2013. április 17., szerda

Rossz hír :(

Sziasztok! Nem új részt hoztam. Sajnálatos bejelenteni való, hogy szerintem már csak TALÁN hétvégenként tudok részt hozni,mert ilyenkor hétköznap már nagyon nincs időm. De most hétvégén SEM tudok részt hozni, és szerintem még sok ilyen alkalom lesz. Sajnálom...a kövi rész jövőhét szombatra vagy vasárnapra várható. :(

2013. április 14., vasárnap

24.rész- Az ő rabja lettem

 Olyan hosszúnak tűnt az út. Dannel nem beszélgettem, mert bealudt. Nem csodálkozom, nagyon fáradt lehet. Még múlt héten találtam magamnak egy munkát ott Londonban egy plázában. Nehéz lesz, hogy olyan sokat kell majd utaznom a TW-hoz táncolgatni, de legalább nem olyan sűrűn, na meg pénzért. Nem is kevésért...
- Dan!- keltegettem. Lassan kinyitotta a szemét.- Megjöttünk.
- Oké...- nyújtózkodott, majd felállt, és elkezdtünk leszállni.
 Tudtam, hogy James ott fog várni a gép előtt. Remélem nem fogja észrevenni, hogy sírtam. Semmi kedvem neki elmesélni mindent, amin keresztül mentem. Még azt sem tudja, hogy nem élnek a szüleim.
 Olyan érzéketlen, és rideg lettem amióta teljesen egyedül maradtam. Szinte semmit sem tudok sajnálni, és még a cigire is rászoktam. Egyre többet járok bulizni is. Dan is mondta nekem már nem egyszer, hogy rám se ismer, de az a legdurvább, hogy én se ismerek magamra.Tudom, hogy rosszat teszek, mégis csinálom.
 Megláttam őt. Nagy mosollyal várt engem ott. Talán mégis megörültem neki. Odafutottam, és a nyakába vetettem magam.
- Úgy hiányoztál!- súgta a fülembe.
- Te is nekem.- néztem bele a tengerkék szemébe. Megfogta a bőröndöm, és betette egy taxiba. Dan mondta, hogy neki már mennie is kell, de vigyük haza a cuccait.
 Mikor megérkeztünk elámulva szálltam ki. Beépített medence, luxus...
- James, ez biztos, hogy a miénk?- dadogtam.
- Igen. Én néztem ki nektek. Tetszik?- ölelt át hátulról.
- Ez gyönyörű...- ámultam-bámultam.
- És még vár bent egy meglepetés.- megfogta a kezem, és elkezdett befelé húzni.- Emlékszem, mesélted nekem, hogy régebben még élni-halni tudtál volna a One Direction-ért. Megkérdeztem a húgom, ő pedig mondta, hogy aki egyszer Directioner volt, az az is marad.- magyarázta, miközben befelé mentünk. Jaj istenem, ebből még nem fog jó kisülni.
- Aha, és?- kérdeztem tök egyszerűen. Benyitott. Ez a látvány fogadott:
És ez még nem volt minden. A kanapé mögül előugrottak a 1D-s fiúk. Zayn is mosolyogva ugrott elő, de ahogy engem meglátott, lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy az összes többi fiúnak, na meg nekem is.
- James. Ez nagyon kedves, de én...- fordultam a barátom felé.
- Nem tetszik?- csalódottnak tűnt.
- Nem erről van szó, ez nagyon kedves tőled, de...ez bonyolult. Köszönöm, hogy örömet próbáltál szerezni, de ez most nem nagyon jött össze.- mosolyogtam rá halványan.
- Miért?
