(napszemcsi és tatyó nélkül XD)
Lementem, felkaptam a kulcsom, és mentem is. Persze a fülesem és a telóm sem maradhatott otthon. Bár egész úton zenét hallgattam, tisztán hallottam, ahogy dörög az ég. Gondoltam, hogy ajánlatosabb lenne hazamenni, de valahogy mégsem akartam. Valami most különösen vonzott a stéghez. Elkezdett csöpörögni az eső. Villámlott, dörgött, és fújt is mellette. Leültem a stégre. Most nagyon furcsa érzésem támadt. Mintha nem lennék egyedül....Körbenéztem, de nem láttam senkit. Néztem a vizet, ahogy az eső felzavarja a sima víztükröt. Nem tudom, hogy mennyi ideje ülhettem már ott, ilyenkor kikapcsolok, és megpróbálok mindent kizárni magam körül. Lóbáltam a lábam, és egyszer csak hangokat hallottam. Megfordultam, és meglepődtem, mert akit láttam magam előtt az nem volt más, mint...
- Zayn! Szia!- álltam fel. Egyedül akartam volna lenni, de neki határozottan örültem.
- Szia!- ölelt meg amikor már felálltam.
- Ilyen hamar végeztetek?
- Igen szerencsére!- mosolygott- de ha egyedül szeretnél lenni, akkor elmehetek, ha akarod, vagy valami....
- Nem! Nem akarom! Örülök, hogy itt vagy!- mosolyogtam vissza.
- Akkor oké. Leülünk?- röhögött.
- Ja!- nevettem fel egy kicsit. Leültünk, és mind a ketten csak úgy bámultunk ki a fejünkből. Nagyon foglalkoztatott, hogy miért lehet itt. Gondoltam, hogy megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy ne értse félre a helyzetet.
- Amúgy....mi járatban erre? Mármint...ide senki sem jár, csak én szoktam...- igyekeztem, de nem tudom, hogy vajon mit szűrhetett ki belőle.
- Tudom! Csak gondoltam még benézek hozzád, de nem nyitott ajtót senki, és akkor gondoltam, hogy itt vagy- mosolygott. Bizonyára jól fogta fel.
- Hmm....már milyen jól ismersz!- vigyorogtam. Ő erre csak mosolygott tovább. Egyszer csak érzetem magamon a pillantását. Ránéztem, és bele azokba a gyönyörű barna szemeibe, amelyekbe mindig elveszek...idáig éreztem az illatát, amitől a fellegekben jártam...és csak néztem, és néztem őt, és ő is engem. Elkezdett közelíteni felém. Minden porcikám remegett szó szerint....és amikor az ő ajka az enyémhez ért....akkor minden és mindenki "megszűnt" létezni...életem egyik legjobb pillanatai közé tartozott ez a pillanat. Aztán lassan eltávolodott tőlem. Egymásra néztünk, és elmosolyodtunk.
- Mennünk kéne! Megfogunk fázni...- szólt Zayn. Igaza volt, mert tényleg eléggé lehűlt a levegő.
- Rendben, menjünk...- mondtam halkan. Még egy kicsit el voltam varázsolódva.
- Baj van?- kérdezte Zayn aggodalmasan.
- Nem, dehogyis!- mosolyogtam rá. Ő bólintott. Elkezdtünk sétálni hazafelé, és Zayn útközben megfogta a kezem. Én megálltam, és döbbenten a szeme, és az összekulcsolt kezünk között járt a tekintetem. Amikor már csak őt néztem láttam, hogy vigyorog, és bólint. Én csak megvontam a vállam. Megdöbbentett, hogy ilyen hamar nyilvánosságra akarja hozni ezt az egészet....hiszen még én is alig hittem el!!!!! Miközben sétáltunk, elég sokan megbámultak minket...nem tudom...kicsit igazából féltem, hogy amikor majd egy rajongóval futunk össze, akkor ő hogyan fog reagálni erre az egészre...Amikor hazaértünk, Zayn a karórájára pillantott.
- Figyelj, szerintem menned kéne. Már tíz óra van, és Dan már biztosan vár...- elém állt, és a derekamnál fogva magához húzott, és megcsókolt. Én átkaroltam a nyakát, és így csókolóztunk ott a házunk előtt. Amikor az ő puha ajkai elváltak az enyémtől, akkor mélyen a szemembe nézett, és kimondta, amiről már vagy egy éve, rajongó korom óta álmodom...
- Szeretlek!!

4 megjegyzés:
nagyon jóóó *-* várom a kövit :)
kösziiii :))) most hozom!! ;D
Ez cool voolt!
Kösziiii :)))
Megjegyzés küldése