Hali megint itt vagyok!! Hoztam egy új részt!! ;)) Bocsi, ha valakinek nem jön be ez a túl hamar, meg túl drámai dolog, de hát....:$ de azért most itt van, úgyhogy jó olvasást!! puszi xxx U.I.: bocsika a rövid részért!!! :(
Ahogy ezt kimondta Zayn...először fel se fogtam...Kellett kb két perc mire felfogtam, hogy ez azt jelenti, hogy kész, nincsenek többet....Feltört belőlem a zokogás, és csak azt ismételgettem, hogy: "ez nem lehet igaz, ez csak egy rémálom!!!!" Igen, egy rémálom, amiből sosem ébredek fel...A könnyek patakban folytak az arcomon....Aztán perek múlva eszembe jutott valami, jobban mondva valaki.
- Zayn!- erre ő felkapta a fejét- Dan hol van?
- Ő...intézi az ügyeket...este viszont már itthon lesz!- mosolygott rám halványan. Próbáltam, de nem tudtam visszamosolyogni. Belegondoltam a tegnapi napba. Ahogy rákiáltottam anyura, és a napokban ami ért engem feszültség, mindet rajta vezettem le. Pedig ő csak óvott engem. Ha visszatudnám pörgetni az időt....nem tudom, hogy mit, de valamit tuti máshogy csinálnék...de most már mindegy...nem tudom visszapörgetni, és már sosem tudom megmondani neki, hogy mennyire sajnálom...éreztem, hogy Zayn közelebb jön, és megölel. Éreztem az édes illatát, és nagyon jó érzés volt tudni, hogy ő mindig itt lesz nekem. A sírásom közben csak ennyit tudtam mondani, de ezt is elcsukló hangon:
- Köszönöm, hogy itt vagy velem!!!!
- Ne butáskodj!! Most máshol nem is lehetnék!!- nem engedett el az ölelésből, de nem is bántam. Ez így nekem tökéletes volt. Nem érdekelt semmi. Nem tudtam, hogy mi lesz velem...aztán bevillant amit tegnap beszéltem Zaynnel...hogy nem jó hamar felnőni...azt mondtam neki, hogy milyen jó neki, hogy nincsenek ott a szülei...milyen hülye voltam!! Még azt sem becsültem meg, hogy milyen óvó szüleim vannak!! Lehet, hogy néha tényleg túlzásokba estek, de...most valahogy nem tudtam szidni őket...Hallottam lent egy ajtócsapódást. Lehet, hogy mégis túlélték? Tudtam, hogy nem, de ugye ahogy mondani szokták: a remény hal meg utoljára. Gyorsan felpattantam, és lerohantam. Lottie-t láttam ott. Nem tudtam, hogy tudja-e. Már vettem a levegőt, hogy valahogy elmeséljem neki, de közbe szólt.
- Nyugi Sophie, nem kell....már tudom, Harry mesélte, és bocsi, de én tegnap....- én csak bólintottam, hogy tudom. Ő odajött, és megölelt. Én pedig csak sírtam, és sírtam. Hallottam néha, hogy Lottie szipog, ebből következtettem arra, hogy ő is sír. Jól esett, azért, mert így éreztem, hogy együtt érez velem. Legalább három ember maradt akire még számíthatok...
Egy olyan két óra múlva, amikor már valamiképp megnyugodtam, még mindig nem ittam, és ettem semmit, pedig már dél volt. Zayn és Lottie még mindig ott volt velem, és nem nézték jó szemmel, hogy nem iszok és eszek. Nem tehettem róla, nem voltam szomjas sem éhes, egyszerűen csak ültem és gondolkoztam. Lent voltunk, a kanapén ültünk. Zayn felállt mellőlem. Kiment a konyhába, és kinyitott egy ablakot. Kb 2 percre rá egy pohár vízzel jött vissza.
- Idd meg!- adta oda. A hangjában éreztem a "szigort", ezért inkább elvettem, és megittam. Úgy éreztem eddig, hogy nem vagyok szomjas, de most fedeztem fel, hogy mégis.
- Köszönöm, Zayn!- néztem fel rá, és halványan elmosolyodtam- kaphatnék még egy pohárral?
- Na végre, persze!- majd már rohant is ki.
- Én pedig rendelek pizzát!- pattant fel Lottie.
- Én pedig bekapcsolom a TV-t!- mondtam ugyanolyan hangnemben, mint ők az előbb. Egy jó vígjátékot akartam nézni, hogy végre kikapcsolja egy kicsit. Imádtam amiket Jim Carrey alakít, ezért megnéztem a gyűjteményünket, és az Ace Ventura 2-re esett a választásom. Igaz, hogy már vagy 1000000x láttam, de mindig megnevetett, és most erre volt szükségem. Mikor már Zayn és Lottie is visszaért elkezdtük nézni a filmet. Nagyon sokat nevettünk, és amikor néztem...nem tudom...nem olyan volt, mint máskor....nem tudom, hogy hogyan fogom ezt túlvészelni. Próbáltam nevetni, hogy ne tűnjön fel nekik, hogy még nem vagyok egészen jól. Csöngettek, gondolom megjött a pizza.
- Majd én megyek!- szólt Zayn.
- Nem, hagyd csak!- mosolyogtam. Nem szerettem, ha kiszolgáltatnak. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam.
- Köszönöm!- vettem át a kaját.(talán még költő is lehetnék XD) Kifizettem, majd bementem a konyhába, és elkezdtem szeletelni. Mindenkinek raktam a tányérjára két szeletet. Ha még kell valakinek kijön, és szed. Erről apa jutott az eszembe. Mindig ő vágta fel a pizzát, és mondta ezt. Nem tudom...Most valahogy úgy éreztem, hogy el kell mennem ebből a házból. Minden csak rájuk emlékeztet...itt biztos, hogy nem fogok tudni élni. Felmentem a lépcsőn, és benyitottam anyuék szobájába. A tipikus illatuk csapta meg az orrom, amitől megint sírnom kellett. Az asztalon még ott hevert a bevásárlólista. Ha hazajöttek volna, tuti, hogy veszekedtek volna, mert megpróbálnák egymásra kenni, hogy ki hibája volt, hogy itthon maradt a lista. Ezen egy kicsit elmosolyodtam. Minden úgy volt, ahogy itt hagyták...és minden úgy is fog maradni...
2 megjegyzés:
imádtam!! *-* milyen kis aranyos Zayn, hogy nem hagyta magára Sophie-t :). de azért sajnálom szegény lányt... :/ várom a folytatást!! :)
Kösziiiiiii :DD
Megjegyzés küldése