- Mert...mert én és Zayn régen jártunk, de aztán szakítottunk. És...ennyi.- meséltem el röviden.
- Hoppá. Bocsika, ezt nem tudtam.- szabadkozott. Átöleltem. Gőzöm sincs, hogy most akkor mit mondjak  a fiúknak, vagy most mit csináljunk.
- Ömm...hát heló.- köszönt Harry.
- Sziasztok.- nevettem fel egy kicsit.
- Láttuk a The Wanted új klipjét.- vágott egy grimaszt Louis.
- Talán nem tetszik, ahogy táncol a barátnőm?- James kezei megfeszültek a derekamon.
- Talán a barátnődnek nem egy olyan nyomi bandában kéne táncolnia, mert jobbat érdemel.- kacsintott Liam.
- Köszönöm.- pirultam el.
- Nincs kedved átjönni hozzánk táncolni?- vetette fel az ötletet Niall.
- Azt hittem, hogy nincs már köztetek semmi.- dobta oda neki James bunkón. Szembe fordultam vele.
- Kérlek. Nincs is semmi. Ne csinálj ebből nagy ügyet.- sóhajtottam.- Nagyon szívesen mennék Niall, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Inkább maradnék a Wanted-nél.
- Oké. Szerintem is maradj.- mondta Zayn. Harry beleütött a hasába.
- Nincs kedvetek maradni mozizni egyet?- kérdeztem.
- Hát...sajnos ma este koncertünk van, meg gondolom neked is inkább pakolnod kéne, de holnap szívesen átjövünk.- mosolygott Liam.
- Rendben. A számom nem változott.- kacsintottam, majd elköszöntünk a fiúktól. Felmentem a szobámba, és elképesztő látvány fogadott még ott is.
Miután kipakoltam(James segítségével) leültünk az ágyamra. Hozzábújtam, de ő most durván ellökött magától.
- Nem akarom, hogy azokkal a fiúkkal találkozgass.- mondta, és a szeméből most a düh érzése volt kivehető.
- Mi? James, mondtam, hogy velük csak barátok vagyunk.- sóhajtottam.
- Nem hiszek neked. Nem jön át senki ide, megértetted? Dannek máshova vettem lakást, a város másik felébe. Mostantól úgy fogsz táncolni, ahogy én fütyülök, érted?!
- James, mi van veled?- ugrottam fel ijedten. Megfogta a karom, és visszahúzott.
- Enyém vagy. Ide a telefonod!- adta ki az utasítást.
- Nem.- makacskodtam. Ezt ő egy pofonnal díjazta. Éreztem, ahogy ég az arcom jobb fele, ahol megütött. A könnyek elkezdtek lefolyni az arcomon. A kezébe adtam a telefonom. Ő azt a földhöz vágta, így darabokra esett.
- Figyelj cica. Sokkal egyszerűbb lesz minden, ha hagyod, hogy csináljam a dolgom.- fektetett le az ágyon. A két kezemet lefogta. A nyakamat kezdte csókolgatni. Mivel a kezeimet nem tudtam mozgatni, tökön rúgtam. A fájdalomtól egy kis időre abbahagyta, majd újból elkezdte, immár a lábaimon ülve. Ficánkoltam, kapkodtam el a fejem.
- Nyugodj már le te kurva!- csapta meg a combom. Ismét sírni kezdtem. Levette rólam a farmerem, és a pólóm, és a hasamat kezdte el simogatni. Kirázott a hideg. Lassan mindent levett rólam, és magáról is. Egy jó ideig még ficánkoltam, és próbáltam menteni magam, de egy idő után már elfáradtam, és kénytelen-kellet átadtam magam neki.

