod Sophie, hogy én is szeretlek, de azért talán a dobhártyámra még szükségem lehet....meg most egy kis oxigénre!!- fulladozott.
- Upsz....bocsesz- elengedtem, majd megigazgattam a ruháját.
- Szia Zayn!- intett hátra Mr.Egoistának.
- Szia!- mosolygott- Nos, én nem akarok zavarni, meg amúgy is a fiúk kint várnak a kocsiban, szóval én most megyek! Ha végeztetek a barátnős délutánnak, akkor benézhettek hozzánk is!- kacsintott.
- Oké, köszi, szerintem majd megyünk!- odamentem hozzá, és adtam neki egy csókot. Elköszönt, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Lottie-val felmentünk a szobámba, és egy tál gumicukorral a kezünkben levetettük magunkat az ágyra.
- Na mesélj!- Lottie.
- Nos....a fiúkkal kibékültem, Dannel....
- Mindent részletesen!- kérte teli szájjal. Felnevettem, majd folytattam.
- Zaynnel beszélgettem, ő pedig mondta, hogy mennie kell, mert Harry akar odamenni én pedig mondtam neki, hogy hagyj beszéljek vele. Beszéltem vele, ő pedig beszélt a fiúkkal, és ennyi! Másnap átjöttek, és furcsa hangokat hallottunk. Zayn hősiesen a hang irányába ment, és- mint később kiderült- a nagyival eljátszották, hogy ők betörők. Aztán miután jól megijesztettek, nagyi mondta, hogy itt marad. Másnap éjjel Dan részegen jött haza, ezt a nagyi meglátta, Dant felelőtlennek ítélte, és magával akar engem is vinni Chicago-ba. Tömören ennyi- sóhajtottam. Lottie bólogatva hallgatta, de amikor a végére értem, leesett az álla, és hirtelen felpattant, majd kirohant a szobából.
- Lottie!- kiáltottam utána, és én is rohantam ki. Láttam ahogy beront a vendégszobába. Én is berohantam, és hallgattam Lottie-t.
- Figyu Sophie nagyi! Dan nem felelőtlen!! Csak elkövetett egy hibát, amit nem lett volna szabad, ő is fiatal! Én vagyok az, aki mindig itt volt az unokájával, és azt tudom mondani, hogy ilyen még egyszer sem fordult elő!
- Várj!- szóltam- Te honnan tudsz Dan hibájáról?
- Hát...ömm....az hosszú.....- dadogott.
- Gyere csak egy kicsit!- ráncigáltam ki- Lottie ugye azt nem mondod komolyan, hogy Dan veled volt azon az éjjelen?- nem felelt, csak lehajtotta a fejét.
- Figyelj, engem kicsit sem érdekelne, ha vele járnál! De te pontosan tudtad, hogy ezzel tönkreteszel mindent!
- De Dan is ugyanúgy tudhatta!- szabadkozott.
- Igen, de Dan annak nem volt tudatában, hogy a nagyi itt van! Imádom az éles logikám!- tettem hozzá- Ugyanis te beszéltél Harry-vel, Harry mondta, hogy itt a nagyi, te pedig ezt tetted! De miért?
- Mert....csak mert te olyan jóban lettél most a fiúkkal....amikor aznap délután Harry-vel találkoztam folyton arról beszélt, hogy milyen vicces volt nálad...úgy éreztem, hogy én így most a háttérbe szorultam....és ha téged most sikerül kitúrnom, akkor megint én leszek a vicces lány, aki mindig a középpontban lesz!- vigyorgott sátánian. Nem hittem a fülemnek. Azt hittem, hogy legjobb barátok vagyunk....
- Nem kell versenyeznünk a fiúkért Lottie! Ez hülyeség!- mondtam.
- Neked igen! Nekem nem! Ha sikerül még egyszer leitatnom Dant, akkor te mész Chicago-ba...
- Elmondom neki!- jelentettem ki.
- Azt hiszed hinni fog neked?!- nevetett.
- Lottie ne! Mi lett belőled?- egy óriási gombóc növekedett a torkomban.
- Belőled mi lett?! Én legalább nem sajnáltatom magam folyton!
- Én sem! Kíváncsi vagyok, hogy te hogy reagálnál hogyha egyik pillanatról a másikra meghalnának a szüleid...- feleltem halkan.
- Nem tudom....na megyek a fiúkhoz! Hali!- intett, majd elment. Még pár percig ott álltam, aztán pedig bementem a szobámba. Halkan becsuktam az ajtómat, és lassan leültem az ágyamra. Átöleltem a párnám, és bámultam ki az ablakon. A könnyek folytak az arcomon, olyan gyorsan, ahogy kint az eső esett. Komolyan, ki lesz a következő, aki elhagy?! Dan, nagyi vagy....Zayn?! Ennél rosszabb élete senkinek sem lehetne....és senkinek sem kívánom, hogy legyen....de még ilyen sem, amilyen nekem van....
2013. március 10., vasárnap
Bünti :(
Sziasztok! Nem új rész, csak meg kell írnom, hogy 1 hónapos büntit kaptam, ezért nem fogok tudni részeket hozni egy jó darabig. Max csak ha apum vajszívű, és nekem jó a taktikám....sajnálom, majd amint tudok, hozok részt! Pusz xxx
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