2013. április 9., kedd

23.rész- Levél

Hali! Bocsi, hogy ilyen későn, de meghoztam az új részt! Kicsit lelkizős, és egy kicsit rövid, de itt van! ;)) Puszi xxx

*Négy évvel később*

 Éppen a cuccaimat dobálom egy bőröndbe, ugyanis az én drága bátyám kitalálta, hogy jobb lesz nekünk, ha Londonba költözünk. Hogy miért?! Nem tudom, és szerintem ő se.
 Ahogy pakoltam a cuccaim, érdekes képek kerültek elő. Volt olyan is, amin még Lottie-val voltam. Hát igen...ő két éve elköltözött. Tartjuk a kapcsolatot, de nem tudjuk olyan sűrűn az időeltolódás miatt. Nálunk 19.15 van, náluk 4.15. Kicsit sem kevés. Aztán előkerült egy olyan, ahol a 1D-s fiúkkal pózolok. Hogy hiányoznak nekem a baromságaik...
 Ezeket a dolgokat egy kis ékszeres ládikóba tettem, és lassan összehúztam a bőröndöm, indulásra készen állva. Igaz, majd csak 20.00-kor kell indulnunk, de én még el akarok menni "elbúcsúzni" a környéktől. Mégiscsak 21 éve itt élek!
 21...szép kor. Amióta nem vagyok Zaynnel, a The Wanted háttértáncosának álltam. Igaz, hogy nem jövök ki jól a fiúkkal, de sokat fizetnek, és szeretem is azt, amit csinálok. Nekem ez épp elég. Dan menedzsment, ezért nagyon keveset van itthon, és amikor itthon is van, akkor is hulla fáradt. A nagyiék Kanadába költöztek, és nem sűrűn beszélünk. Nagyon egyedül érzem magam. 4 éve egy fiú sem akadt, akiben úgy megbíztam volna, mint Zaynben. Bár, most van alakulóban valami egy bizonyos James nevű fickóval.
- Sophie! Ha még el akarsz menni egy kicsit, akkor szerintem indulj!- nyitott be Dan.
- Oké, köszi hogy szóltál.- dobtam felé egy mosolyt, majd készülődni kezdtem. Régen ekkora sarokkal még
biztos, hogy nem tudtam volna járni, de mivel a klipekben magassarkúban kell táncolni, ezért már egész jól belejöttem. A hajamnak -amit akkorra átfestettem feketére- a frufruját egy sárga rózsával elcsatoltam, szürke szemhéjfestéket, és "cicás" szemceruzát raktam fel, majd indulásra készen álltam.
 Mikor már sétálgattam, eszembe jutott James. Vele már olyan 3 hete beszélek. Igen, mert csak 1 hetet találkozgattunk, mert ő is kiköltözött Londonba. Jó hír, hogy szinte szomszédok leszünk. Körbenéztem. New Yorknak ennek a része vészesen kezd ürülni. Szinte minden második üzlet be van zárva, ami pedig nyitva van, az totál csöves. A házak össze vannak graffitizve. Néhány ablak be van törve, és minden házban legalább 4 lakás tuti eladó. Szó szerint ijesztő. Mégis szeretem. Érthető...minden emlékem ide köt. Csak még a régebbi nyaralások nem, de amióta nincs velünk felnőtt, azok is megszűntek. Elmentem a parkba, ahova még régebben nagyon sokat jártam. Egy kopó ugróiskola volt a földön, mellette pedig egy kréta. Megfogtam, és jó nagy betűkkel odaírtam:
SZERETLEK NEW YORK! KÖSZÖNÖK MINDENT!
 Hogy mit köszönök?! Nem tudom...jól esett leírni. Lehet az, hogy a magányba beleőrüljön az ember?! Mert akkor nekem az is sikerült. Még egyszer körbenéztem. Aztán valamin megakadt a szemem. Egy kis cetli volt azon a helyen, ahol csak én és Zayn jártunk. Két bokor közötti, elég rozoga padon. Odasétáltam, és leakasztottam onnan. Sokkot kaptam. Zayn kézírása....és az üzenet nekem van címezve! 
 "Sophie! Amikor ezt olvasod, akkor mi már valószínűleg nem leszünk együtt. Sőt, én még a közeledben sem leszek...
 De tudd, hogy mindig vigyázni fogok rád. AKÁRHOL! 
 Nem minden úgy sült el, ahogy én gondoltam. Rosszul esett amit mondtál nekem...ellenben elhiszem, hogy neked is rosszul esett, amit én mondtam. 
 Életemben először a szívem két felé húzott. Hozzád, és ahhoz, hogy ne bocsássak meg neked. Lehet, hogy azért, mert nem volt elég merszem ahhoz, hogy eléd álljak, és azt mondjam: SZERETLEK! 
Már tudom, hogy nagy hiba volt. Remélem találsz magadnak valakit, aki megérdemel egy olyan tökéletes lányt, mint amilyen te vagy. Sajnálok mindent...
Mindig szeretni fog téged: Zayn Malik, az a gyáva nyúl, aki volt olyan hülye, hogy hagyott elmenni téged."
 Már megint sikerült megsiratnia...Miért nem találtam meg ezt előbb?! Miért most, amikor már nem tehetek semmit?!
 Lassan, és sírva sétálgattam haza. A házunk előtt Dan már a kocsi előtt toporgott. Én a levelet szorongattam. Sosem fogom elengedni...HIÁNYZIK AZ A BAROM!!
 Bepakoltunk a kocsiba, és elindultunk. 1 óra múlva már a repülőn ültem. Hogy eltereljem a gondolataimat Zaynről, azon kezdtem gondolkozni, hogy hamarosan James ölel majd át.
 Most először még ennek sem tudtam örülni...

2013. április 7., vasárnap

Új blog :)

Nem új részt hoztam, csak bejelenteni valót. Új blogom van, amire már ki is raktam az új részt. Légyszi kukkantsatok be, és köszönöm ide a komikat, de mindig ugyanazok írnak...szeretném tudni, hogy mi a véleményetek a blogomról...KRITIKA IS JÖHET!!!!!!!!!! Nem pofázok többet, itt a blog:  http://fantasystorywithharry1d.blogspot.hu/ na puszi xxx

2013. április 6., szombat

22.rész- A szökés(xDD)

Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit később, de itt az új rész. :) Bocsi, a cím utáni "xDD"-re, csak apum imádja azt a sorozatot. xDD Jövőhéten az egyik barinőm, és az ő barinője szervezne egy Directioner találkozót, nem lennének túl sokan, de akinek van kedve, az vagy ide komiba, vagy twitteren, facebook-on írjatok neki! :) Twitter: https://twitter.com/mrsstyles0000
Facebook: http://www.facebook.com/profile.php?id=100004986030204
Olyan 14.00 órás kezdettel, ha minden igaz, akkor az árkádban történne ez. Én sajna nem tudok menni, épp nem leszünk otthon, jövőhét szombat a legvalószínűbb időpont. :) Mindenkit szívesen látnak, kaja-pia nem lesz, csak ha magadnak veszed, meg semmi ilyen, nem vendéglátósdi lesz. :D na bocsi, hogy ilyen sokat pofáztam, de megkért, hogy írjam ki. Puszi xxx

 Sírtam, és sírtam, nem is akartam abbahagyni. Lehet, hogy nem olyan sok ideje ismerem, de nekem ez épp elég volt ahhoz, hogy így megszeressem. Dan kiment, nem tudom, hogy hova. Egy idő után csillapodott a sírásom, és gondolkozni kezdtem. Még mindig nem tudom, hogy hogyan kerültem ide. Hogy ki hozott be, és hogy miért. Hogy Zayn vajon most mit csinál. Jobban örülnék annak, ha ő most boldog lenne. Nem szeretném, ha miattam sírna. Mindent elrontottam. Nem is én, hanem Justin, de tudom, hogy én is hibás vagyok, nem is mondom, hogy minden az ő hibája.
 Dan egy kávéval jött be. Leült, és az arcomat fürkészte. A könnyek még folytak az arcomon. Ki akartam innen menni. Nem is tudom, hogy hova, most, hogy nincs velem...nem tudom, hogy hová megyek majd délutánonként. Nélküle minden olyan más lesz. Próbáltam lenyelni a torkomban az ismét keletkezett gombócot.
- Jobban vagy?- kérdezte Dan hirtelen.
- Kicsit sem.- csóváltam meg a fejem.- Dan?
- Hmm?
- Miért hoztak be, és ki?
- Sok vért vesztettél, és...Justin....- mondta ki a nevet már halkabban. Lefagytam. Az a...mi van, ha Zayn meglátta, ahogy engem a karjaiban visz?! Ajj, már megint Zayn. Zayn-t már kicsit sem érdeklem. Nem érdekli, hogy hol vagyok, nem érdekli, hogy mi van velem. Üreges tekintettel bámultam magam elé. Úgy éreztem, kezdek megkattanni. Nem csoda...megadatott nekem az, hogy egy olyan fiúval legyek együtt, járjak vele, akiért lányok milliói vannak oda, én pedig megcsaltam őt, és nem becsültem meg, ezt a fantasztikus részét az életemnek. Csak most látom, hogy mennyire hiányzik már minden, amit együtt csináltunk. Hihetetlen.
- Jó napot, Miss.Mitchell. Hogy van?- jött be a doki mosolyogva.
- Maga szerint hogy vagyok?!- ültem fel hirtelen. Dan felállt, és lassan visszanyomott az ágyba. Nyomott egy puszit az arcomra.
- Nyugi...- súgta oda közben. Lassan lenyugodtam.
- Nos, ha az állapota nem javul, még 1-2 hétig bent kell tartanunk. A súlyos vérveszteség többek közt hajhulláshoz, sápadt bőrhöz is vezethet. Sok vasat kell szednie, vagy pedig májat, spenótot kell ennie.- magyarázott. Én kikapcsoltam annál, hogy "1-2 hétig bent kell tartanunk". Biztos, hogy nem fogom kibírni. Éles tárgyat akarok, MOST!!!!
- Kérem, doki.- szóltam közbe higgadtan. Ő felnézett a kis füzetéből.- Ha javul az állapotom, akkor meddig kell még itt maradnom?
- Akkor pár napon belül hazamehet.
- De bakker, beszéljen már érthetően, mennyi az a pár nap?!- akadtam ki ismét.
- 4-5 nap hölgyem, és kérem higgadjon le. Nem tesz jót, ha...
- Nincs semmi bajom! Jól vagyok, csak egy kis vért vesztettem! Úgy beszél, mintha egy gyógyíthatatlan betegségben szenvednék!- kiabáltam.
- Pszichológussal is beszélnünk kell...- fordult Dan felé. A bátyám bólogatott. Remek, már a doki is azt hiszi, hogy totál dilis vagyok. Pedig nem! Vagy igen?! Én ezt nem bírom...meg kell szöknöm! Lefeküdtem újra, és nézegetni kezdtem a kezem. A jó mély vágásokat rajta. A mutatóujjamat végighúztam rajta, és egy kicsit felszisszentem. A doki kisétált.
- Na ez meg mire volt jó?! Azt hiszi, hogy beketyóztál!- kezdett engem szidni Dan.
- Dan? Hozol nekem egy fáslit a kezemre?- kérdeztem tőle. Tudom, hogy nem illett oda, egy kicsit sem, de nem érdekelt. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy arról beszélgessünk, hogy hogyan kellene itt viselkednem. Sehogy, ugyanis ez az utolsó napom, amit itt töltök.
- Lehet, hogy igaza is volt...- motyogta, majd felállt, és kiment. Én kinéztem az ablakon, és észrevettem, hogy a földszinten vagyunk. Felkeltem, és kinyitottam az ablakot. Odaraktam egy tollat, amit csak úgy ott találtam, hogy ne lehessen jól becsukni. Itt fogok kimászni éjszaka. Az ágyam szélén egy sporttáska volt, abba pakolta Dan a cuccaimat, amiket ma behozott nekem. Lépteket hallottam, gyorsan visszapattantam az ágyamba. Dan már be is nyitott, egy fáslival. Odanyújtottam neki a kezem, ő pedig bekötötte. Furcsa, hogy emiatt hoztak be, viszont még semmit sem csináltak vele...
 21.00 óra fele Dan elköszönt, és elment. A doki is elköszönt 22.00 óra fele, és mondta, hogy éjszaka már nem néz be senki, hogy el tudjak normálisan aludni. Eljátszottam, hogy a halálomon vagyok, majd olyan 23.15 fele, amikor lassan kiürültek a folyósok, elkezdtem összeszedni a holmim. Csak egy farmert vettem föl, a kórházi gönc maradt rajtam. Fogtam a táskám, felvettem egy sportcipőt, és halkan felnyitottam az ablakot, és kiugrottam. Észrevettem, hogy a doki pont akkor nyitott be hozzám.
- Hey!!- hallottam az ordítását. Rohanni kezdtem. Nagy pechemre mi vagy 30 percre lakunk a kórháztól, Lottie 45, a fiúk pedig 5. Nem tudtam, hogy mit csináljak...Hátranéztem, és vagy 5 doki a nyomomban volt. Na ne már! Egy beteggel kevesebb, kit izgat?! Ott voltam a fiúk háza előtt. Égtek a villanyok. Hirtelen jött ötletből, vagy már csak reflexből, nem tudom, de megnyomtam a csengőt. Toporogva vártam, hogy végre valaki ajtót nyisson. Mikor már úgy láttam, hogy senki sem fog beengedni, viszont a dokik már majdnem itt vannak, ismét futni kezdtem volna, de akkor egy kar behúzott a kertbe. Gyorsan becsukta az ajtót, és bevitt a házba. Fuldokolva köhögtem. Szédülni kezdtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Hallottam, ahogy távoli hangok a nevemet kiáltják, aztán elsötétült minden.

Lassan ébredezni kezdtem. Puhán feküdtem, és egy hideg nedves valamit éreztem a homlokomon. Erőtlenül nyitottam ki a szemem. Egy nagyon ismerős szobában voltam, és az ágyon ott ült mellettem...
- Zayn!- kiáltottam, majd gyorsan felültem, de rögtön vissza is hanyatlottam, ugyanis éles fájdalom hasított a fejembe, és szédülni kezdtem. Nem mondott semmit, csak felállt. Odahozta mellém a táskámat.
- Jobban vagy?- kérdezte hidegen.
- Igen.- válaszoltam félénken.
- Akkor már indulhatsz is.- adta oda a táskámat, és kinyitotta nekem az ajtót.

2013. április 4., csütörtök

21.rész- Kidobott

Sziasztok!:) Na, az van, hogy eddig a nővérem Hévízen volt, így az ő gépét használhattam, mert az enyém bekrepált. Szóval most, hogy hazaért, már ritkábban fogok tudni részeket hozni :s sorry. De most itt van egy ;) puszi xxx

 Lehajtottam a fejem. Ha elmondom neki az igazat, akkor biztos, hogy nagyon megharagszik rám, és nem fog kérni többet belőlem. Viszont hazudni meg én nem akartam. Attól még rosszabb lenne a lelkiismeretem, meg amúgy is...csak nem szeretek hazudni, és kész! Ránéztem, ő pedig már kissé felszülten várta a válaszom.
 Itt van ő, aki mindig itt volt velem. Ő, aki mindig kitartott mellettem. Ő, aki a saját életét is feláldozta volna értem. Ő, aki rohant hozzám, amikor valami hülyeséget csináltam. Ő, aki színeket hozott az életembe.
 És itt vagyok én, aki sajnáltattam magam. Én, aki sosem gondoltam arra, hogy csináljak neki valami meglepetést. Én, aki képes lett volna elmenni, és itt hagyni őt. Én, aki maximum szürkeséget vittem az életébe. És én, aki megcsaltam őt...
 Ismét zokogni kezdtem. Zayn nem értette, viszont mégis vigasztalni próbált. Ha tudná, az okát, amiért ennyire kivagyok, akkor...inkább bele sem merek gondolni, hogy mit tenne...
- Zayn...- kezdtem el. Vettem egy mély levegőt, majd kimondtam:- Én...megcsaltalak...- a keze, amely eddig a hátamat simogatta, most ökölbe szorult. Félve néztem rá. A szeméből a csalódottságot és a düht lehetett kiolvasni.
- Kivel?- kérdezte ingerülten.
- Justin...- szipogtam.
- A fiúknak mégis igazuk volt a kapcsolatunk legelején.- állt fel. Higgadt volt, de mégis ideges...
- Kérlek ne mond ezt...- próbáltam legalább most visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Ő elővett egy táskát, és elkezdte beledobálni a cuccaim.- Zayn kérlek...- odamentem hozzá. Csak álltam mellette.
- Miért ne?
- Mert szeretlek!- sírtam.
- Akkor fejezd is ki, de ne úgy, hogy közben mást csókolgatsz.- nézett rám.- Miért?
- Hát...ültünk a fagyizóban, ő meg csak megcsókolt...- próbáltam győzködni.
- Nem azt kérdeztem, hogy hogyan történt, egy kicsit sem érdekel, meg az sem, hogy esténkét miket csináltatok...- tette hozzá halkan. Hallani lehetett a hangján, hogy mérges, de közben láttam a könnyes szemeit.
- Nem! Nem csináltunk semmit! 9 éve volt nálunk utoljára körülbelül!
- Kérlek, csak...most menj el.- nyomta a kezembe a táskámat, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- De Zayn...- szóltam egy utolsó próbára.
- Fogd be Sophie! Kérlek....- nézett a szemembe. Én kimentem gyors léptekkel. Még egyszer visszanéztem, de ő becsapta az ajtaját. Harry és Louis jöttek fel a lépcsőn. Harry nagyon vigyorgott.
- Szerinted mit csinálhatnak odabent?- ekkor meglátták a kisírt szemeimet, hogy egy táskát fogok, és Zayn ajtaja előtt állok.
- Mi történt Sophie?- én nem válaszoltam, csak sírva lerohantam. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem hazafelé futni. Útközben találkoztam Justinnal.
- Sophie! Mi az?- állított meg.
- Szerinted mi te marha?! Nekem barátom van, te meg lesmároltál!- vágtam a fejéhez, majd tovább futottam. Nem haza, hanem egy parkba. Leültem a padra, felhúztam a térdeim, és csak sírtam.
 Hogy nem ölel át többé. Hogy nem csókol meg többé. Hogy nem mondja nekem többé azt, hogy szeretlek. Hogy többé nem aludhatok el a karjaiban. És a fiúk...
 Nekem nem kellett több. Felálltam, és egy éles dolog után kezdtem kutatni. Nem messze a parktól, egy faközért előtt üvegszilánkokat találtam. Visszaültem a padra, és végighúztam a szilánkot a csuklómon. Ez normális esetben szörnyen fájt volna, de a szívemben sokkal nagyobb lyuk tátongott. Néztem, ahogy a vér kibuggyan belőle, és lassan végigfolyik a kezemen. Csináltam még 2 ilyen vágást, és a végén már az egész alkarom véres volt.
 Hirtelen szédülni kezdtem. Nem éreztem semmi mást, csak egy idő után sötétséget. Mindenütt...

 Távoli hangokra lettem figyelmes, és éles sípolásokra. Sok ember vehetett körül. Lassan kinyitottam a szemem, és egy "fehér szobában" találtam magam. Nem tudtam, hogy hogy kerülhettem oda, és azt sem, hogy hol vagyok. Mellettem volt egy szék, amiben ott ült Dan.
- Dan?- szóltam halkan. Ő hirtelen nézett rám.
- Sophie! Miért csináltad?- odajött mellém, és a csuklómra nézett. Én is ránéztem, és minden beugrott. Könnyezni kezdtem.
- Zayn...- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Sophie nyögd már ki, hogy mi a franc van!- kért idegesen.- Én is felhívtam őt, mondtam neki, hogy mi történt, és hogy jöjjön be, mert te is biztos azt szeretnéd, de ő csak annyit, mondott, hogy erről kérdezzelek meg téged is.
- Justin...meg én....- sírtam. Dannek leesett a dolog.
- De nem te tetted, hanem ő, ugye?- kérdezte megenyhülve. Én csak bólintottam. A könnyek patakban folytak az arcomon. Szerintem már lázas is lehettem. Ha sokat sírok, akkor mindig az leszek. De most nem érdekelt. Az sem érdekelt volna, ha most meghaltam volna. Ugyanis életem legfontosabb emberének nem hiányoztam volna...

2013. április 2., kedd

20.rész- Tudatában voltam, hogy óriási hibát követek el...

Sziasztok! Hoztam egy részt, bocsi ha rövid kicsit, de most csak ennyi időm van.Bocsi, hogy tegnap, és tegnap előtt nem hoztam részt. :( na puszi xxx

  Zaynnel felkeltünk, és már elrontott kedvvel mentünk le reggelizni. Elgondolkoztam, és a gondolkozásomból az lett, hogy már rettegtem. Belegondoltam, hogy mi van, ha a Directionerek ezt elhiszik, és az első hír, amit rólam meghallottak, az az hogy ezt tettem Zaynnel. Bele sem merek gondolni, hogy miket csinálhatnának velem, ha nem szeretnének.
- Hey, min gondolkozol annyira?- fogta meg a derekam Zayn.
- Zayn...mi van, ha a Directionerek nem fognak szeretni?- kérdeztem lesütött szemekkel. Olyan dedósnak éreztem magam, hogy ilyet kérdezek.
- Miért ne szeretnének?- kereste a tekintetem. Mélyen a szemébe néztem.
- Mert elkönyvelnek olyannak, amilyennek ebben a cikkben beállítottak....
- Nem hisznek el olyasmit, amit mi nem támasztunk alá. Már ismerem őket...- nevetett fel halkan. Halványan elmosolyodtam.
 Leültünk a reggelinkkel a kanapéra, és Zayn elkezdte olvasgatni az újságot. Ahogy olvasgatott, Paul hirtelen berontott.
- Malik! Magyarázatot! Most!- állt Zayn elé.
- Paul, hiszen te is ott voltál! Csak nem tudtam befejezni a mondatom és ennyi...
- Nem szeretnék több ilyet meghallani. Elég világos voltam?- kérdezte Paul ellentmondást nem tűrő hangon.
- Aha...- ült vissza Zayn unottan. Paul sóhajtva megcsóválta a fejét, majd elindult. Pont ahogy ő kilépett, a fiúk beléptek hozzánk a nappaliba.Mindenki elhelyezkedett a kanapén valamilyen érdekes pózban.
- Áááá!!- sikítottam fel. Niall ijedtében összerezzent, és ennek köszönhetően leesett a kanapéról. Kb egy perc múlva viszont már fel is bukkant.
- Bakker Sophie!- fakadt ki így hirtelen. Én szakadtam a röhögéstől. Ő is nevetett.- Megijedtem...
- Nem mondod?!- nyögtem ki. A többiek is persze röhögtek. Niall csak egy kicsikét nevetett, lehet hogy egy kicsit zavarba jött.
- Amúgy miért sikítozol?- vigyorgott Louis.
- Mert totál kiment a fejemből, hogy ma van a koncertetek napja...- mosolyogtam. A fiúknak kikerekedtek a szemeik.
- Az a legdurvább, hogy mi is elfelejtettük...- húzta a száját Zayn.
- Skacok, valaki hívja fel Pault, hogy nagyon gyorsan be kell szervezni egy próbát!- adta ki az utasítást Liam.
- Oké, akkor majd te!- intézte el Harry, egy sima rámutatással.
- Miért én?- siránkozott Liam.
- Mert mi túl nyuszik vagyunk.- vigyorgott Zayn. Liam hangosan felsóhajtott, majd fogta a telefont, és kivonult.
- Tudjátok, nem értelek titeket.- jelentettem ki. Mindenki érdeklődve tekintett rám.
- Miért?- Niall.
- Miért nem mertek soha Paullal beszélni?
- Nem tudjuk...csak mondjuk nem szeretjük, amikor leordítják a fejünket!- Harry.
- De...miért ilyen ideges mindig?- kérdezősködtem.
- Nem lehet könnyű neki sem. Nem is ítéljük el, csak inkább elkerüljük őt.- röhögött Zayn. Épp hogy ezt befejezte Liam már vissza is jött.
- Na, beszervezett nekünk egy próbát. Fél óra múlva értünk jön.- jelentette ki.
- Mennyire ordibált?- vigyorgott Loui.
- Hogy?- kérdezett vissza Liam. Mindenki röhögni kezdett. Ezek szerint nagyon.
- Mennyi idős kb egy próba?- kérdeztem, miközben Zayn ölébe ültem.
- Kb másfél órás. Zayn-t és Harry-t ismerve. Harry béna, Zayn meg sose emlékszik a szövegre.- sóhajtott Niall. Zayn és Harry megvonták a vállukat. Harry fölállt, és miközben vonult kifelé még visszaszólt:
- Nem baj, így kell szeretni!- mindenki fogta a cuccát, és készülődni ment. Belenéztem Zayn gyönyörű barna szemeibe. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást.
- Menned kéne...készülődni...- mondtam egy kábán.
- Igen, kéne.- mosolygott. Adott egy rövid csókot, majd letett az öléből, és felment. Álmodozva dőltem hátra a kanapén. Mi lett volna velem, ha elmegyek nagyival?!
 Emlékszem még régebben azon gondolkoztam, hogy senkinek sem hiányoznék. Lottie azt mondta nekem, hogy csak sajnáltatom magam. Lehet, hogy igaza volt, hiszen...jó, igen, elvesztettem a szüleim, de amikor mondjuk összevesztem Dannel, akkor sem kellett volna így magamba roskadnom, hiszen nem ez volt az első alkalom. Lehet, hogy tényleg sajnáltattam magam, hiszen itt volt nekem Zayn, Dan, Lottie, nagyi és a fiúk is, akikre mindig számíthattam, de én csak azzal voltam elfoglalva, hogy anyuék elmentek. Nem vettem észre azt, ami megvolt nekem.
 Furcsa, hogy eddig ezeket nem vettem észre. Buta, felelőtlen, és dedós voltam, ahogy Dan mondta. Végig igazuk volt...
- Sophie! Velünk vagy?- nevetett Louis.
- Nem, bocsi. Miket mondtatok?- ráztam meg a fejem.
- Csak annyit, hogy elindultunk, majd jövünk.- mosolygott Liam. Bólintottam, majd integetni kezdtem. Zayn gyorsan odafutott hozzám, majd nyomott egy gyors puszit a számra.
 Mikor becsukták az ajtót, gondolkozni kezdtem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy étterembe, és eszek valamit. Úgyis rég voltam már, meg amúgy is, még gondolkozni szerettem volna. Felmentem az emeletre, és a szekrényem elé álltam. Nem akartam nagyon kicsípni magam, egyedül megyek, de nem is akartam úgy kinézni, mint egy csöves. Valahogy a kettő közt. Miután felöltöztem, a hajamat egy szoros copfba kötöttem,
 enyhe sminket raktam fel, majd elindultam. Nézegettem sorba az éttermeket. Olyat akartam, ahol nincsenek túl sokan. Ahogy nézegettem, az egyikben észrevettem Justin-t. Na, az ő társaságára mindig vágyok, most bepótolhatjuk, hiszen a múltkor úgyis váratlanul hagytam ott szegényt. Nem tudom, hogy jó ötlet lesz-e, hiszen ha Zayn megint meglát vele, akkor nekem annyi. De most szükségem volt valakire. Leültem mellé.
- Szia, szabad?- mosolyogtam, bár már ültem.
- Szia, neked mindig!- kacsintott, majd két puszival üdvözölt.
 Beszélgetni kezdtünk, majd egy kis idő után kiöntöttem neki a szívem. Mindent elmondtam neki, amit délután gondoltam. Bólogatva hallgatott, majd amikor a végére értem, gondolkozni kezdett.
- Figyelj Sophie, szerintem...lehet, hogy csak a Dannel való vita, és minden más abban a korszakodban sokkal érzékenyebben érintett, mint máskor.
- Gondolod?
- Persze, sosem voltál ilyen, most hirtelen miért lettél volna? Hidd el nekem, ez így van!- mosolygott. Megöleltem.
- Köszönöm Justin, imádlak!
- Nagyon szívesen! Mondtam, hogy hozzám mindig fordulhatsz...- nézett a szemembe. Éreztem, hogy ez kezd kínossá válni. Justin elkezdett közelíteni felém. Nem akartam, hogy ez megtörténjen, mégis lefagytam, és csak hagytam, hogy megcsókoljon. Eljutott a tudatomig, hogy most csaltam meg életem szerelmét...hirtelen elhúzódtam, és lehajtottam a fejem.
- Sajnálom...- mondta halkan Justin. Könnyes szemmel felpattantam, majd hazarohantam. A fiúk már otthon voltak. Kicsaptam az ajtót, és körül nem nézve felrohantam a szobámba, és ott is becsaptam. Lerogytam az ágyamra, és csak zokogtam. Hogy lehetek ekkora idióta?! Zayn halkan benyitott. Leült mellém, és aggódva simogatni kezdett. Nem érdemlem meg őt...most mit mondjak neki?!
- Mi történt?